HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

A kémek

2013.02.23. 15:24 asperjangyorgy

Annyira szomorú vagyok, hogy egyesek ide a blogomra, ezt biztosan tudom, csak azért látogatnak, hogy megtudják, éppen milyen kínjaim, keserveim vannak; hogy ellenőrizhessék a gondolataimat, miközben ők soha nem veszik a fáradságot, hogy egyetlen mondatot is megfogalmazzanak, leírjanak. A többségük nem is volna rá képes, mert nem tudja az alanyt és az állítmányt egyeztetni, de ahhoz van esze, hogy az itt szerzett információkat felhasználja ellenem. (Nem akarom az illetőket megnevezni). Tény, hogy ezeket a bejegyzéseket mindig is a nyilvánosságnak szántam, de az egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy egyesek aljas módon kijegyzetelik, amit írtam, írok, és feljelentést fabrikálnak belőle ellenem. Az ilyen  emberek elől nincs menekvés. Gerinctelenek, gátlástalanok. Remélem, lezárul egy-két ügy, amit ellenem indítottak (nem akarom ezen ügyek természetét megnevezni, mert még a fenti ártatlan sorok miatt is feljelentenek, magukra véve bizonyos jelzőket), és akkor újra szabadon vagy szabadabban írhatok, s azok, akik csupán ténylegesen érdeklődésből látogatnak ide, megismerhetik számos kérdésben a véleményemet. Addig mindazoknak, akik ide látogatnak és kitartanak a blogom és mellettem, köszönöm elszántságukat, hűségüket, tisztességüket.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr295100294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

S.A.Liesbeth 2013.04.05. 11:46:14

Tisztelt Művész Úr!
Minden csodálatom és tiszteletem az Öné! Kevés ilyen igaz EMBER van, s ezért nem szabad hagyni, hogy az áskálódók, rosszakarók lehúzzák. Sok erőt, kitartást kívánok a továbbiakban!
Őszinte tisztelettel:
Liesbeth

lamiskolc 2013.05.10. 16:40:59

Tisztelt Asperján Úr!
Szeretném Önnel e-mailben felvenni a kapcsolatot. Címem: lamiskolc82@gmail.com