HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

E. Janika meghalt

2007.10.21. 17:44 asperjangyorgy

 

Janika nem kisgyerek volt, hanem negyvennyolc éves férfi. Szelídsége, kedvessége, kihasználható szolgálatkészsége miatt hívta mindenki Janikának. Régen, amikor valamennyi munkaképes állampolgárnak volt munkahelye, Janika gyárban dolgozott segédmunkásként, és a nővérénél lakott. Mivel a fizetéséből nem vihette sokra, hiába volt kedves megjelenésű, jóarcú fiatalember, nem akadt párja. A nők tudják, hogy kivel lesz csak bajlódás az életük.

Janika minden választáskor elment szavazni. Nem tudom, kire vagy melyik pártra voksolt, de tény, hogy eleget tett állampolgári kötelességének, élt a jogaival. Jóvoltából (is) megtelt saját érdekeiket képviselő képviselőkkel a Parlament, amely ideális munkahelynek bizonyult: be se kellett járni. Ha a nép vagy pártja bizalmát élvező valamelyik képviselő mégis betévedt az ország házába, ott az esetleges szájaláson kívül - igaz, ez sem volt kötelező - semmit sem csinált, a fizetés mégis járt neki. Hogy az ország közben gallyra ment - istenem, erről a Parlament nem tehet, hiszen a Parlament nem üzem, ahol termelés folyik, a Parlament csak pénzkeresési hely. Ja, és ezen kívül ott őrzik Szent István koronáját, amely persze soha nem volt Szent István királyunké, de mi mai magyarok szeretjük az önámító meséket. Valamint a köztársaságban a királyságot, amely egyébként olykor tényleg királyságnak tűnik, igaz, nagyon piti királyságnak. De milyen legyen egy "kurva ország" királysága, amelynek fő-sticije szájtátiságunkat kihasználva szépen oszt a bevételből a haveroknak?

Janika akkor is hűséggel szavazott, amikor a rendszerváltozás után gyorsan kiszűnt alóla a gyár, ő pedig nem kellett senkinek. Amíg kapta a munkanélküli segélyt, abból élt. Amikor már nem kapta, alkalmi munkákból. Felmosta hetente a lépcsőházat, eljárt ide-oda takarítani. Szóval nem kellett eltartani.

Akinek lehetett és igényelte is, szívességet tett, amiért pénzt kapott. A nővére, annak férje és a felnövő gyerekek kerülgették, mert ennyi embernek a kétszobás lakótelepi lakás eléggé szűknek bizonyult. Janika segített a gyerekek körül. Ha betegek voltak, vigyázott rájuk. Kezdetben még ott élt az anyjuk és az apjuk is. De ötven év körül rákban mindketten meghaltak. Janika árva lett, de legalább nem vált hajléktalanná. A nővére megszokta, hogy utasíthatja, hiszen bármikor kizárhatta volna a a lakásból. Ezt a hangnemet átvette a férje, és persze a gyerekek. Janikát mindenki utasította. Ha kezdetben óvatosan tiltakozott is, lassan megbarátkozott ezzel a helyzettel, lelkileg elfogadta.

Maga sem tudta, hogy közben emberségéből mindig leszakad egy darab és messzire sodródik, valahova a semmibe, és benne egyre kevesebb marad abból, ami éltetni képes az embert.

Senkinek nem panaszkodott, már csak azért sem, mert nem is volt kinek. A rokonait nem érdekelte a baja, más meg még annyira sem volt rá kiváncsi, különösen abban a környezetben, ahol mindenkinek annyi baja akad, hogy képtelen a máséra figyelni.

Janika nyelte a keserűséget: szótlanul, csöndesen.

Mindenkinek előre köszönt és alázatosan meghajtotta a fejét.

Janika módjával cigarettázott. Vigyázni kellett minden szálra, mert egyre drágább lett. Néha a közeli piacon megivott egy fröccsöt. Nem szódavizes bort hajtott fel, hanem pancsolt lőrét, amely valójában lőre sem volt, mivel soha nem látott szőlőtőkét, állami, finánci szemhúnyás mellett mégis több "termett" belőle, mint Tokaj szőlővesszein. Talán azért, mert mindenkinek szép jövedelmet hozott, a legszebbet azoknak, akiknek hallgatólagos engedélyével mind a mai napig gyártják és forgalmazzák. Ha nagyon muszáj, hát hamisított cimkével.

Janika soha nem volt beteg. Ha megfázott, vagy elkapta az influenzát, igyekezett gyógyítani magát. Orvoshoz nem járt, mert nem volt olyan baja, amivel az egészségügyet kellett volna terhelnie. Soha semmilyen fizikai fájdalmat nem érzett. Nem fulladt, nem szorította görcs a szívét, nem fájt a gyomra. Ő problémátlan ember volt. Társadalmunk olyan egyede, akivel alapjában véve senkinek nem adódott gondja.

Azt maga is tudta, bár nem gondolkodott rajta, hogy nincs jövője. Igaz, jelene sem volt. Ő csak létezett, a statisztikai nyilvántartásokban szerepelt, de csak mint egy  olyan problémátlan társadalmi egyed, akit embernek kell tekinteni, mert van tb kártyája, ebből következően adott esetben foglalkozni illik a dolgával. Janika nem álmodott. Ha lefeküdt az egésznapi ilyen-olyan tevékenykedés után, vagy elaludt vagy sem. Két unokaöccsével osztozott a kis szobán. Már felnőttek lettek ők is, és hasztalanok, szakmát sem tanultak, nem kellettek sehol.

A családban állandóan ideges hangulat uralkodott, mert mindig jelen volt a nyomor. Annak idején, amikor mások megvásárolták a lakást, nekik éppen nem volt rá pénzük. Az önkormányzat szüntelen emelte a lakbért, és egyre drágább lett a távfűtés, a villany, a gáz is.

Aztán megbetegedett Janika nővére: kivették a petefészkét. Gyógykezelésekre járt. Janika elkísérte, mert ráért, és féltek, hogy a kemoterápiás kezelések után rosszul lesz a villamoson. Szerencsére meggyógyult, újra megerősödött, de a munkahelyén felmondtak neki, mert betegeskedő emberre sehol nincs szükség. Már csak a sógor dolgozott. Náluk soha nem maradt száraz kenyér. Ritka volt a vasárnapi húsétel. És Janika, bár beleadott valamennyit a közösbe, mindig lelkifurdalással ült az asztalhoz. Evés közben, ha valakinek kellett valami, ő ugrott, ő hozta, ő szolgált ki. Aztán, nagyon ügyesen, ő mosogatott el, rakott rendet a konyhában.

A korábban egyszerűen kedélyes Janika szótlan lett. Otthon is ritkán nyitotta ki a száját. Ha ment a tv, ő is nézte. Soha nem kérte, hogy ezt vagy azt a csatornát kapcsolják, azt bámulta, ahova a család valamelyik tagja beállította a készüléket. Nem érdekelték a műsorok, a gyilkolással teli filmek, de az estének valahogy el kellett telnie. Ha érdeklődött volna valamelyik program után, hiábavalóan, a többiek nem voltak rá tekintettel.

Ilyen szépen, egyszerűen, mondhatni: problémátlanul telt Janika élete. Nem fogalmazódott meg benne, de valahogy érezte, hogy már minden elveszett belőle, amit emberinek, vagy emberi életnek hívnak. Nem voltak érzelmei, kívánságai, gondolatai, véleménye. Ő csak létezett az új-kapitalizmus tizenhetedig évében.

Egészen tegnapelőttig. Akkor elindult, hogy az egyik idős lakó kérésére valamit a városban beszerezzen. Nővérének csak annyit mondott, hogy majd jövök. Ezt is fölöslegesen, hiszen tudták, ha elmegy, majd jön.

Janika kilépett a lépcsőház kapuján. Talán az volt az ősz utolsó derűs napja. Sütött a Nap, és a lakótelepi út mentén terebélyesre nőtt fák levele sokszínűen sárgállott. Janika nem érdeklődött az évszakok iránt, bár kétségtelen, hogy a telet kevésbé szerette, mivel olyankor fázni szokott minden élő ember, ha nincs meleg holmija. Janikának pedig nem volt. Már jó ideje nem érezte magát se boldognak, se boldogtalannak, csak létezett. Soha nem foglalkozott a halál gondolatával. Most sem szorongott, nem moccant benne semmi vészjósló előjel. Olyan csacsiság, hogy tíz perc múlva "odaát" lesz, fel sem vetődött benne. Nyugodt mozdulattal rágyújtott, mélyen leszívta a füstöt, hogy a nikotinnak egy atomja se vesszen kárba, megfelelően kifejtse azt a hatást, ami a rendeltetése.

Nem nyelte mohón a füstöt, időről időre kényelmesen a szájához emelte a filteres rudacskát.  Nem sietett. Tudta, ő semmiről nem késik le, mindenhova éppen időben érkezik. Az elmúlásba is.

A lakásuktól a villamos megállóig vezető út felénél járt, amikor gondosan eltaposta a filterig szívott cigarettát, és mivel a járda mentén nem volt hulladék vagy csikkgyűjtő, jobb lábával a a rudacskavéget az őszi esőktől magához tért gazos pázsitra pöccintette.

Délelőtt tizenegy óra lévén, nem sokan tartozkodtak a villamos megállóban. Janika állt a keskeny aszfalt csíkon, nézte az elsuhanó járműveket. Nem gondolt semmire. Nem idegesítette, hogy nem jön a villamos. Tudta, előbb-utóbb megérkezik, és ő is oda, ahova a feladata küldi. Mint máskor, most sem fájt benne semmi. A maga módján teljesnek és örökkévalónak tekintette a létét, mint minden élőlény, mivel a halál, a nemlét, amelyből valamennyien jövőnk és ahova folyamatosan tartunk, - elképzelhetetlen.

Távolban már feltűnt a villamos. Janika észlelte, de nem érdekelte. Majd odaér, amikor odaér, ő pedig felszáll rá. Villamosjegye nem volt. Ha jött az ellenőr és igazoltatta, készségesen átadta a személyi igazolványát. Az ellenőr mindent feljegyzett, de ez nem jelentett semmit, hiszen rajta a BKV úgysem tudott egyetlen fillért sem bevasalni. Mindig csak az lett a büntetése, hogy le kellett szállnia a járműről. De Janika nem sietett, ilyenkor sose bosszankodott. Megvárta a következőt, és sose fordult elő, hogy azon is kérte volna az érvényes jegyét az ellenőr. Most is ezzel a közönyös alapállással várta a villamost, amely közeledett.

Janika látta ezt, de közben furcsán megbillent előtte az út, a járművek, az ég. Elvágódott. Mire megérkezett a villamos, ő már megérkezett végső céljához.

Mivel a jármű befutását nem akadályozta, a villamos behúzott a megállóba. A leszállók óvatosan kikerülték az aszfalton fekvőt, aki mellett néhányan álldogáltak. A fekvő férfi nem mozdult. A villamosvezető beszólt az ügyeletre, hogy küldjenek mentőt. A szemtanúk felszálltak a járműre, a vezető pedig annak rendje s módja szerint elindította. Időre meg kellett érkeznie a végállomásra.

Janika életében először némi gondot okozott a hatóságoknak. A szirénázva megérkező mentőből kiszálló orvos megállapította, hogy neki már nincs semmi tennivalója. Értesítette a rendőrséget és a halottszállítókat.

A rendőrségi kocsi viszonylag gyorsan megjelent. Janikát szemérmes tapintattal letakarták fekete nejlonnal. Lábához fiatal rendőrt állítottak. Négy őrán át posztolt, mire megérkeztek a hullaszállítók.

Janika ismét bebizonyította, hogy hallatlanul rendes ember: nem terheli az anyagi gondokkal küszködő OEP-et, nem okoz gondot a botladozva működő egészségügynek, amelynek élére miniszteri megbízatással egy parkolási ügyekben fölöttébb járatos hölgyet nevezett ki a koalíciós kormányzat, egy olyan párt pártfogoltját, amely párt létezéséről már csak azok tudnak, akik a tagjai, és különböző címeken magas fizetésben részesülnek. Elvileg ennek a pártnak van egy környezetvédelmi minisztere is, aki látványosan szemügyre vette, hogy habzik a Rába, valamint egy ipari minisztere, aki egyszer az újságírók szemeláttára autógumit gurított a Ferihegyi reptér VIP várójában, mint egy örvendező szellemi fogyatékkal élő, majd ennek jutalmaként a már csak papíron létező, ennek ellenére hihetetlenül öntelt és erőszakos párt öntelt és erőszakos elnöke lett.

Szóval Janika költségvetés-kímélő állampolgár volt, az adott szervek legnagyobb örömére. Gyors és üde halálával sok milliót megspórolt annak a magyar államnak, amely soha semminek sem tekintette, soha szalmaszálnyit sem tett érte. Ezt fenntartotta a kiválasztottaknak, akik a kicsi hazában is nagy presztizsre és még nagyobb vagyonra tettek szert

A fiatal rendőr legszívesebben belerúgott volna a szarházi dögbe, aki a lábánál hevert. Nem mintha más elfoglaltsága lett volna, egyszerűen idegesíetette, hogy a négyórás várakozás alatt már majdnem bevizelt, azon kívül volt olyan idióta járókelő, aki mellé lépett és megkérdezte tőle, hogy talán baleset történt. Ő tömören mindig csak annyit mondott: nem, az egyén önmagától elhalálozott.

Janika a hűtőben várja, hogy sor kerüljön a boncolására, és anyagi helyzete miatt állami pénzen történő hamvasztására. Ejnye Janika, látod, mégis pénzbe kerülsz a költségvetésnek, és ezzel engem elszomorítasz, mert lehetetlenné teszed, hogy az olvasóimat feldobó optimista véget kanyarítsak kicsiny és jelentéktelen írásom végére.

Mégis megpróbálom: Janikák, kövessétek Janika példáját, ha segíteni akartok nekünk vagy rajtunk, akik még élünk a mindenkinek egyenlőséget biztosító polgári demokratikus kapitalizmusban, ahol szabad és megengedett, hogy mindenki ott és úgy dögöljön meg, ahol és ahogyan jónak látja.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr92203027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olvasó 2007.10.21. 23:12:19

Nem akarok Janika lenni.

Tudom,hogy élni életveszélyes és küzdeni kell a létért,de a bizonyítási vágy hajt előre.Be akarom bizonyítani,hogy én nem egy Janika vagyok.Engem is ért már több alkalommal olyan nem várt váratlan meglepetés ami elvette az életkedvemet.Gondolom nem vagyok ezzel egyedül.Sőt.Mivel lelkileg nagyon érzékenyen élek meg különböző eseményeket szívem vagy lelkem állandóan küzdeni akar az igazságtalanság ellen.De aztán bele törődök szinte mindenbe,mert belém verték azt a tudati érzést,hogy én is egy szürke kis egérke vagyok.Ráadásul még eddigi életem nagy részében kisebbségi érzésem is volt a "nagyokkal" szemben.Most így egy kicsit átgondolva az eddigi életemet,rólam is lehetne írni egy könyvet.Már annyi mindent láttam,megtapasztaltam,átéltem,hogy azt is mondhatnám;én már nem lepődnék meg már semmin.Megtanultam,hogy mindig a legrosszabbra kell számítani és annál már csak jobb történhet velem.Ebből az is kiderül,milyen pesszimista vagyok.Ez csak ész játék.Én is mint sokan ész játékos lettem,hogy a felszínen úszkálva túléljem a nem létező jövőt.Ennél már csak az a legborzasztóbb,hogyha a küzdelemből kihátrál az ember mellől a kedvese,pláne a cél előtt és minden addigi küzdelem,jónak hit tanács,szeretet,szerelem,féltés,bizalom a semmibe vész.Aki számomra a legcsodálatosabb lény e földön,akinek az érintésére mindig is vágytam és AZÓTA is vágyom.Akit feledni soha nem lehet,hisz úgy érzem érte élem újra és újra minden földi életét.Tehát Ő miatta nem akarok Janika lenni...

Tisztelettel:egy olvasó

Janikák 2007.11.01. 18:21:55

A valóságos Janika húga az írásom megjelenése után írt egy sértődött és tiltakozó levelet, amelyben részletezte, hogy Janikával kapcsolatos adataim, helyzetleírásom a valóságban nem úgy van. Én a kis íráskor József Attila útmutatását követtem: Az igazat mondd, ne csak a valódit. A valódit már csak azért sem akartam mondani, mert egyrészt a részletekkel soha nem voltam tisztában, másrészt vigyáztam a család érzékenységére. Harmadrészt: én nem egyetlen Janikáról akartam szólni, hanem a Janikákról, vagyis az igazat szerettem volna elmondani. Azt az igazat és igazságot, hogy sajnos, egyre több a megbicsaklott sorsú és útját reménytelennek látó, tartó ember. Egyre több a Janika, a körülményeknek, a társadalom farkastörvényeinek kiszolgáltatott, önmagával kezdeni nem tudó ember. Miközben a polgári demokráci szabadságáról papolnak nekünk és papolunk mi magunk is, szánalommal nézem az un. Kossuth téri tüntetőket, és az Erzsébet híd elfoglalóit. A többségük lerobbent, egzisztencia nélküli ember. Sodródnak, nem igazi meggyöződés, hanem az indulat és a gyűlölet hajtja őket, mert képtelenség elviselni, ami itt a polgári demokrácia ege alatt kialakult. Mindenki mást várt, senki nem vette komolyan a multinacionális tőkét, senki nem gondolt arra, hogy az Unió nemcsak ad, hanem el is vesz: jogokat, lehetőségeket, anyagiakat, és ránk szabadítja az eladni akaró cégeket. Olcdsón vásárol, drágán elad, a mi kereseti viszonyainkhoz képest mindenképpen. És akkor jön az eljanikásodás. Én erről az általános helyzetről akartam írni a konkrét történettel, amely íróilag volt konkrét, és nem egyetlen emberre vonatkoztatva.
És akkor még csak az életminőség eljanikásodásáról beszéltem, nem a lelkek eljanikásodásáról. Nem arról, hogy az idős generáció csapdába esett. De már a középkorú is. És másértelemben a fiatalság. És az egész cigányság, kivéve a bűn útjára lépetteket. Kialakult egy szörnyű helyzet. Az un. rendszerváltás óta eltelt 17 év. Más országok történetében 17 év történelmi idő. Történelmi értékű a cselekvés. Nálunkl a 17 évből a politikai csatározás, a politikai érdek mocskot, visszafejlődést, szemetet csinált. Juthattunk volna messzire a 17 év alatt. Nemcsak objektív körülmények játszottak szerepet, hanem szubjektívek is. A ki van hatalmon, ki legyen hatalmon????? - marakodás. És nem számított az ország, a nemezt, semmi nem számított, csak az, hogy a szarházik előre törjenek. Zuschlag Jánossal most annyira fennakadt az ügyészség, meg a politikai pártok. Tudjuk, hogy a Bács-megyei ügyészség mért olyan "éles", tudjuk. De azt is tudjuk, hogy bármelyik pártról van szó, a tisztesség nem számít, kezdettől zuschlágosodott az ország. Minden szentnek maga felé hajlott a keze. A nem szenteknek még inkább. Üzleteltek a becsülettel, a tisztességgel, a jóhiszeműek jóhiszeműségével. És ha ez az út nem volt járható, akkor uzsorakamatra pénzt vettek fel, és amikor fizetni kellett volna az uzsorásnak, egyszerűbbnek látszott az autójával együtt felgyújtani, eltenni láb alól. Kiszaladt az erkölcs az egész ország lába alól. Már csak a félelem tart vissza bennüónekt és a megerősített rendőrség, hogy ne essünk egymás torkának és ne gyilkoljuk egymást halálra.
Egyesek olyan nagy nosztalgiával emlegetik 56-ot. Igen, volt benne nosztalgikus is. De aztán: az akkori forint értéke mellett 27 milliárd forint kár keletkezett (mai pénzben legalább 3000 milliárd.) Megjalt 2700 magyar állampolgár, majdnem 1000 szobjet katona, külföldre menekült - ha kellett, ha nem - 200 ezer magyar, elsősorban fiatalok, a magyar állam pénzén egyetemet végzettek.
Itt maradt a csődtömeg.
Aki hatalomra került, nyilvánvalóan büntetett. Most is büntetnek, ha elfoglalják az Erzséber hidat. Akkor romba dőlt fél Bu8dapest, a fél ország, összezavarodott az emberek lelke, elveszett örökre 200 ezer ember, több, mibnt amennyi a II. világháborús frontokon elesett.
ERz az ország öbnpusztítóan mindig mindenben elől járt. QAz emberek nem is szívják a cigarattát, hanem magukba tömik. Isszák a lőrét, a töményet, a pancsot, csak ne tudjanak magukról. És a fiatalok tömik magukba a narkót. És közben a 398 képviselőhelyen a képviselők teszik a semmit, játszák az agyukat. Politizálás révén pusztítják az országot, pártállástól függetlenül.
Ha csak egy kis egyetértés volna, ha csak egy kis pragmatizmus, ha csak egy kis tisztesség, akkor ott lehetnék az élmezőnyben, kihasznélhatnánk az előnyöket, és csökkenthetnék az objektív hátrányok súlyát. De csak a duma van. Az egyik oldalon a gyomorforgató sunyítás, a másik oldalon a naggyülések handabandája. És a kis pártok, az SZDSZ és az MDF fenséges viselkedése. Még két ilyen mocskos, szemét, aljas kispártot nem teremtett a föld. Mindkettő vezetője csak és kizárólag a maga lovát dicséri, csak azt tartja életképesnek. És meg akarja mondani a győzteseknek, hogy mi az érték, merre kell, vagy kellene menni. Ebben aztán különösen az SZDSZ kókadozik példamutatóan. Nincs már a pártban egyetlen ember sem, aki színvonalat jelentene, akinek a szavára adni lehetne. Csak a dülyf, az önhittség.
Magasról nézvést még megvolna az ország - vélte Agy. De ma már magasról nézve is alig-alig van meg.
Hát erről szól a janikásodás, és nem az egyetlen, általam őszintén sajunált Janika sorsáról, fájdalmas haláláról. Nyugodjék békében. Ha így megy, tíz év alatt három millió ember követi, és a pártok tapsikálhatnak ott, hol nemzet süllyed el.