HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK - 7.

2007.12.25. 11:49 asperjangyorgy

 

RAJK, A PÁRTGÖRÉNY

   Az üzemben felzúgtak a termelőeszközök. Laj gépe mellé odatelepedett Sáfrány Irénke normaellenőr, akinek még azt is meg kellett mondania, ha a szükség elszólította. Magonnyal Sárfányka mindössze egyszer próbálkozott, de akkor is kifogta, mert szegény fiúnak éppen diaréja volt, percenként szalasztotta a szapora, s amikor Irénke-deszkaszál tizedszer jegyezte be az ellenőrző lapra, miszerint 10 óra 21 perckor nevezett a WC-re távozott, óvatosan érdeklődött, mit jelent ez a gyakori eltávolodás a termelési eszköztől. Ma­gony a lényegre szorítkozott.  – Tudja, elvtársnő, fosok. Nem a bokámra, hanem az egészre.

   Laposka Irinicska nem háborodott fel, hanem ezt is feljegyezte tűhegyes norma-ceruzájával. Miután fönt, illetve még föntebb elolvasták Ma­gony primitív üzenetét, először példát akartak statuálni, de egyrészt Nyüzüge bizonygatta, hogy Ma­gony szaktársnak aznap tényleg csikarása volt, másrészt éppen az idő tájt más szelek kezdtek fújdogálni.

   Laj fél kettőkor heves géptakarításba kezdett, majd az elkészült munkát leadta a MEO-ban, kettőkor a váltásnak átpasszolta a ragyogóan tiszta gépet, tisztelettel elköszönt Sáfrány Irénkétől és elvágtatott fürödni. A jólértesül­tek­től megtudta, hogy elmarad a szolidaritási séta, mert az Piroska belügyminiszternek nem tetszene. A villamoson viszont azt hallotta, hogy mégis engedélyezték a békés felvonulást. Örült ennek. Abban bízott, hogy esetleg megtalálja Paróczi bátyját, és ő is szolidáris lehet.

   Kint volt a Kerepesi temetőben Rajk László és mártírtársai temetésén. Nyüzüge hívta meg. A gyárból többen jelen akartak lenni a fontos eseményen, mert ők, mint szociáldemokraták már akkor tudták, amikor Rajk elvtársat fellógatták, és lám, a Párt igazságot tett. Akkor már rendszeresen olvasta az Irodalmi Újságot, tudta, hogy a kucserák kiváltságokat élveznek és kucseráskodnak. Olvasott arról is, hogy Rajk elvtársat azért végezték ki, mert, és az nem volt helyes, mert, és most éppen ezért. Nyüzüge elmagyarázta Lajnak, hogy Rajk elvtársat Rákosi elvtárs végeztette ki… – És miért? – csodálkozott Laj. – Mert Rajk magyar ember volt, Rákosi viszont a Szovjetunió megbízottja – mondta az auschwitzi menekült.

   A Kerepesi temetőben a Kossuth mauzóleumnál a felhős, szeles, esőre hajló időben rengeteg ember gyászolt valamit. Hogy nem Rajk elvtársékat, abban Laj az útbaigazítás ellenére is tisztában volt, hiszen Rajkot már régen elgyászolhatta, aki akarta, viszont amit képviselt… Hogy mit képviselt, arról Nyüzüge magyarázata ellenére sem volt fogalma, és talán a búskomoran ott tolongóknak sem.

   Vergődtek a szélben a fekete gyász-zászlók, lobogtak a fák­lyák, a szónokok elszántan hajtogatták, hogy soha többé, és most már, és innen kezdve, és levonva a tanulságokat, és mártírjaink előtt, akik vállalták, akik a legtöbbet adták, hogy mi, akik tanúk voltunk, és mindig is azok leszünk, legfeljebb nem Rajk elvtárs, hanem egy másik mártír elvtárs újra-temetésénél.

   De akkor ott, úgy bele a képébe senki se hibáztatta a nagy Szovjetunióban dekkoló szeretett vezért, csak a hibát, amely ki tudja hogyan, de elkövetődött. Laj látta Rajk szépen felöltöztetett kisfiát, mártír arcú feleségét, az arany feliratos érckoporsókat, a ravatalokat, a rengeteg virágot, az egész nemzetet megrendítő gyász-cécót, amint elszállíták pór és por tanyájából a fényes üdvleldébe

   Este mesélt a szálláson az újratemetésről, hogy milyen sokan voltak és egyáltalán, meg minden. – Ehhez értenek – mondta Vincze. – Az a Rajk is kommunista volt – jegyezte meg kulák-Paróczi. – Rokonod neked a párt görénye? – kérdezte Ma­gony. – Mert ha nem, minek mászkálsz ki kommunista faszok újratemetésére? Mindig kimész majd, ahányszor újratemetik őket?  – Itt egészen másról van szó… – érvelt Laj. – Azt hiszed, Nyüzüge a párt esze? Ő mindenkinél mindent jobban tud? Figyelj ide, előbb ez a görény Rajk haverod mindenkit felakasztatott, akire a pártja rábökött, aztán az édesapád jól elmarta a tökit és addig csavarta, amíg le nem hazudta a vörös csillagot a Kreml tornyáról, ha ugyan hazudott, mert az is lehet, hogy igazat mondott, és joggal lógatták fel. Most persze ugyanezek az elvtársak tíz kommunista körömmel kikaparták, és nagy csinnadrattával elparentálják… Ez kell neked, hülyegyerek, meg a többi szájtáti fasznak! Apám, vedd már észre, hogy ez az elvtársak dolga.

   Laj azzal próbált érvelni, hogy Nyüzüge is megmondta, de ez az érv Ma­gonynál kevésnek bizonyult: – Az a szociáldemokrata ne ugasson, hanem örüljön, hogy életben hagyták az elvbarátai.

   Az üzemben másnap a termelési értekezleten Halabrin elvtárs kommunista eltökéltséggel és sziklaszilárdan hitet tett, de azt is megmondta, most már a te rmelés felé, a megtisztuló szocializmus alapjai felé, de azért szembefordulva a múlt hibáival, mert az  a tény, hogy a párt be merte, be tudta ismerni, fel merte, fel tudta tárni és ezáltal, és ennyire, pedig a Petőfi Kör megpróbálja, de nekünk az a kötelességünk, hogy éberek legyünk, és szorosabbra zárjuk eddig is szoros sorainkat. És mindezt Halabrin elvtárs következetesen, milliméternyire a párt vonalán csúszkálva. Még Ma­gony sem mert a szent, felemelő, megtisztító pillanatban előhozakodni zuhanyrózsáival, de a röp-fejtágító után azért megkérdezte Laj­tól: – Okosabb lettél, baszd meg? Ezek megmagyarázzák, aztán tespednek to­vább a székben…

 

   A BETILTOTT TÜNTETÉS

   Ment a villamossal, és természetesnek tűnt számára, hogy az emberek járkálnak a kellemes napsütésben, vásárolnak, gyereket vezetnek, és végső soron azért minden normális és érthető. Úgy látszott, ez mindig így marad, most már senkinek nem lesz mitől félnie, és eszébe sem jutott, hogy ő bármitől is félhetne, hiszen az üzemből jön, este az esti gimnáziumba megy, kilenc után megérkezik a szállásra, és azért sem mesél majd a békés tüntetésen szerzett élményeiről, hanem olvas egy kicsit, azután lefekszik, hajnalban pedig majd felébred egy átlagos szerdai napra, és a villamoson ott lesz az a széparcú, nagy fenekű nő, akihez odaszorítják, és holnap talán rámosolyog, és azután majd…

   A Nemzeti Színház órájánál bámészkodott. Az elmúlt évben sokszor járt a színházban, a közönségszervező azonnal szólt neki, ha új előadásra kapott jegyeket, mert rá mindig számíthatott. Az ember tragédiáját többször is látta, és elhatározta, hogy az egészet kívülről megtanulja. Sokszor bánta, hogy alacsony­nak, nem szépnek, nem tehetségesnek született, mert színésznek lenni egyszerűbbnek tűnt számára, mint költőnek…

   Fiatalok csoportja érkezett a színházhoz. Azt hallotta tőlük, hogy az egyetemisták már több irányból elindultak és a Múzeum körúton, majd a Tanács körúton a Margit híd irányába özönlenek. Csatlakozott hozzájuk, percek múltán az Astoriánál voltak, ahol mozdulni is alig lehetett, az úttestet teljes szélességében elfoglalták az egymásba karoló fiatalok. Leálltak a járművek.

   Az emberek ámulva nézték a vakmerő, hihetetlen, elképzelhetetlen tettet végrehajtó diákokat. A szimpátia-tüntetés résztvevői hosszú ballonkabátot viseltek, amitől még magasabbnak látszottak. Arcuk ünnepélyesen komoly volt. Csak a lányok mosolyogtak.

   Nézte őket és az egész fejbőre bizsergett. Tudta, hogy ezt a csodálatos látványt, míg él, el nem felejti. Arra gondolt, milyen boldog lenne Petőfi Sándor, ha most itt lehetne.

   Legszívesebben rögtön közéjük állt volna, de félt, hogy esetleg tolakodónak tekintik. Abban biztos volt, hogy Paróczi bátyját a hatalmas tömegben nem találja meg. Az egyik csoport élén Oláh Vilit vette észre. Az aranykeretes szemüveget viselő, vörös szakállú, himlőhelyes arcú, kicsit sántító fiú egy osztályba járt vele a Madách Gimnázium esti tagozatán. Most nemzeti zászlót tartva menetelt az egyetemisták élén. Laj el nem tudta képzelni, hogy került oda, mit keres ott. – Oláh Vili!! Oláh Vili!! – kiabált neki. Vili észrevette:  – Gyere ide! Gyere Lajos, ide mellém! – Szia, Vili! Hogyhogy az egyetemistákkal vonulsz? – Tagja vagyok a MEFESZ vezetőségének.

   Laj Vili mellé állt, és olyan boldognak érezte magát, mint talán még soha. Velük megy, köztük, oda, ahová ők, az arca komoly, ünnepélyes és lelkesült, mint az övéké és… és elszánt, mert igen, ő is azt vallja, amit tőlük hallott: eszmeileg szét kell zúzni Rákosi Mátyás hibás politikáját, és eszmeileg meg kell tisztítani a Pártot, a szocializmust, a mindennapi életet… és igenis, most az ifjúsággal együtt ő is kinyilvánítja ezen a tüntetésen mélységes rokonszenvét a lengyel ifjúság, az egész lengyelországi események iránt… illetve most már az egész magyar ifjúsággal kiáltja, hogy vesszen Rákosi! Mert Rákosi miatt nincs demokrácia, de van munkanorma és normaellenőr, és ugyanakkor a rohadt életbe, egyenrangúságon alapuló szovjet-magyar barátságot, mert nehogy azt higgye már a nagy Szovjetunió, hogy azért, mert Magyarország határa nem Vlagyivosztokig terjed, nem képes egyenrangú barát, sőt testvér lenni…    És: Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják… meg: Elnyomás, szolgasors, ez volt a rend ezer évig…

   Szállt vidáman, határozottan az ének, és: Le  a visszahúzó erőkkel! – valamint: Szocialista erkölcsöt követelünk! Haladt megbonthatatlan sorokban a menet, haladt egyre gyarapodva. Akik nézők vol­tak, csatlakozók lettek, és a tízezerből százezer, a százezerből pedig ki tudja, mennyi. A talán egynemű szándékból sokféle szándék. A komolyságból forrósodó indulat: Függetlenség, szabadság, lengyel-magyar barátság! Ahogy közeledett a menet a Margit hídhoz, Oláh Vili egyre jobban lengette a zászlót, a szájtátik átvedlettek hazafiakká, a pupákok talpraesett rigmusköltőkké, kórusok alakultak, mindenki ordított. Laj életében először tudta, hogy ő ma­gyar, és aki szintén magyar, az vele, velünk, veletek tart…

   És hogy Vilivel így összetalálkozott! Az osztályban mindenki úgy tudta, mert Vili így terjesztette, hogy elvégezte a Színművészeti Főiskolát, és hol ebben, hol abban a színházban színdarabokat rendez, illetve bedolgozik rendezők keze alá, miközben az esti gimnázium első osztályába jár…

   Laj egyszer beszélgetett vele, és Oláh Vili nyíltan elmondta neki, hogy törvénytelen gyerekként született, s Laj arra gondolt, akárcsak ő, és hogy lelences volt, és Laj arra gondolt, akárcsak ő, és ez a közös sorsélmény közelebb hozta az állítólag főiskolai végzettségű esti gimnáziumi tanuló Oláh Vilit a még semmit, illetve csak tanonciskolát végzett esti gimnazista Lajhoz.

   Egyébként, amikor Vili először belépett az osztályba, mindenki azt hitte róla, hogy tanár: egyrészt külső megjelenése, másrészt határozott, mégis előzékeny magatartása miatt. Ezt valahogy a tanárok is érzékelhették, mert a 29 éves Vilivel szinte egyenrangúként bántak, amin az osztály kissé csodálkozott, Vili viszont természetesnek tartotta, mert megszokta, hogy bármit állít magáról, Ezerarcú hős gyanánt azt maga is elhiszi, és talán ennek köszönhetően a környezete is…

 A következő, 8. folytatás:

   SZTÁLINIZMUS PUSZTULJON!

  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr21274671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.