HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

ISTEN AZ ÉGBEN

2008.02.21. 21:16 asperjangyorgy

Isten az égben: milyen egyszerű volna az élet, ha úgy működhetne a világ, ahogyan azt XVI. Benedek szemforgató módon megpóbálja elhitetni velünk és önmagával.

Újsághír, hogy a pápa feészólította a koszovói válságban érintett feleket: igyekezzenek olyan megoldást találni, amely a kölcsönös tiszteletet és megbékélést részesíti előnyben.

Mindez bizony milyen szép lenne. De nem ilyen szép, mert az emberek történelmi sorsot élnek. Nemzetek és személyek egyéni életútjuk, apáiktól, őseiktől örökölt eszméik, érdekeik és illúzióik szerint akarnak élni, mások felett uralkodni, illetve álmaik szerint szabad lenni. Mindannyian tudjuk, hogy a szerbek az első világháború befejezése után szerencsés oldalra kerültek, a nagyhatalmak nem törődtek az egyes nemzetek, népcsoportok múltjával, lelki kínjával, határoztak és létrehozták - akár tetszett ez az ott élők egy részének, akár nem - Jugoszláviát. És akár tetszett ez a történelmi Magyarországnak, akár nem. Józanon senki nem mondja, hogy a  Monarchia szétesése után a Magyar Királyságot meg lehetett volna menteni. De a rendezést igazságosabban is végrehajthatták volna a nagyhatalmak, kevesebb puskaporos hordót hagyva a történelemre.

Jugoszlávia úgy született meg, hogy igen nagy, magyarok lakta területet csatoltak hozzá. Ugyanígy Romániához egész Erdélyt, Csehszolvákiához a Fevidéket. Ki sírt értünk? Mi nem hagytuk ott templomainkat, temetőinket, őseink földjét? Imádkozott értünk a pápa? És - különösen a Tanácsköztársaság eseményeivel megfejelve - ugrálhattunk, hogy másként szabdalják fel Magyarországot, a nemzetet és a lelkünket? Nem ugrálhattunk. Szent István országáért nem imádkozott a pápa. Mindenki úgy látta, még örülhetünk is, hogy Románia határa nem a Tiszánál húzódik, ahogyan azt Románia elképzelte és erőltette.

Vajon akkor a királyi Magyarország megegyezhetett volna az ezerszer vérig sértett és sértődött nemzetiségekkel, amelyek már akkor önállóságot szerettek volna? Nyilvánvalóan nem.

Mint ahogyan kibékíthetetlen ellentétek vannak a koszovói albánok és a szerbek között. 1920-ban arra húzott a ló, amire a szerbek a legszebb álmaikban sem gondoltak. Most pedig más irányba húz. Az USA felbíztatta Koszovót, mert katonai érdekei úgy diktálják, és az Európai Unió ismét bebizonyította, hogy alárendeltje az USÁ-nak. A nagyhatalmak döntöttek, és nem érdekli őket, hogy most az egykor megjutalmazott szerbeknek mi fáj. És természetesen az sem érdekli őket, hogy Magyarországnak elismerni Koszovót ugyanakkora öngól, mint nem elismerni. Mert a nagy döntések idején Magyarország érdekei ismét nem számítanak. A pápa sirdogál a szerbekért, de nem említi a Szerbiában élő kétszázer magyart, akikért szintén sirdogálhatna, hiszen ők is szeretnének önállóak lenni, ők is szeretnének az anyanemezethez tartozni, nekik is fáj, ami történik éppen, hiszen Koszóvóból a rendkivül "békés" albánok előbb utóbb kiszorítják az ott élő és természetesen békétlenkedő szerbeket, akiknek aztán valahol csak kell helyet és hazát teremteni. Ehhez jó megoldásnak látszik majd a Vajdaság. Ott soha nincs ellenállás. Ott már bejáratott dolog a kussolás. És részünkről is elfogadott dolog, hogy tartsuk a szánkat, ha a testvéreinknek nem akarunk rosszat. Hogyan írta József Attila? "Magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ."

Kölcsönös tisztelet és megbékélés! Üres szavak! A pápának, azt gondolom, sokkal inkább azt kellett volna mondania, hogy az Egyesült Államok elhamarkodott bíztatása Koszóvónak és az albánoknak életveszélyes helyzetet teremt Európában és talán nagyobb területeken is. Bölcsebb lett volna, ha még időben a pápa arra szólítja fel az Egyesült Államokat és az európai nagyhatalmakat, hogy ezt a helyzetet ebben a pillanatban jobb nem piszkálni, mert a magukat győztesnek érző koszóvóiakon kívül ez most minden érintettnek fájdalmas döntés.

Jól tudom, hogy a koszóvóiaknak is megvan a maguk jogos fájdalma, kínja, sértettsége és megbántottsága. De itt Közép-Európában minegyik nemzetnek van vakargatni való sebe. És nem lehet mindegyik sebre írt találni. Nem lehetséges olyan megoldás, amely egyszerre jó az Egyesült Államoknak és az európai, egymástól felsértett kis nemzeteknek. Mert itt mindenkinek megvan a maga igazsága és megbosszulni valója. Sok mindent el lehet rendezni nagyhatalmi döntésekkkel, de nem a lélekben. Mert ott minden nagyon tud fájni. A most hevülő seb takargatotttá válik, és mindegyik érintett fél csak a történelmi helyzetre vár, hogy a korábbi bosszúkra újabb bosszúk következzenek és vér, vér, vér.

Rengeteg vér és emberi élet.

A pápa kinyilatkozta, hogy a szerb nép sokat szenvedett az elmúlt évek konfliktusában és megerősítette, hogy imádkozni fog a szerbekért. És az albánok nem szenvedtek? És a többi kicsi nemzet nem szenvedett? És a környező országokban rekedt, illetve oda szorított magyarok nem szenvedtek és nem szenvednek? A szlovákiai magyarokért, az erdélyi magyarokért, a vajdasági magyarokért miért nem imádkozik a pápa? Igaz, mi magyarok hosszú évszázadokon át sok fájdalmat okoztunk itt Közép-Európában sok mindenkinek. És hosszú évszázadokon át sok fájdalmat okoztak nekünk itt sokan. Úgy tesz a pápa, mintha nem tudná, hogy itt minden mozdulat egyszerre fáj minden érintett nemzetnek. Egyszerre kellene valamennyiért imádkoznia, ha ugyan az imádság segítene bárkin is.

Mondhatnám, hogy az egyetlen megoldás az Európai Unió. Bizonyára így van, de azért azt is látjuk, hogy ez nem ennyire egyszerű. Inkább vagyunk a nagy európai országoknak piac, mint partner. Ezt hívják háború nélküli gyarmatosításnak. Olyan gyarmatosításnak, amikor az adott nemzetek boldogan fogadják a gyarmati státuszt, mert nincs más történelmi választásuk. Túl kicsik, és sorsuk az új Európában a viszonylag gyors asszimilálódás. A megmaradás egyetlen módja és útja a minél előbbi felszívódás.

Szerbia előtt olyan mézesmadzagot múzogat el az unió, amelyről már rég lenyalták a mézet, vagy egyáltalán nem is volt rajta. De rá kell képzelni, mert csak ez a képzelgés maradt és a kompromisszum. Valamennyi érintett nemzet kölcsönös kompromisszuma, amit majd kikényszerít a tőke, a kicsi nemzeteket bedaráló nagy nemzetek érdeke és sovinizmusa. Így van ez akkor is, ha kerek szemekkel más mondanak. Mondani mindent lehet, de annyit már magtanultunk, hogy mindenki, személy és nemzet az érdekei szerint cselekszik. Meg kell tanulnunk valahogyan a ránk erőszakolt érdekek érvényesülése közben az érdekeinket érvényesíteni. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Ezt meg kell tanulni, bele kell építeni a lelkünkbe, akár tetszik, akár nem. Hogy mennyire nehéz a helyzet, azt jól bizonyítja, hogy Kelet-Németországot sok ezer milliárd euró befektetés után sem volt képes Németország nyugati fele az egyesülés óta a maga arcára alakítani. Talán azért, mert morális értékek, politikai szándékok ott is felhalmozódtak és maradtak. Nem biztos, hogy minden olyan szörnyen rossz volt Németország keleti felében, mint ahogyan azt a nyugati feléből látni akarták.

Vagyis nem olyan egyszerű itt a helyzet, hogy imával a helyére lehetne rakni. A kenetteljes szavak sem sokat használnak. Európa és a világ ismét tanul. Egyrészt tanulja azt, hogy az Egyesült Államok mondja meg elsősorban, hogy mi a helyes, mert azt hiszi, tudja, mi az érdeke, és elég erős és gátlástalan ahhoz, hogy érvényesítse is az érdekét, függetlenül attól, hogy ez itt nekünk mennyi kínt, gyötrelmet és szenvedést okoz. Másrészt tanulnunk kell azt is, hogy új rend alakul ki, amely csak szavakban ismeri el a nemzeti sóhajok jogosultságát, valójában az egységesítés folyamata zajlik, és annak feltételeit a demokrácia látszatával Németország, Franciaország és Anglia diktálja, természetesen nem az érdekei ellenére, hanem az érdekei érvényesítésével.

Nekünk pedig tetszik, nem tetszik, ezt el kell fogadnunk, mert jó volna hinni abban, hogy az unión kívül is van élet, valójában csak benne van, de a kis nemzeteknek csak rövid távon. Hosszabb távon a beolvadás demokratikus szabadsága adatik meg majd nekünk is, a szerbeknek is, a koszovói albánoknak is, és az albániai albánoknak is. Lehet most örülni és lehet szomorkodni, de egyik sem megoldás. A megoldást majd a történelem írja, mégpedig vastag, fekete ceruzával. A történelem írja, az a polgári demokráciának nevezett kapitalista történelem, amelynek globalizációs szándékairól, törekvéseiről és cselekedeteiról már Marx és Engels nagyon világosan szólt a Kommunista kiáltványban.

Ezt imádkozással nem lehet megoldani. A kölcsönös tiszteletet és megbékélést a tőke hatalma írja elő. Abban az országban, ahol ezt nem ismerik fel az emberek és a kormány, oda nem megy a tőke, és a lakosság fog elvándorolni, vagy a nyomorúságba beleveszni. A kölcsönös tisztelet és megbékélés szigorú parancs. Hiába izzik a lélek, a tőke lehűti. Vagy ha nem a tőke, a NATO, vagy ha nem a NATO, akkor az Egyesült Államok csapásmérő B52-esei vagy rakétái. Rövid távon még mocoroghatunk, hosszabb távon rendes és tisztességes fogaskerekekként vagy szolgálunk vagy kitöredezünk.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr72349066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ildikó 2008.02.22. 09:16:45

Most hallottam a híradásban, hogy a belgrádi zavargásokban a szerbek megtámadták és megverték a tévéseket. Mondhatnánk: ez megszokott az ilyen elvadult tüntetések alkalmával, de vajon miért? Miért lesz az emberből csürhe, ha bandákba verődik? Amit egyénként, önmagában rossznak ítél, miért nem tartja annak, ha többen lesznek? Miért nem tudnak az emberek úgy élni egymás mellett, hogy mindegy albán, magyar, vagy más kisebbség, nem azt nézik, hogy mely népcsoport tagja, hanem azt, hogy emberként milyen, mit tud felmutatni? Ha valaki gyilkos, mindenki elítéli, akkor is ha szerb, akkor is, ha magyar, akkor is, ha albán. De ha valakinek csak annyi a "bűne", hogy független szeretne lenni, milyen jogon korlátozzák ezt más nemzetek? Azt hiszem én még ehhez " kicsi" vagyok.
Elnézést, most kiadtam a dühömet. Ígérem, nem fogom levelekkel zaklatni. Csak olyan nagyszerű érzés, hogy egy olyan embernek mondhattam el a gondolataimat, mint Ön.

Szép napot kívánok, tisztelettel,
Cs. Ildikó