HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

A PÁPA NEM SZENT PÉTER IGAZI KÖVETŐJE, HANEM A JÚDÁS FÖLDI HELYTARTÓJA

2007.12.15. 21:05 asperjangyorgy

 

 

A világi javak birtoklása összeférhetetlen a papi hivatással, azok a püspökök, akik világi hatalommal, azok a szerzetesek, akik birtokkal rendelkeznek, nem jutnak a paradicsomba.

*

Péter apostol helytartója nem követi az apostolok példáját, s ezért nem kell neki engedelmeskedni.

*

A papok fényűzésben élnek, gőgösek, kicsapongók, kapzsik. Aki ilyen életet él, hogyan alakíthatná Isten testévé és vérévé a kenyeret és a bort? Ez az átváltozás különben is lehetetlen, mert ellentmond a józan észnek.

*

A papnak, Krisztus és az apostolok példájára, teljes szegénységben, önmegtartóztatásban kellene élnie.

*

A katolikus egyház szertartásai értelmetlenek, hatástalan látványosságok. A pap azért is mondja a misét latinul, hogy a nép előtt rejtve maradjon az értéktelen tartalom. A templom nem más, mint kőhalom, a szentek tisztelete, az ereklyék csak arra valók, hogy a hívőktől pénzt csaljanak ki. A kereszt Krisztus meggyalázásának, kínhalálának eszköze. A józan ész azt követelné, hogy ne tiszteletet, hanem gyűlöletet tanúsítsanak az emberek a kereszt iránt. A gyermek keresztelése teljesen hatástalan, felesleges.

Nézzetek körül a világban: mindenütt nyomor, igazságtalanság. Józan ésszel elhihető-e, hogy mindezt a jó Isten teremtette, aki maga a jóság, tisztaság, fény és igazság?

*

Minden rosszat és sötétet, ami a földön van, a Gonosz hívta létre, a Sátán. Az ő törvénye, az ő akarata uralkodik fölöttünk. A Sátán azonos az Ótestamentum szigorú, bosszúálló istenével, az ő szava az Ótestamentum, a szigorú törvények könyve.

*

A katolikus egyház hazudik, amikor a test feltámadását hirdeti. A test nem támad fel!

*

Akinek a jó Istentől származó angyali lelke van, az nem hódolhat a Sátánnak, annak tisztán kell élnie, tökéletessé kell válnia, tilalmas számára minden földi élvezet, elsősorban mindaz, ami a Sátán teremtményeit szaporítja. Ölni mindenképpen bűn; emberélet kioltása még önvédelemből sem engedhető meg; a hatóságok, amelyek halálos ítéletet mondanak ki és hajtanak végre, szörnyű vétket követnek el. A háború minden fajtája bűn!

*

A papnak keze munkájával kell azt megkeresnie, ami aszketikus élete fenntartásához szükséges. Legfőbb kötelessége, hogy faluról falura, városról városra járjon, fáradhatatlanul tanítson, prédikáljon, s így fölrázza, a helyes útra térítse azokat az égből lehullott lelkeket, amelyek addig még nem ébredtek égi eredetük tudatára.

*

Tagadunk minden születési előjogot. Nem a származás, és nem a hivatal, a méltóság szabja meg az ember értékét, hanem egyes-egyedül az életmódja, cselekedetei.

*

Elvetjük a szentek, a szentképek, ereklyék tiszteletét, a szentelt vizet, a misét, különösképpen a halottak lelki üdvéért mondott misét ítéljük hiábavalónak. Ünnepek, templomi énekek, böjtök – mindez csak emberi találmány, nem isten parancsa, tehát elvetendő. Ugyanez áll a papok nőtlenségére is.

*

A pápa hatalmát nem ismerjük el, minden rossz kútforrásának tartjuk, ezért nem szabad a pápának engedelmeskedni. Krisztus igazi egyháza az, amely a tiszta Ige szerint igazodik. Minthogy a katolikus egyház bűnös és gonosz, nem kell neki engedelmeskedni, szentségei hatástalanok. Az egész világ Isten temploma, a templomok építése tehát felesleges. A megszentelt temetők használata csak arra való, hogy a papság hasznot húzzon belőle, egészen mindegy, hogy hol lel testünk végső pihenőhelyet.

*

Krisztus igazi papjai szegénységben, alamizsnából, vagy kezük munkájából élnek. Mindenkinek, aki Krisztus példája nyomán él, jogában áll papi funkciókat ellátni.

*

A hazugság, az esküvés, az ölés halálos bűn. Aki ilyen bűnben él, nem viselhet sem egyházi, sem világi méltóságot.

*

Előnyben részesítjük ezerszeresen a halált a misével szemben, mert sohasem tudnak bennünket meggyőzni arról, hogy Krisztus és apostolai miséztek volna!

*

Volt-e tulajdonuk az apostoloknak és Krisztusnak, személyenként vagy közösen? A mérhetetlen vagyonnal rendelkező egyház, amely Krisztus egyházának vallotta magát, egy ideig habozott a válasszal, majd igennel felelt: eretnek az, aki azt hiszi – mondta a pápa –, hogy Krisztusnak és az apostoloknak nem volt tulajdonuk, s nem rendelkezhettek azzal.

*

Az egyház elfordult Istentől, a papok a Sátán szolgái. A pápának nem szabad engedelmeskedni, parancsai Isten ellen valók. A pápa nem oldozhat fel senkit bűnei alól. A felszentelt templomban a mise ugyanannyit ér, mintha istállóban mondták volna el. Krisztushoz az erdőben ugyanúgy, sőt még jobban lehet imádkozni, mint a szentélyekben.

*

A pápának, a papságnak semmi hatalma nincs a lelkek felett. A katolikus egyház minden dogmája, minden szertartása hiábavaló, a templomok nem szentélyek. Az istentisztelet nem szentebb, mint a kutyaugatás. A vízzel keresztelés értéktelen. Minden eskütétel bűn. Purgatórium nincs, a halottakért mondott imák feleslegesek. A kereszt és a szentképek imádása bálványimádás.

*

A pápa és a klérus nem törekedhet világi hatalomra, hiszen Krisztus példája nem erre tanítja. Nem Isten rendelése, hogy a pápák világi hatalommal rendelkezzenek, Isten nem ad az embereknek a maguk és utódaik részére örökké tartó, semmiféle feltételekhez nem kötött hatalmat; egyetlen, emberek által készített okmány sem örök érvényű; csak aki isten kegyelmében áll, az rendelkezik anyagi javakkal; aki azonban nem tölti be az Úr parancsait, s így elveszti az Úr malasztját, elveszti a világi javakra való jogát is. A pápa csak akkor oldhat és köthet, azaz csak akkor adhat olyan bűnbocsánatot, amelynek következtében az ember túlvilági szenvedése megrövidül, ha akarata Isten törvényével egybeesik, tehát az oldás és kötés egyedül Isten kezében nyugszik.

*

Mindenki kapcsolódjék közvetlenül Krisztushoz, ehhez nincs szükség sem az égi közvetítőkre, a szentekre, sem a földiekre, a papokra. Minden igazság benne foglaltatik az Úr igéjében, a bibliában.  Az egyházatyák, teológiai doktorok szavai sokkal alacsonyabb értékűek a Szentírásnál.  Ha a pápa vagy a doktorok szavai ellentétben állnak a bibliával, az utóbbinak kell hinni, mert inkább kell engedelmeskedni istennek, mint az embereknek. Ugyanis döbbenetes a különbség a keresztény vallás tanítása és a valóságos élet között.

*

A pápa nem más, mint Antikrisztus. A világi uraknak kötelessége megvédeni a népet a pápa, a papok rablásaival szemben. Ha a klérus nem reformálja meg magát, akkor a világiaknak kell ezt elvégezniük.

*

Csak akkor fordulnak majd jóra a dolgok, ha minden köztulajdonná válik, ha nem lesznek többé sem hűbéresek, sem lordok; ha a lordok nem lesznek nagyobb urak, mint mi. Mily rosszul bánnak velünk! Miért tartanak bennünket szolgaságban? Nem ugyanazoktól a szülőktől, Ádámtól és Évától származunk-e valamennyien? Milyen okot tudnak felhozni, mire tudnak hivatkozni annál az állításuknál, hogy fölöttünk állnak? Bársonyba, drága kelmékbe öltöznek, amelyeket hermelin és más prémek díszítenek, míg mi nyomorúságos öltözetet hordunk. Bort, fűszereket és finom kenyeret fogyasztanak, míg nekünk rozsunk és szalmahulladékunk van, s csak vizet ihatunk. Ők kellemes lakóhelyeken és birtokokon élnek, míg nekünk mezei munkánk közben dacolnunk kell a széllel és esővel; pedig a mi munkánkból ered az ő pompájuk.

*

A pápa nem Szent Péter követője, hanem a Júdás földi helytartója.

*

A pápa és Zsigmond magyar király szavát adta Husz Jánosnak, hogy a konstanzi zsinatra meghívott eretnek papnak semmilyen bántódása nem esik, nyugodtan előadhatja nézeteit. A szent inkvizíció mindig betartotta a szavát. Ime:

 

Husz János halálraítéltet a katonák a folyó melletti mezőre vezették. Hatalmas tömeg verődött össze. Közben elvezették a máglya előtt, amelyen könyvei váltak hamuvá és pernyévé. Menet közben állandóan azt hangoztatta: – Jézus Krisztus, Isten fia, irgalmazz, szánj meg! – Mikor meglátta a számára előkészített máglyát, térdre esett és imádkozott. Ezután német nyelven prédikálni kezdett a néphez, de félbeszakították. Bátran, töretlen lélekkel lépett a máglyára. Ingujjban, kezeit hátrakötve, kötéllel jó erősen egy vastag cölöphöz kötözték, amely cölöpöt egyik végén meghegyezve a réten a földbe vertek, nyaka ehhez a cölöphöz volt kötve fekete, kormos lánccal. Lába alá két köteg rőzsét helyeztek. A szalmakötegeket minden oldalról teste köré rakták egészen a nyakáig. Még mielőtt meggyújtották, odament hozzá a birodalmi marsall, arra intve a mestert, hogy vonja vissza és tagadja megtanításait és szónoklatait. Husz mester feltekintett az égre, és érthetően, fennhangon kijelentette: – Isten a tanúm, hogy mindazt, amit hamis tanúkkal csalárdul rám fogtak, soha nem tanítottam, se nem prédikáltam, hanem prédikációim, tanításom, írásom és minden egyéb más tettem indítóoka csak az volt, hogy az embereket kivezessem a bűnből. Azért az igazságért pedig, amit írtam, tanítottam és prédikáltam Isten törvényéből és a szent doktorok magyarázatából, örömmel halok meg ma.

Nyomban magasra csapott a láng a füst. Husz János magister hamvait a hóhérai a folyóba vetették.

 

* * *

Miként a fentebbi sorokból talán kiderült, a középkori eretnek mozgalmak elképzeléseit, gondolatait idéztem fel Kulcsár Zsuzsanna Eretnekmozgalmak című könyvének részletei segítségével.

A katarok, a valdensek, a ferences-rendi eretnekek, az apostoli testvérek, a flagellánsok, az angol Wyclif és a lollarok, a husziták hívei sok mindent világosabban láttak és fogalmaztak meg, mint napjaink buzgó katolikusai. Az eltelt nyolc-kilencszáz év alatt a katolikus egyház semmit nem tanult. Ma nem jobb, hanem sokkal gonoszabb és elvetemültebb lett, mint az idő tájt volt. A sok tízezernyi vértanú halála soha egy pillanatra sem rendítette meg a pápákat és a szent inkvizíciót, amikor hatalmuk megmentéséről, a lelkeken való korlátlan uralkodásukról volt szó.

Az eretnekek mélyebben és igazabbul hittek istenben, mint a tejben-bajban fürdő, bűnt bűnre halmozó egyházi vezetők. De a keresztény egyház fanatikus elvakultságáért, gyűlölködéséért, hatalmának a legkegyetlenebb eszközökkel történt fenntartása érdekében elkövetett iszonyatos bűneiért máig elfelejtett bocsánatot kérni.

És folytatja hívei kizsebelését. Minden „szolgáltatásáért” kasszíroz: a keresztelésért, az esketésért, az utolsó kenetért és végül a temetésért. Az eszme nevében nem a keresztény egyházak szolgálják a hívőket, hanem a hívők az egyházakat.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr81265199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.