HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

EGY ILLÚZIÓ TÖRTÉNETE

2007.11.07. 10:38 asperjangyorgy

Az emberiség még nem ébredt önmagára, önmaga azonosságának tudatára. Az emberi faj még országonként, ország-csoportokként identifikálja magát, amivel egy távoli bolygó értelmes lényének csak azt bizonyítaná, hogy eddig elért technikai eredményei ellenére nagyon primitív, az önpusztítás lehetőségének fázisában él, ahonnan nagyon-nagyon hosszú út vezet a faj önazonosságának állapotáig.

Tegnap este a Spectrum tv-ben egy illuzió történetét boncolgatták, az emberiség kisiklásának és biztos bukásra ítélt illóziójának minősítva a kommunizmust.

A tények világába tartozik, hogy nem a kommunizmus eszméje és gondolata bukott meg, hanem annak egy olyan változata, amely Oroszországban keletkezett. De Kínánában folytatódik, sokkal magasabb szinten például Lenin NEP-nek nevezett gazdaságpolitikáját tették gazdasági (és társadalmi) gyakorlattá. Ez is a tömegek iszonyú kizsákmányolásával zajlik, közben persze létrejön egy olyan társadalmi csoport, amely felhalmozza a tudást és a vagyont, így később eszmeileg és gazdasági érdekeit tekintve szembe fordulhat a kommunista párttal. De ez csak lehetőség, hiszen ezeknek a "kiválasztott" embereknek jelentős része a párt tagja is egyben. Hogy tehát ez a szinte őrült ütemű és látványos eredményeket produkáló fejlődés milyen ellentmondásokat szül Kínában és a Földgolyón, csak a történelem örökké termékeny és szülőképes méhe tudja.

Mindezt csak azért említem, mert a marxi eszmét illúziónak minősíteni ugyanolyan csacskaság, mintha mondjuk a kereszténységet - amely nagy mértékben illúzióra épül - illuziónak minősítenénk. Azt talán előrebocsáthatjuk, hogy Fukuyama kissé elhamarkodottan jelentette ki, hogy a polgári társadalommal véget ért az emberiség története. A polgári társadalom, a polgári demokrácia a kapitalimus ünnepi ruhája. Mindennapi arca sokkal rondább, és szenvedésekkel teli - az emberek nagyobb részére nézve. Globalizmusról is szeretnek egyesek beszélni, mint újfajta társadalmi vagy inkább gazdasági jelenségről, miközben Marx és Engels a Kommunista kiáltványban már elég pontosan jellemezte ezt a folyamatot, ennek a természetét és működését, valamint azt is, hogy milyen konzekvenciákkal jár az emberi társadalmakra nézve.

Tetszik nekem, amikor karosszékben ülve ötvenedrangú elmék Marx és a marxizmus tévedéseiről beszélnek. Éppen a marxizmusból következik, hogy mindaz, amit Marx a társadalmi jelenségek megnyilvánulásaként és látható arca gyanánt, ebből következően fejlődésének lehetséges irányaként megjelölt, nem lesz igaz a gazdaság fejlődése következtében, mert annak megfelelően strukturálódik a társadalom is. Ha Marxnak semmi más érdeme nem volna, mint az értéktöbblet keletkezésének kimutatása, már akkor is hatalmas és hosszú időre szólóan érvényes megállapítást tett. Amíg az értéktöbblet úgy keletkezik, ahogyan Marx leírta, addig a különböző társadalmak különböző módon, de magukban hordják saját ellentmondásaikat. Ezt a technikai fejlődés nem feloldja, hanem még kiélezettebbé teszi.

Nem tudjuk tehát még a jósolgatás szintjén sem megmondani, hogy mi lesz, mi lehet a jövő.

A jövő, mert emberek csinálják, vagy ahogy Marx mondta: Nem tudják, de teszik, mindig iszonyúan kulimájszos, mármint a vértől és szenvedéstől. Sajnos, az embernek, az emberiségnek hatalmas árat kell még fizetnie azért, hogy az önazonossága felé léphessen, és illúzióival együtt, vagy azok ellenére megpróbálja a saját arcát felismerni, és azt a tükröm-tükröm mondd meg nékem riszálás közben szándékai és vágyai szerint kozmetikázgatni. Hosszú az út, sok szenvedés vár az eljövendő nemzedékekre. Soha semmilyen harc nem lesz végső, sőt, mindegyik csak kezdés lesz, mert éppen a marxizmus bizonyította, hogy nincs végső harc, minden megvívott harc - lásd Hegelt - magában hordja a következő harcok - ellentmondások feloldásának - szükségszerűségét.

De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy a műsorban nyilatkozó emberek teljes közönnyel, olykor kárörvendően beszéltek ennek a bizonyos illóziónak a történetéről. Pedig ez az illúzió csak egy hosszú történelmi folyamat egyik állomása volt, amelyet még nagyon sok újabb követ. És mindegyikben emberek milliói, százmillió vesznek majd részt és pusztulnak el. Róluk, akik egy éppen fellobbanó eszme tüzétől perzselődnek, illik a megértés szándékával (is) szólni. Az események irányítói is sokszor a saját ideájuk rabjai, személyiségükkel együtt és attól függetlenül, de a tömegek, az eseményekben részvevő emberek egyszerűen csak menekülnek valamilyen irányba - a cselekvéssel. Az első világháború iszonyata, a cári rendszer robosztus anakronizmusa és agyaglábakon tántorgása elől valami olyanba próbáltak milliók menekülni, ami akkor számukra realitásnak látszott. (Más milliók számára pedig éppen a régi visszahozása látszott fontosnak, ezért realitásnak). Róluk, akik az életüket akarták valamiképpen formálni, a nyomorukból akartak valamiképpen kivackolódni, róluk, akik magukra vették egy eszme Nessus-ingét, illik az együttérzés hangján (is) szólni. Visszatekintve a történelem bármilyen mélységébe, a mérlegelő történésznek szinte kötelessége szétválasztani a vezéreket és a tömegeket. Nagy Sándort a macedonjaitól, Pál apostolt a követőitől, és így tovább.

Mert a marxizmusnak valóban van egy nagyon nagy hibája( a többi mellett), vagy másként szólva - tartozása: az objektív történelmi folyamatok elemzése közben elmulasztotta a személyiség szerepének rendkivüli fontosságát, jelentőségét és súlyát elemezni. Hiába mondták Marxék, hogy az adott történelmi helyzet mindig kitermeli az azt megvalósító embereket, azt elfelejtették hozzátenni, hogy ilyen meg olyan személyiségű embereket, akiknek saját elképzeléseik, szándékaik vannak, és így alapvetően arcot adnak mindannak, aminek irányítóivá és részeseivé válnak. József Attila a maga zseniális agyával úgy próbálta ezt a "hiányt" pótolni, hogy Hegel és Marx mellé beemelte Freudot és vele együtt a lélekelemzést, a személyiség boncolgatásának teendőjét. Nem biztos, hogy ehhez a legjobb partner Freud, de az kétségtelen, hogy a személyiségnek a történelmet formáló és deformáló szerepe igen fontos, és nagy mértékben hozzájárul az illúziók keletkezéséhez és öltözködéséhez.

Persze tudjuk, hogy minden csak addig illúzió, amíg egyszer testet nem ölt.

Az emberiség nagyon lassan, de azért tanul.

Minden tanulása hatalmas értékek, életek elvesztésével jár együtt, de a természet - és a társadalom is az általánosabban vett természet, a létezés egyik produktuma - mindig pazarlóan bánik az evolúció során az egyes egyedekkel. Nem számít számára, hogy mennyi a veszteség, hiszen az új változatból létrehoz annyit, amennyi adott lehetőségei között optimális.

Múlandó, lecserélendő, átalakítandó "produktumok" vagyunk.

Így is lehet és kell nézni a történelmet, nagynéha egészen fentről. Mert például az űrállomásról nézve a Föld rendkivül békésnek és vonzónak, sőt, csalogatónak tűnik. De rajta élni, a mindennapok társadalmi és történelmi gubancába keveredve - igen körülményes, bár néha mintha szép is lenne.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr72221122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.