A Győr melletti Téten egy 41 éves férfiban átszakadt a gát: fojtogatni kezdte az idősotthon vezetőnőjét, majd hasbalőtt egy rendőrt, aki elő akarta állítani. Aztán az illegálisan tartott fegyverével ész nélkül lövöldözni kezdett. A túsztárgyaló nem boldogult vele. Mit ajánlhatott volna neki a büntetett előélete után? Tíz év börtönt, az élet további nyomorúságát, a rabtársak ismert módszereit, a reménytelenséget? Aztán megjelentek a kommandósok. Bizony, lassan már akkor is megjelennek az ember házánál a kommandósok, ha bélgörcse támad és kínjában vonyítani kezd. Nagyon nagy szükség van ebben az országban a kommandósokra. Nélkülük mivé is válna ez a kellemes, polgári demokratikus rend, ahol Csányi Sándor egy év alatt megháromszorozta a vagyonát, de az apeh egy szót sem szólt arról, hogy eközben mennyi adót fizetett. Ne is firtassuk, mert rögtön elindulhat értünk egy kommandós egység.
A legjobb, ha befogjuk a szánkat és sunyítunk, mert igaz, attól nem lesz szebb számunkra a polgári demokratikus rendszer, de legalább eldönthetjük, hogy miként végezzünk önmagunkkal.
Azt mondják, ez a 41 éves ember erőszakos volt, meg minden. Mostanság ünnepeltük polgári demokratikus rendszerünk nagykorúságát. Születésénél egy példásan gerintelen ember: Szűrös Mátyás bábáskodott. Nem bánta volna, ha nem marad ideiglenes köztársasági elnök. De a kis csacsi nem vetett vele számot, hogy itt a gerinctelen politikai szereplők paktuma révén születik a köztársasági elnök. Aztán tényleg meg is született, mindenki megelégedésére, mert beérte azzal, hogy köztársasági elnök, közben pedig sütögeti kicsike és laposka írói pecsenyéjét. Nem véletlen, hogy a nagykorúságig vezető úton sok-sok szerencsétlenség történt ebben az országban. Rengeteg ember sorsa kibicsaklott, lelkek, remények, vágyak morzsolódtak el, enyésztek a semmibe.
Aki itt tisztességes, az szépen, csendben kihül a saját ágyában. Nem csinál zűrt, úgy libben át a másvilágra, hogy közben kíméli a költségvetést: neki már nem kell se segély, se nyugdíj, se Horváth Ágika átszervezett egészségügye. Ő az ideális magyar állampolgár. Ő az eszményi magyar alany a szociknak is, a nemlétező SZDSZ nevű pártnak is, és természetesen a Fidesznek is, meg a csupa szent emberből álló Semjén-pártnak, és természetesen a földgolyó legnépszerűbb, mindenki által imádott, ajnározott kalapos asszonyának, Dávid Ibcsinek is. Az ilyen állampolgár önfeláldozóan segíti a kis haza többségének érvényesülését: nem veszi el előlük a levegőt. Többnyire önkormányzati pénzen elhamvasztják, aztán kikerül a nyilvántartásokból, és egy szép, kerek, problémamentes polgári demokratikus értékekre épülő rendszer marad utána. Olyan világ, amelyben Sólyom László hatalmas jogi tudásával gátlástalanul elnökölhet, és önjelölt kormányzóként megpróbálja átlépni a bazsarózsákat.
Akárki is van itt éppen kormányon, lassan egyre reménytelenebbé válik minden. Egyre bőszültebbek vagy elcsendesedettebbek lesznek az emberek. De a bank szektor bezzeg hangos: bárki azonnal kaphat hitelt, minden utánjárás nélkül is évi 23 százalékos kamatra. Aztán vagy tudja fizetni, vagy nem. Az utóbbiról a bank nem tehet, éppen ezért tekintet nélkül lép. Az illető pedig vagy feldühödik, vagy elcsendesedik, esetleg örökre. Ismét hangsúlyozom: a kormányzatnak az utóbbi megoldás a legjobb. A rendszerváltás óta majdnem hárommillióan haltak meg. Szép teljesítmény. Fog ez menni. Van itt jövő, meg perspektíva. Ha élni nem is, érdemes itt meghalni: a föld befogad, mint a persely - írta József Attila. És befogadta őt is a temetőárok, máshol egy öngyilkos, bomlott elméjűnek minősített embernek nem jutott hely. Csak nem temethették a tisztességes halandók közé őt, a halhatatlant!
Sajnálom a hasbalőtt rendőrt, sajnálom ezt a bomlott lelkű és agyú embert, aki 41 évesen végül önmaga ellen fordította a fegyvert, mint annyian mások az eltelt években.
Sajnálom önmagunkat.
Rajtunk már csak egy népszavazás segíthet, annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy akarunk-e élni vagy inkább szívesebben megdöglünk, hogy helyet adjunk kormányunknak, parlamentünknek, pártjainknak, kommandósainknak, az egész szabad, demokratikus rendszernek, ahol végre az ember, ez a fogyóeszköz a legkevésbé fontos.
