A teljesség kedvéért jegyzem meg: a keresztény egyházak is kapnak ebben az évben több mint nyolc milliárd forint kártérítést a kommunisták által 1945 után elvett ingatlanjaik után. A Vatikán, illetve a történelmi keresztény egyházak valamint a magyar állam között létrejött megállapodás szerint az összeget minden évben valorizálják az inflációs rátával, s a magyar állam köteles ezt a kártérítést fizetni mindaddig, amíg létezik, illetve amíg ezek a bizonyos egyházak léteznek, vagyis az idők végtelenségéig. Miközben tisztában vagyunk vele, hogy az egyházak továbbra is sok ezer milliárd forint értékű ingatlan felett rendelkeznek, tehát nem olyan templom-egere szegények, mint amilyennek akkor mutatják magukat, amikor erőszakosan kunyerálnak.
Szerintem inkább vissza kellett volna adni a sok százezer hold földet, amelyen most éhbérért cselédek, zsellérek hada dolgozhatna az egyház vagyonának gyarapodásáért és Isten földi helytartóinak még nagyobb dicsőségére.
Közben persze az egyház igényt tart rá, hogy állami költségkeretből renoválják a budapesti bazilikát, a Mátyás templomot, és ezernyi más templomot, épületet az országban. És mit ad cserébe az egyház? Egyrészt szüntelenül támadja azt a kormányzati felállást, amelyet a magyar lakosság szavazatai alapján alakítottak meg és vezetői – az ájtatos és hitbuzgó Szili Katalin kivételével – nem gyónnak-áldoznak minden vasárnap, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Másrészt igyekszik megnyugtatni az embereket, hogy fogadják el a sorsukat úgy, ahogyan van, cserébe majd a túlvilágon elnyerik az örök boldogságot. Közben pedig az egyház valamennyi vezetője és papja igyekszik már itt a földön kényelemben, jómódban, nem ritkán száztermes fényes palotákban élni, buzgó apácák, kétrét görnyedve hajlongó papi alárendeltek által kiszolgáltan.
Az egyház, a régi szép idők gyakorlatának megfelelően, Magyarországon igyekszik ismét minél jobban beleágyazódni a hatalomba, annak egyik főszereplőjévé válni. (Ezért is imádkozik nyíltan és suttyomban a számára még nagyobb teret biztosító jobboldali hatalom minél előbbi visszatéréséért. Nem kell már sokáig fohászkodnia!) Jogot formál arra, hogy a szentbeszédek ürügyén véleményt mondjon a világi kormányzásról, a vizitdíjtól a népszavazásig terjedően mindenről. Amikor pedig a hívőnek szüksége van egyházára, akkor a szolgáltatásáért keményen bevasalja a pénzt, akár esket, akár temet. A hívő az egyház szemében nem több és nem más, mint isten folyamatosan és folytonosan nyírható báránykája.
Mert jól jön a vallási adó, az áfa-kötelezettség nélküli, jövedelemadó-mentes perselypénz, az egy százalék jövedelemadó-felajánlás, végrendeletileg az egyházra hagyott vagyonocskák, és egyéb más bevételi forrásocskák. De az isten pénze sem elég a hatalmas apparátus fenntartásához, olyan emberek tömegének megfelelő szintű ellátásához, akik cserébe csak a lelki malasztot nyújtják, semmilyen hasznos, értékelhető tevékenységet nem folytatnak. Említeni lehetne az egyházi iskolák oktatói munkáját. De azt is keményen meg kell fizetni, mert ingyen semmi nincs a földön.
Az egyház azt már elfeledte, hogy kizárólagosan a hívekre kell vagy kellene alapoznia. És ha szegények vagy kevésbé adakozó kedvűek a hívők, akkor az eklézsia is szegény, illetve csak az alsó papság, mert az egyházi vezetők akkor is kövérre hízva, fűtött palotákban, szolgahadtól körülvéve „tengetik” földi életüket. Mert nekik ez kijár, megfeledkezve arról, hogy Jézus mezítláb prédikált és örült, ha valakinek megesett rajta a szíve és volt aznapi betevő falatja.
A másoknak józanságot, mértékletességet és szolgai hűséget prédikáló egyház nem józan, nem mértékletes és nem ismeri a hűség fogalmát, csak önmaga testi-lelki kielégültségének szükségletét és igényét. A megértő és jóságos állam pedig a költségvetésből mindörökké fizeti a kártérítést. A most éppen úgynevezett baloldali szívdobogással is szolgálva a mindent látó és megítélő isten végtelen és örök hatalmát. Annak az istennek a hatalmát, amely az egyház igájába fogva természetesen szintén az egyházat, illetve annak vezetőit szolgálja. Isten láthatóan végtelenül türelmes és elnéző. Elnézi azt is, hogy a minduntalan gazdagodó egyház teljes közönnyel szemléli az egyre jobban szegényedő hívek romlását, a hajléktalanok, elesettek, kiszolgáltatottak tömegét. Mert szerinte ez is isten dicsőségét hirdeti!
