HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

AKKOR MAJD KI FIGYEL TIBETRE?

2008.04.06. 20:17 asperjangyorgy

Igyekszem megérteni azokat, akiknek fáj Tibet függetlenségének vagy szabadságának problémája ( az Egyesült Államok nem tartozik ezek közé), de nem értem meg azokat, akik a következő olimpia színhelyén, Londonban poroltóval kívánták elfújni a világkörüli útjára indult olimpiai lángot, lehetőség szerint örökre.

Az emberiségnek egyre kevesebb kedves és komolyan vett játéka maradt, ezek közé tartozik a görögöktől örökölt olimpiai sporteszme. Egyszer már, éppen az Egyesült Államok részéről, sikerült a sport eszméjét összekeverni a politikával. Akkor az amerikai sportolók azért maradtak távol a moszkvai rendezvénytől, mert a Szovjetunió beavatkozott annak az Afganisztánnak az ügyébe, amely alapvetően és lényegileg már akkár sem volt más, mint 2001-ben. A szovjetek klsőbb, éppen az USA támogatásának köszönhetően, súlyos vereséget szenvedtek. (Mint ahogy majd az Egyesült Államok és szövetségesei is súlyos vereséget fognak szenvedni, mert időközben rendkívüli gazdasági hatalomra tettek szert az iszlám országok, amelyek nyíltan vagy suttyomban támogatják a tálib rendszert, a tálib gondolatot, és az afgán paraszt, a törzsfőnöknek kiszolgáltatott ember másként gondolkodik, mint az amerikai vagy európai, és mésfajta élrtéket tulajdonít az életnek, és az élet utáni u. n. boldodogságnak is). És egyben az olimpia eszméje is, hiszen várható volt, hogy a szovjetek és az u.n. szocialista országok sportolói - ugyanúgy állami parancsra, miként az amerikai sportolók előtte négy évvel - nem mennek el Atlantába, és ezt majd az adott kormányok az utolsó pillanatban jelentik be. (Elvileg ugyanígy bojkottálni lehetne a kínai olimpiát is, csak éppen olimpia már soha többé nem létezik kínai sportolók részvétele nélkül. És aki a fáklyatűzzel játszik, az az olimpia eszméjének tüzével játszik).

A kínaiak nagy erővel, lelkesedéssel készülnek az olimpiára. Aki el akarja fújni a Pekingből Londonba repült lángot, az elképzelhetően védi a tibetiek érdekeit - bár ebben sem vagyok biztos -, viszont leköpi 1.35 milliárd kínai ünnepi örömét, vendéglátó készülődését és érdekét. És persze nem veszi figyelembe azt sem, hogy Kína mintegy hétezer évre visszatekintő birodalom. Hatalmas gyakorlatot és rutint gyűjtött a különböző problémák kezelésére. A kínai kormány tisztában van vele, hogy az Egyesült Államoknak jó volna Tibet függetlensége, hogy aztán ingyen és bérmentve függővé tegye a saját érdekeitől. És különben is: nem ez a kormányzat, és nem ez a politikai eszme tette függővé Tibetet. Igen ám, de Kína számos tartományból áll (miként az USA számos államból és népcsoportból). Ha Kína önállóságot adna Tibetnek, holnap valamennyi tartomány szintén önállóságra vágyna, és elkezdődne egy olyan polgárháború, amely emberek tízmillióinak életébe kerülne. Kína pedig - az egész világ biztonságát magával rántva - Jugoszlávia sorsára jutna.

Milyen okos és emberies megoldás lenne, ha Románián kezdve Spanyolországon át egészen az Egyesült Államokig minden ország önállóságot és függetlenséget biztosítana a területén élő nemzetiségeknek. Az Egyesült Államok az ott élő sokmilliónyi kínaival kezdhetné az önállóság megadását, függetlenül attól, hogy az így létrejövő egységek életképesek-e vagy sem. Függetlenül attól, hogy a nagy, rendkívüli érdekeket megtestesítő (nyomorúságos viszonyok között tengődő) Koszovó és a többi volt jugoszláv nemzetiség friss államocskája életképes-e. És persze függetlenül attól, hogy emberéletben és anyagiakban mindez mibe kerülne az adott embercsoportoknak és az emberiségnek.

Tibet kétségtelenül szimbólum. Ha a szimbólumnak Kína önálló életet adna, akkor örökre le kellene mondania Tajvanról, amely másnap kikiáltaná a függetlenségét, miközben pontosan tudjuk, hogy Tajvan egy politikai akarat (és az Egyesült Államok támogatásának) következményeként született meg - kínai polgárok új ország-közösségeként, Kína akkori és mai területének egy részén.

Ha a tibeti szimbólum önálló életre kel, akkor sok más szimbólum is önálló életre akar kelni, pl. az egykori Magyar Királyság szimbóluma is. Kerül, amibe kerül.

Ami most Tibetben vagy Tibet ürügyén zajlik, az nem a dalai láma érdekét, még csak nem is a tibetiek érdekét, hanem csak és kifejezetten a mindenütt igazságot tenni akaró Egyesült Államok érdekét szolgálja. És ha Közel-Keleten az Egyesült Államok érdekei kezdenek érvényesülni (tapasztaljuk Irakban), abból hullahegyek lesznek, mert ott is van éppen elég történelmi ok, akár hat-nyolcezer évre visszamenőleg, hogy az emberek egymás torkának essenek, és ne a saját létük, hanem a szimbólum léte legyen számukra fontos és nélkülözhetetlen.

Mindenki tudja: Kínának létérdeke, hogy Tibet a része maradjon. (És mindeki tudja, hogy ez Indiának is létérdeke, mert különben rövidesen elkezdődne a két ország között lezáratlan határvita rendezése milliók halálával, a gazdaság visszaesésével).  És azt is tudja mindenki, hogy az is marad.

A Tibetnek most sokat ártók tüntetései és elképzelései ellenére Pekingben megrendezik az olimpiát. Megrendezik még akkor is, ha a francia elnök sem megy el a nyitóünnepségre. Megrendezik az olimpiát akkor is, ha egyes sportolók kis kitűzőkkel tiltakoznak majd Tibet elnyomása ellen. Kína megrendezi a 21. század olimpiáját. Olyan olimpiát, amelyre sokáig emlékezni fognak az emberek. Különösen a tibetiek. Az olimpai után ugyanis Kína még erősebb, még magabiztosabb lesz. A felismerés már ott van a kínai kormányzatban: a tibeti problémát hosszú távra, vagy egyszer és mindenkorra rendezni kell. És rendezni fogják. A hangadók, a lázadozók börtönbe, átnevelő táborba kerülnek. Az Egyesült Államok a látszat szintjén tiltakozni fog. Lényegi módon nem, mert Kína - hogy mást ne is említsek - jelen pillanatban 1500 milliárd dollárt üzemeltet az Egyesült Államokban. Ha azt onnan egyik napról a másikra kivonná, összeomlana a világ pénzügyi rendszere. Ami persze Kínának sem érdeke. Kínának az az érdeke, hogy rend legyen az 1.35 milliárd lakosú országban. Lehetőség szerint mindenkinek legyen munkája, betevő falatja, békés mindennapja és valamiképpen meghélhető álma. Ehhez viszont rendnek kell lenni.

A rendet sokféleképpen meg lehet teremteni. Még nem volt olyan rendteremtés a világon, amely mindenki érdekét egyformán szolgálta volna. (Elég, ha csak az első világháború utáni "rendteremtésre" és "igazságszolgáltatásra" gondolunk, benne a magyarság immár mindenki által elfeledett sorsára.) Kínának nagy gyakorlata van a sokak, de nem mindenki érdekét szolgáló rendteremtésben. Akik most mindenáron jót, sőt, nagyon jót akarnak Tibetnek, nagyon rosszul akarják azt a bizonyos jót. Most ássák örökre Tibet sírját. Ugyanis, akár tetszik, akár nem, a néhány milliós Tibet egyetlen nagyhatalomnak sem annyira fontos, hogy kockáztassa érte kapcsolatait Kínával.

Kína tehát rendet fog teremteni Tibetben.

Valószínűleg a lehető legegyszerűbb módon. Körülbelül úgy, ahogyan a románok Erdélyben rendet teremtenek lassan száz éve. És ahogyan a szerbek rendet teremtenek jó ideje a Vajdaságban. És ahogyan a szlovákok a rendteremtést értelmezik a Felvidéken. És ahogyan a rend már megteremtődött Kárpátalján. Betelepítenek Tibetbe annyi kínait, hogy a tibetiek majd mozdulni sem tudnak. És Kína - némi joggal - jogosan fog cselekedni a saját országa területén. És a betelepített kínaiaknak más lesz az érdekük, mint a tibetieknek, főként a pagodákban az áhítat varázsát kereső szerzeteseknek. A betelepedő kínaiak - a kormány hathatós támogatásával - a saját képükre átalakítják Tibetet.

Tibetért lehetett volna tiltakozni sokféleképppen. Összekötni azt az olimpiával, összekötni azt Kína és a kínai nép közvetlen érdekeit semmibe vevő politikai bojkottal - nagyon rossz megoldás. De azoknak az emberek, akik több tízezer kilométerre élnek azoktól, akik érdekében tiltakozni próbálnak, - semmi sem elég drága.

Tibet nagy árat fizet - érdemtelenül - az őt védelmezők akciói miatt. Csak akkor már ki figyel oda Tibetre? Kinek lesz fontosabb Tibet, mint a lassan másfélmilliárdos lakosságú Kína, amely harminc év múlva talán már a világ legnagyobb gazdasági hatalma lesz? Mert minden a gazdaságról szól, és egyre kevésbé az eszmékről. Sajnos. Mert olykor az élet az eszmékről is szólhatna. Akár a tiltakozók eszméiről is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr97414064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.