HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

BŰNÖS

2007.11.15. 11:11 asperjangyorgy

Holnap ülök ismét a vádlottak padjára. A büntetőbíróság A Labancz Anna gyilkosság című regényemért von felelősségre. Ez egyszer már megtörtént: tárgyalás nélkül, jogerősen, a bíró nyolc havi felfüggesztett fogházra ítélt - magán vádindítvány alapján. A hivatalos szervek - rendőrség, ügyészség - ugyanis nem tartotta megalapozottnak a benyújtott kérelmet, miszerint "bűncselekményem" ügyében indítsanak nyomozást és készítsenek vádiratot a bíróság részére.

De azért a magán vádindítvány is eléggé beindította a bíróság képzeletét.

Hogy holnap mi lesz a döntés, az iránt nincs kétségem. Bűnösnek fogok találtatni, hiszen védelmére mertem kelni egy 23 éves, szerelemféltésből meggyilkolt miskolci ápolónőnek. Igaz, a cselekmény 38 éve történt, a regényben tárgyalt események pedig 40-50 évre nyúlnak vissza, de ez kevés idő ahhoz, hogy engem ne lehessen felelősségre vonni. Az áldozatokat az élőknek védelmükbe venni azért bűnös dolog, mert megzavarja a jogrendet, amely csak az élők ügyével foglalkozik. A jogban - természetes módon - nincs empátia. Ezért látszik bűnösnek például Jézus is kétezer év múltán, miközben az evangéloumok szerint isten bárányaként magára vette a világ bűneit. Azokat a bűnöket is, amikor az áldozatok védelmére kelő írót elítélik, elítélhetik, mert - ismét leírom - a BTK nem ismeri az empátiát, csak a paragrafusokat.

Szegény Anna egyik bűne az volt, hogy gyönyörűnek született. A másik, hogy hitt az élet szépségében és diadalában. A harmadik, hogy tiszta, naiv lélek volt. A negyedik, hogy több akart lenni, mint ahova, akik közé született. Az ötödik, hogy sok-sok kudarc után is bízott az élet "okosságában" és a férfiak viszonylagos tisztességében.

Az apja is áldozatul esett: ismeretlen személy ölte meg.

Anna mindig is félt attól a fogalomtól, hogy ismeretlen elkövető - mert ez a fogalom valóban olyan titokzatosnak hat. Nem az, de annak hat.

De azt a baromságot, amit a viktimológia tanít, illetve ahogyan egyesek a viktimológiát hajlamosak értelmezni, miszerint vannak eleve áldozatnak született emberek, nem hiszem el, sőt, visszautasítom. Annát életvitele nem predesztinálta arra, hogy ilyen szőrnyű módon végezze: tizennégy késszúrás érte 1970. április 19-én hajnali három óra 15 perckor, a könnyű derengésben. Ebből három vagy talán négy - halálos volt. Hogy miért ölték meg? Olyan sok találgatni való nem akad a kérdés felvetése után. Kukkolók nem szoktak gyilkolni, csak onanizálni. Rablógyilkosok is csak akkor, ha másként nem jutnak a remélt vagyontárgyhoz. De Annától nem vettek el semmit(az életét kivéve), nem vittek el semmit. A gyilkolás  módja, lebonyolítása, bárki is tette, olyan végzetesen kegyetlen és irgalmatlan volt, hogy csak hosszan érlelt gyűlölet diktálhatta. A lelki megenyhülés vágya. A felhalmozódott feszültség áthárításának kényszere a "kinevezett" feszültség-keltőre. Ezt az is bizonyítja, hogy a körülmények, az időpont teljességgel lehetetlen volt. A tettes tudta, sejthette, hogy nagy valószínűséggel többen is látták tettét megelőzően, és látják, láthatják majd a tettet követően is. (Mint ahogy ez valóban így is történt a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint).

Ezek után nem elkapni a tettest, ehhez a rendőrségnek, a nyomozó szerveknek olyan különleges vaksággal kellett rendelkezniük, amit - mondhatnám - csak az orvostudomány magyarázhat.

A gyilkosság büntethetősége 1990. április 19-én elévült. A tettes akkortól nyugodtan élehetett, illetve már azt megelőzően is, hiszen a rendőrség soha még a meggyanúsításáig sem jutott el. Az egyértelműen felé mutató bizonyítékok ellenére sem.

Érdekes és elgondolkodtató.

És most nekem azért kell a polgári bíróságon és a büntető bíróságon felelnem, mert az bűnüldöző szervek vaknak bizonyultak, vagy talán szándékosan mellékvágányra terelték az ügyet. Ki tudja! Lehet ez is, lehet az is. Bár egyes rendőrtisztek, magánszorgalomból, még a büntethetőség időszakában utánajártak a dolognak, és beadványokat írtak (miként erről olvastam, illletve a bíróságra megidézett rendőrtiszttől hallottam) az illetékeseknek, de nem találtak meghallgatásra, hiszen ahogyan teltek az évek, úgy vált mind bizonyíthatatlanabbá az ügy.

És Anna anyja, testvérei nem is szorgalmazták olyan nagyon, illetve semennyire. Anna a halála előtt egy évvel, a család rosszallása ellenére, életbiztosítást kötött, és a meggyilkolása után jól jött a családnak az a pénzt, amit a törvény előírása szerint kaptak.

Anna lassan 38 éve enyészik Sajópetri csendes temetőjében. Lassan 38 éve bolyong a semmi sötét alagútjaiban. Rokonai meghaltak. Jórészt azok is, akik emlékeztek az arcára, a hangjára, a kacagására, létezése melegére. Én írói eszközökkel, írói véleményalkotással, ÍRÓI igazságszolgáltatással próbáltam valamennyit megmenteni egykori létéből, és sorsát egyfajta tanulságként megmutatni a ma élőknek.

Vállalkozásom kudarcot szenvedett: a bíróság a könyv terjesztését betiltotta, a könyvet megsemmisítésre ítélte. A kinyomtatott példányok négyötöde - a bíróság gyors döntésének köszönhetően(talán az ügy mérhetetlen fontossága miatt) - konténerbe és szeméttelepre került, hiszen a bezúzatásra nem volt pénzem. Anna szegényes körülmények között nőtt fel, hogy úgy mondjam: kissé a társadalom elvetettjeinek szemétdombján, és a bíróság igazságszolgáltatásának köszönhetően ott is végezte.

Teljes így a sorsa. De azt is írhatnám: megbocsáthatatlan és szégyenletes. Megbocsáthatatlan negyven év múltán is, és szeégyenletes lesz száz év eltelteltével is. Én úgy gondoltam, mivel csak és kizárólag az áldozatról, Annáról, Anna sorsa miatt írtam a regényt, a bíróság - ha ez egyáltalán bírósági ügy lehet - méltányolja az áldozat melletti ügybuzgalmam. De őszintén szólva ezt még a közvélemény sem méltányolta. Az internetre számos véleményt felkerült, és egy sem az áldozat és mellettem érvelt. Mert az áldozatnak az a szereposztása, hogy áldozat legyen holtában is. Lehetett volna a regényemről bármi a vélemény, de azért azt a véleményt-mondóknak egy zárójeles mondatban talán hangsúlyozni kellett volna, hogy ettől még tisztelik az áldozatot, nem szólják le, nem kurvázzák halálában, és nem írnak le olyan sejtető mondatokat, hogy tulajdoképpen megérdemelte, amit kapott.

Ennyit társadalmunk empátiájáról.

Ennyit társadalmunk szolidaritásáról.

Ennyit társadalmi jelenlegi lelki állapotáról és önismeretéről.

Ennyit RÓLUNK.

1 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr13229779

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Haga clic en la siguiente entrada 2017.12.20. 21:34:53

Egyszerű gyakorlat kezdőknek VIII. - dobklinika

Trackback: dibujos de navidad para imprimir grandes 2017.11.25. 21:37:29

Ki hogy beszél és milyen képet vág hozzá? @ conTEXT 2017 - Kereső Világ: keresés, szövegbányászat, big data

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bagó 2007.11.15. 21:58:39

Kitartást kívánok holnapra.Majd legyen kedves megosztani, amit lehet.
Sok szerencsét!