HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

NÉLKÜLÖZHETETLEN SZAVAK A HALÁLHOZ

2007.11.22. 13:29 asperjangyorgy

 

Búcsút veszek az élettől. Megadom magam, de nem a proletariátus bárdja alá hajtom a fejem, hiszen a pallósnak könyörtelennek, de tisztának kell lennie. Egy ördögi gépezettel szemben ismerem el tehetetlenségemet. Ez a gépezet, nyilvánvalóan középkori módszerek alkalmazásával, óriási hatalomra tett szert, nagyüzemben gyártja a rágalmakat, s szolgáit a vak engedelmesség mozgatja… Az eszmények nélküli, korrupt, jól fizetett bürokraták elfajult szervezete visszataszító tetteivel semmi mást nem szolgál, mint Sztálin beteges gyanakvásának szítását – ennek további boncolgatására gondolni sem merek… Hozzátok szólok, a jövő pártvezetői, akiknek küldetése az a kötelesség is,  hogy eloszlassák a szörnyű felhőt, amely e szörnyű időkben mind nagyobbra dagadva kioltja eszméink lángját, fojtogatja pártunkat. – A párt valamennyi tagjához szólok. Ezekben a napokban, amelyek talán életem utolsó napjai, változatlanul hiszek abban, hogy a történelem ítélete lemossa rólam mindazt a szennyet, amellyel most bemocskolnak. Soha nem voltam áruló; habozás nélkül életemet áldoztam volna Leninért; tiszteltem Kirovot; semmit sem szerveztem Sztálin ellen. Arra kérem a párt jövőbeli, fiatal és tisztességes vezetőinek nemzedékét: olvassák fel levelemet egy pártkongresszuson, állítsák helyre becsületemet és fogadjanak vissza a pártba…

         Ezt a levelet, mint Lenin megjegyezte, a „párt kedvence”, Nyikolaj Ivanovics Buharin, a bolsevizmus történetének egyik legragyogóbb elméje diktálta ötven évesen imádott ifjú feleségének, Anna Mihajlovna Larinanak. A 160 centiméter magas, kecskeszakállas Buharin fél tucat európai nyelven írt, olvasott, beszélt és vitázott. Korának egyik legszellemesebb emberének tartották. Rajongtak érte a nők. Első, tönkrement házassága után együtt élt egy forradalmár hölggyel, majd 45 évesen megismerkedett egy veterán bolsevik forradalmár 18 éves, gyönyörű leánykájával. Viharos szerelemre lobbantak egymás iránt. Buharin Koba (Sztálin kevesek által használt beceneve) előzetes engedélyével (öregecskedő élettársát lecserélendő) – arccal a szocialista-kommunista erkölcs felé – feleségül vette. 1938-ban Annának diktálta az idézett, jövőhöz interveniáló levelet, kevéssel halála előtt. Bár folyt ellene a vizsgálat és a per, Sztálin – játszadozva egykori harcostársával – megengedte neki, hogy olykor összebújni hazaugorjék kis nejéhez és kétéves tüneményes kislányához, mivel tudta, hogy régi barátja nem akar elszökni, mivel nincs hova.

         Az ifjú feleség megtanulta a levelet. Papírra írt változatát elégette, mivel annak fellelése az életébe került volna. Évtizedeken át naponta memorizálgatta a szöveget, hogy egyszer majd – esetleg az ő előadásában – elhangozhasson azon a bizonyos becsület-helyreállító, pártba-visszafogadó kongresszuson.

         Soha nem hangzott el.

         Buharin sejtése beigazolódott: 1938. március 11-én perében az ügyész halálbüntetést kért a fejére. Négy nap múlva tarkón lőtték.

         Buharin korábban jó néhány elvtársát segítette hasonló sorsa jutni, és szüntelenül bízott benne, hogy Kobához fűződő több évtizedes barátsága őt megvédi a hasonló, szégyenletes bánásmódtól. Kegyelmet nem kért, de azért a tarkólövésig szüntelenül reménykedett szeretett Kobájában.

       Milyen jövőhöz fellebbezett Buharin?

Sztálin még 15 évig élt.

Abban a jövőben a párt kedvencének nem volt helye.

És a Hruscsov által fémjelzett jövőben? Az egykor nagyon nagy jelentőségűnek mondott, 1956 elején lezajlott XX. pártkongresszuson Buharin rehabilitálásáról nem esett szó. Az uborkát és a vodkát kedvelő, korpulens ukrán Hruscsov képtelen volt megérteni és felfogni a párt egykori kedvencének jelentőségét. Miként azt is, hogy Rákosi Mátyás és a hozzá hasonló küldöttek jelenlétében, zárt ülésen elmondott, politikai célokat szolgáló beszéd cselekvéssorozat nélkül hajítófát sem ér. Ezért is nem tűzte ki célul a szocializmus reformját. Erre Hruscsov, egész múltjánál fogva, eleve alkalmatlan volt, akárcsak az adott világpolitikai helyzet. És az a fajta végtelenül bürokratikus szocializmus is, amelyet a régi emberek képtelenek voltak reformálgatni, radikálisan átalakítani pedig végképp, hiszen akkor maguk alatt fűrészelték volna az ágat.

Nagy Imre, aki 1953-ban Hruscsovnak köszönhette, hogy miniszterelnök lett, Rákosi eredményes aknamunkája következtében már csak nagypapaként élte mindennapi tudós életét. Az 1953 júliusában elmondott híres parlamenti székfoglalója gyorsan füstté enyészett. Ő, mint megcsontosodott moszkovita, múltjánál fogva is alkalmatlan lett volna arra, hogy tovább lépjen annál, mint amit ekkor – a központi vezetőség jóváhagyásával – meglépett. Hite a Szovjetunióban, hite abban a fajta centralizált szocializmusban, amelyet Sztálin leghűségesebb tanítványa, Rákosi itthon kialakított, eleve lehetetlenné tette volna nagyobb szabású tettre. Nem szólva arról, hogy éppen 1953-ban erre világpolitikailag semmiféle remény nem volt.

Tény, hogy 1956-ban sem, amikor Vásárhelyi Miklós és a hozzá hasonlók rábeszélésére egyoldalúan felmondta a varsói szerződést és kihirdette a senki által nem garantált semlegességet. Fából vaskarika volt – már akkor is! – az önálló és független Magyarország (miként csak ma). Taktikusabban, és a Köztársaság téri vérengzést megakadályozva Nagy Imre sokkal többre mehetett volna. De soha nem volt jó taktikus, csak bot-, illetve Hruscsov-csinálta miniszterelnök, akit 56-ban egy hamis nosztalgia hullámai emeltek az ingatag csúcsra. Kivégzésekor állítólag a szabad, független Magyarországot éltette. Ebbe bizonyára nem értette bele a kapitalizmus restaurációját, amelyet szolidan csak rendszerváltásként szokás emlegetni.

De térjünk vissza Buharinhoz: vajon fellebbezhetett-e a platina szájpadlású Brezsnyev-korszakhoz, amely sokban hasonlított a sztálinira, csak éppen mások ültek menetiránynak háttal a lovon. Az Andropov és Csernyenko rémálom uralma után jött a nagy duma-fordulat. Gorbacsov azt hitte, ha varázs-szavakat mond: peresztrojka és glasznoszty, megváltozik a társadalom, a hatalmukkal visszaélő pártaparatcsikokkal együtt. És a gazdaság irányítása, állapota is. Miként az oda-vissza „ős-gonosznak” titulált két ország: az Egyesült Államok és a Szovjetunió, valamint az egymáshoz való viszonyuk.

Semmi nem változott.

Gorbacsov az eljövendő világ elképzelése helyett kiütötte a rendszert tartó biztonsági ékeket, és először suttyomban, majd tehetetlenségénél fogva egyre látványosabban kezdett szétesni a birodalom. Néhány idióta, megkövesedett bolsevik megpróbált az események elé ugrani, ami nagy felháborodáshoz, úgynevezett forradalmi eseményekhez vezetett, és új szerepkörhöz juttatott egy többszörösen leszerepelt, képességek nélküli régi paprikajancsit. Jelcin a tank tetején ágálva beteljesítette Gorbacsov titkos álmát: a több évtizedes internacionalizmus után a nemzeti Oroszország újraszületését. Persze Gorbacsov nélkül.

De sem a gorbacsovi, sem a jelcini jövő nem talált helyet Buharin gondolatainak és rehabilitálásának, mert immár mindaz, ami egykor volt, Leninestől, Sztálinostul együtt, nem is szólva az egyéb zseniális emberekről, az idő zárványába került.

Végül megteremtődött a lenini Putyin, a putyini Lenin korszaka. Igaz, a két vezér csak annyiban hasonlít egymásra, hogy mindketten kopaszok. Lenin még az egész egykori cári birodalmat igyekezett összetartani, mintha a Szovjetunió jogos örököse lenne a vérrel-könnyel megteremtett és egyberagasztott, sok-sok nemzetiségű Oroszországnak. Putyin – egyelőre – beéri a fából vaskarika FÁK-kal, és saját, ország-mentőnek ítélt hatalma továbbéltetésével. Úgy megy, mintha jönne. Ez a fajta „komolyan” vett demokrácia majd még sokba kerül Oroszországnak, de az már egy teljesen más kérdés lesz.

Ez a vad és egyre inkább állam-kapitalista Oroszország lenne Buharin jövőhöz fellebbező levelének meghallója?

Nem, az a jövő még odébb van. Alaposan odébb.

De a jövő soha nem siet, soha nem kapkod. Mert az idő ráér. Méhében hol lassabban, hol gyorsabban növekednek az ellentmondások, amelyek – tudjuk Hegeltől – minden létezés velejárói.

Olyan jövő készül, amely alatt szinte számtalan puskaporos hordó szunnyad. Bár kevésbé veszélyesnek látszik Amerika, Oroszország és Kína szempont-rendszerében, valójában a környezeti károkozás a legkritikusabb. Mindenki fejlődni, gyarapodni akar. És most már mindenki a másik rovására, életterének csorbításával. Hirtelen sok lett a Földön az ember, és a nagyhatalmi aspiráns.

És lehet, hogy immár Buharint sehol nem hallják meg, mert teljesen más szavakat kellene kimondani és meghallani.

De nem is ez a fontos egy halálra készülő, mégis reménykedő ember számára, hanem az, hogy önmaga vigasztalására elképzeljen, elképzelhessen egy olyan jövőt, amely neki (is) igazat ad, adhat. Hogy ez valóban megtörténik-e, soha nem az áldozat, hanem az újonnan teremtődő generációk feladata és felelőssége. De nem biztos, hogy ezek a generációk küldetésüknek és kötelességüknek érzik a Buharin által rájuk rótt feladat teljesítését, mert megvan a maguk szörnyű ideje és a maguk szörnyű felhője. Az utóbbit oszlatni kellene, az előbbit átvészelni. Mindkettő tétre megy: túléli-e az önmaga szülte, dajkálta problémákat a mindig okos, mert az érdekeit – a természet kényszere szerint – kereső és beteljesítő emberiség.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr91238136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.