HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

ÖRÖK FÖLDI VILÁGOSSÁG

2007.11.13. 11:10 asperjangyorgy

Hogy Jézusnak sosem jutott eszébe Isten megtestesülésének hirdetni magát, az nem kétséges.  Ez a gondolat mélységesen idegen volt a zsidó szellemtől; a szinoptikus evangéliumokban nyoma sincs, csupán a negyedik evangélium ama részeiben esik szó róla, amelyeket a legkevésbé fogadhatunk el Jézus gondolatainak visszhangjaként. Jézus olykor mintha csak óvintézkedéseket tenne, hogy elvesse ezt a tanítást. A vád, amely szerint Istennek vagy Istennel egyenrangúnak állította volna magát, még a negyedik evangéliumban is úgy szerepel, mint a zsidók rágalma. Ebben az evangéliumban Jézus azt mondja, hogy kisebb, mint az Atyja. Másutt bevallja, hogy az Atya nem fedett fel előtte mindent. Többnek hiszi magát a közönséges földi embernél, ám, mondja,  végtelen távolság választja el istentől. Isten fia, ám minden ember az, ha más és más fokon is, vagy azzá válhat. Minden ember nap mint nap atyjának kell nevezze Istent; minden feltámadott Isten fia lesz. Az Ószövetség olyan személyeknek tulajdonított isteni származást, akiket semmiképp sem tekintett egyenrangúnak Istennel. A "fiú" szónak a sémi nyelveken és az Újszövetség nyelvén igen tág, képletes a jelentése. Egyébként Jézusnak az emberről való képzete merőben más, mint az az alázatos fogalom, amit a hidegfejű deizmus belegondolt. A természetről vallott költői eszméi szerint egyetlen lehelet hatja át a világegyetemet: az ember lehelete Isten lehelete; Isten az emberben lakozik,az ember által él, mint ahogy az ember istenben lakozik, Isten által él. Jézus trancendens idealizmusa megakadályozza, hogy világos fogalmat alkosson tulajdon személyiségéről. Egy Atyjával, Atyja egy vele. Tanítványaiban él; velük van mindenütt, tanítványai egyek, ahogyan ő és az Atya egy. Szemében az eszme minden, a test, amely megkülönbözteti egymástól az egyéneket, semmi.

Így hát az Isten Fia, vagy egyszerűen a Fiú cím Jézus szemében azonossá vált az Ember Fia címmel, s akárcsak az, egyértelmű a Messiással, azzal az egyetlen eltéréssel, hogy ő maga az Ember Fiának nevezte önmagát, de, úgy tűnik, az Isten Fia kifejezést sohasem használta. Az Ember Fia cím azt jelentette, hogy ő a bíró, az Isten Fia azt, hogy osztozik legfelsőbb szándékokban és a hatalomban. Ez a hatalom korlátlan; Atyjától kapta. Még ahhoz is joga van, hogy megváltoztassa a szabbatot (szombatot). Az Atya reá ruházta az ítélkezés jogát. A természet engedelmeskedik neki, de mindenkinek engedelmeskedik, aki hisz és imádkozik; a hit mindenható. Ne feledjük, hogy sem Jézus, sem hallgatói elméjében a természet törvényeinek semmilyen fogalma sem jelezte a lehetetlen határait. Csodatetteinek szemtanúi hálát adnak Istennek, hogy "ekkora hatalommal ajándékozta meg az embereket".  Jézus megbocsátja a bűnöket, fölötte áll Dávidnak, Ábrahámnak, Salamonnak, a prófétáknak. Nem tudjuk, hogy ezek a kijelentések milyen alakban és milyen mértékben hangzottak el. Jézust nem szabad napjaink kicsinyes illemszabályai szerint megítélnünk.

Mindezt nem én írtam, hanem a vakbuzgó katolikus Ernest Renan Jézus élete című munkájában, amely magyarul tucatnyi kiadást ért meg. Akkoriban az egyház még éberen támadt minden olyan gondolatot, amely eltért attól, amit hirdetett a hívők megbéklyózására. Ma már teljesen más taktikát követ a katolikus egyház: ami nem egyezik a felfogásával, ha közvetlenül nem sérti az érdekeit, azzal kapcsolatban úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna. Ezért az egyház igen bölcsen tesz rá az én Jézus és Júdás aktája című könyvemre, amelyben megpróbálom megrajzolni a földi útját járó Jézus alakját, a földi problémák éles kései közt próbálván megtalálni önmaga arányait, népe jövőjét.

XVI. Benedek pápa is írt egy könyvet A názáreti Jézus címmel. Kijelenti, hogy mindaz, ami nincs benne az evangéliumokban, amelyek viszont teljes mértékben az Ószövetségbe eresztik gyökerüket, - az regény. Nem veszi észre, illetve nem kívánja észrevenni, hogy az evangéliumok ugyancsak regények. Korabeli regények. Ahány evangélium, annyiféle elbeszélés Jézus életéről, körülményeiről, tanításáról, a haláláról. A legmerészebb a legkésőbb íródott János evangéliuma, mert őt már alig-alig érdekli Jézus alakja, számára sokkal fontosabb a gnosztikusan értelmezett Krisztus, az eszme. Ezért aztán vastagon elbeszélést ír. Például leírja Jézus utolsó imáját, amelyet magában mondd el az Olajfák hegyén, miközben a tanítványai teli hassal hortyognak, ő pedig a letartóztatását várja. Később már nincs módja arra, hogy bárkinek elmondja, milyen imát mormolt magában a végzetes éjszakán, amely után elkezdődik kálváriája, majd kereszthalála.

Akkor pedig János, aki evangélista volt, de - hogy úgy mondjam - földi lény, honnan tudja, hogy Jézusnak mi volt az utolsó imája? És ez csak egy példa. Ha ez nem elbeszélés, nem regény, akkor micsoda?

XVI. Benedek nagy ravasznak képzeli magát, amikor az Ószövetséget, amely a zsidóság kanonizált szent irata, összevonja az Újszövetséggel, és a kettőt egységes egészként értelmezi. Nem is tehet mást, hiszen az Ószövetség nélkül nem érthető az Újszövetség számos utalása. A nem Palesztinában élő evangélisták Pál apostol útját követve igyekeztek valamit "összehozni" Jézusról. Mivel semmi konkrétat nem tudtak róla, miként a nagy prédikátor és vakbuzgó térítő, Pál apostol sem, ezért igyekeztek nekitámasztani eszmei hátukat a zsidók szent könyvének, felhasználni azt a kereszténység üdvtanához. Ami mulatságosnak minősíthető volna, ha nem lenne tragikus.

Egy olyan Krisztust igazolnak az ószövetségi profétákkal, akiket a zsidók sem akkor, sem most nem ismernek el. Sőt, kifejezetten gyűlölnek, hiszen az 1800 éves zsidó-üldözés, illetve a jól előkészített pogromok ideológiai alapjaiként a zsidók ama "bűne" szolgált, hogy ők feszítették meg a megváltót. Ezért is mosták tisztára az evangélisták a pitiáner, senki Poncius Pilátust, és vele együtt a római birodalmat, ahol aztán tanyát vert az új vallás, de leginkább annak haszonélvezője: a keresztény egyház.

Tény, hogy az Ószövetség beleépült az európai tudatba, de falsul, úgy, mintha az evangéliumok előzménye lenne. A zsidók szent könyve a keresztények által kisajátított szent irat. Ezt a fajta kisajátítást ideje volna abbahagyni. De nem, a római egyház feje, a mindig kis ügyes XVI. Benedek ráteszi a kezét, és abból magyarázza sok tekintetben a magyarázhatatlant. A zsidó próféták jövendöléséből a kvázi keresztény Jézus alakját. A fából a vaskarikát.

Benedek pápa egyébként a könyvében igyekszik úgy viselkedni, mint emberi lény, aki nincs különleges titkok birtokában. Ha ez így van, akkor tagadja saját funkciója lényegét, vagyis azt, hogy közvetító kapocs az ember és isten között, azaz az égi királyság földi helytartója.

Legalább nyíltan vállalná fel, amiért a kóved jár neki. Akkor sem lehetne nevetségesebb, mint így. Vénemberként megpróbál beleszólni abba, hogy tizenéves fiatalok milyen módon szeretkezzenek, milyen "megoldás" kedves istennek, vagy isten egyharmadának, Jézus Krisztusnak.

Honnan tudja, ha ő földi lény? Abból, hogy olvasgatja az evangéliumokat, amelyek kanonizált szent könyvek, valójában - János írását kivéve - csapnivalóan rossz "regények"? Egymástól lopnak, egymást ismételgetik, és nyilvánvalóan az eklézsia érdekeinek megfelelően hazudoznak. A hazugságokból pápai fellegvárat építeni, sajátos vállalkozás. Nem véletlen, hogy a pápa a könyvét nem úgy kezdi, ahogy normális módon azt kezdeni kellene, vagyis Jézus születésével, földi életútjának bemutatásával. Nem, nem ezt tartja fontosnak, természetes módon. Hanem azt, hogy Keresztelő Szent János megmártja a Jordán vizében és ezzel prédikátorrá, egy eszme elkötelezettjévé teszi Jézust. Pedig a dolgok fordítva működnek. Még akkor is, ha Jézus az Atya fia, az istenség egyharmada. Egyharmad isten hogyan intézkedhetne teljes joggal, azaz istenként? Erre az ellentmondásra persze a ködösítő pápa nem tér ki, mint ahogy semmilyen ellentmondásra. Eszében sincs, hogy egy megtapasztalható, emberi érzelmekkel átélhető Jézust állítson olvasói elé. Számára rögtön Krisztus, az eszme jelenik meg, és azt varriálgatja, szinte követhetetlen elvontsággal, és gyermekded agyafurtsággal.

Könnyű ma pápának lenni, de egyre nehezebb keresztényként élni, mivel a legnagyobb keresztények a leghazugabbak, nekik hajlik leginkább maguk felé a kezük. Vagyis az emberi természet evolúciójára még sokat, nagyon sokat kell várni. Jó lenne, ha a felgyorsításába besegítene isten, de ezt maga a pápa sem akarja, hiszen a római katolikus vallás és anyaszentegyház hatalma akkor a legmasszivabb, ha minél több embert sikerül az örök sötétségben tartani az örök világosság igérgetésével, amit öröknek gondolva persze megtartanak maguknak - itt a Földön.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr1227551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.