Istent és a holtakat tegezzük, mert úgy érezzük, hogy isten és a holtak személyes ismerőseink.
Ezért tegezlek téged, Szarvas Rita, aki már a mindenségben kavarogsz, mint majd mi mindannyian.
De addig! De addig az élet parancsa, hogy "csak az a vég, csak azt tudnám feledni" gondolata ne merüljön fel bennünk, vagy csak ritkán és figyelmeztetésként.
De addig, addig szépen, okosan, tisztán, becsületesen éljünk. Ahogyan te éltél.
Láttam a TV2-ön a rólad és a kisfiadról készült videófelvételeket. Milyen gyönyörű pillanatok azok, ahogy a kisfiadat fürdetés után megtörlöd, ahogy játszol vele, ahogy mozdulsz, ahogy - vagy.
Nincs más választásunk, mint megbocsánatni a létezésnek, hogy olyan is előfordulhat benne, mint ami veled történt. Nincs más választásunk, mint lehajtani a fejünket és nyelni a befelé csorduló könnyeinket. Mert olyan szép volt az örömed, mint a mi örömünk is, amikor belefeledkezünk a gyermekünk szépségébe, kacagásába, létezésének bájába.
Megtalálták azt a helyet, ahol a gép az óceánba veszett.
Annyira reménykedtem... mindenben, amiben csak reménykedni lehet, hogy mégis éltek, hogy mégis bevilágítja a szívünket, a földet, a lét világló világosságát a te mosolyod.
Már csak az és annyi maradt, hogy őrizzük intő, féltő, boldog-felfénylő mosolyod.
Érted. És önmagunkért!