Kicsiny hazánk az unio hathatós támogatásának, valamint kitűnő kormányunk és ragyogó ellenzékünk (akna)munkájának eredményeként egyre jobban legatyásodik. Mindenben sereghajtók lettünk, de szerencsére az alkoholfogyasztásban élen járunk. Egymillió alkoholistát tartanak számon, a csecsemőket is beleszámítva minden tizedik lakost, miközben a tízmilliós lakosságból csak négymilliónak van munkahelye, amiből az egymillió közalkalmazotti státusz abszolut biztos. Akár esik, akár fúj, ők tutira megkapják a fizetésüket. Egymilliót bármikor szélnek ereszthetnek, ha továbbra is ilyen eredményesen produkál az ország. Azzal az aprósággal, hogy összeomlik a költségvetés, az egészségügyi és szociális ellátás, nagyszerű kormányunk és csodálatos felelősséggel átitatott ellenzékünk nem foglalkozik. Illetve a kormány mégis: tizennyolc évesen nagykorúvá válik minden magyar állampolgár, bármilyen ütődött képviselőjelöltre büszkén és konzekvenciák nélkül szavazhat, de agyament kormányunk úgy akar az alkoholizmus terjedésének eléfeküdni, hogy az alkohol vásárlását huszonegy éves korhatárhoz kívánja kötni, közben persze emelni az alkohol jövedéki adóját, mintha akkor az, aki alkoholista, nem venné meg a napi meginnivalót, akár a családi kassza kárára is. Arra kormányzatunk egy pillanatig sem gondolt, hogy az is megoldás lenne, ha ifjúságunk életcélt, lehetőségeket, reményt látna maga előtt, és még hozzáteszem: tisztességet, és nem inna, mert úgy gondolná, hogy az akadályozza az érvényesülésben.
És persze élen járunk a kurrupcióban is. Itt csak az boldogul, aki keni a szekér kerekét. Nem véletlen, hogy a nehezebb és alja munkákat -épületbontás, útépítés stb. stb. - az ötödik, tizedik alvállalkozó végzi. És érdekes módon még neki is megéri, miközben az egész előtte lévő láncolat semmit sem csinál, csak kasszíroz, ha ugyan a fővállalkozó hajlandó egyetlen fillért is fizetni az alvállalkozói sisera hadnak. Az alvállalkozók persze hihetetlen nagy felelősséggel végzik a vállalt munkát. Ennek ékes példája, hogy Pesten tegnap leomlott egy bontásra ítélt épület felső emelete. Hogy kiket és hány embert temetett maga alá, azt kezdetben senki nem tudta. És tegnap még az a hír járta, hogy minden a lehető legszabályosabban zajlott, az épületrész megmagyarázhatatlan okok miatt indult meg. Mára már világossá vált, ami első pillanattól az volt, hogy bontás közben hiba követődött el, és majd mindezért a fővállalkozó is felelni fog. Bocsánat, de ezt hallva órákon át röhögőgörcsöm volt. Előre megmondom, senki nem fog felelni, egyébként sem tudják, hogy kicsoda az a munkás - és ezt a szót minden nyilatkozó undorral ejti ki, mert a munkás lényegében azt jelenti, hogy annyit sem ér az élete, mint egy fajtiszta kutyának -, aki a romok alatt lelte a halálát.
De hagyjuk mindezt, ne keseregjünk, mert azért a dolgok remekül mennek a maguk útján. Nagyszerű rendőrségünk, még nagyszerűbb ügyészségünk és kiemelkedő munkát végző bíróságunk eredményesen elítélte a móri bankrablás elvadult gyilkosát, és ha lenne még halálos ítélet, büntetésvégrehajtó szerveink már fel is akasztották volna. Aztán a rablás és gyilkosság után öt évvel mindent világosan látó rendőrségünk ölébe hullot egy információ, amelynek alapján letartóztatták az állítólagos igazi tetteseket. Hogy tényleg csak ők voltak-e a tettesek, azt majd ügyészségünk megálmodja. Egy biztos, hogy a bankrablás és gyilkosság egyik gyanúsítottjának perét máris elkezdte tárgyalni remekül dolgozó bíróságunk.
Mielőtt ezt a témát folytatnám, megjegyzem, hogy minden idők legjobb országos rendőr-főkapitánya, aki már a fináncok élén is hatalmas csődöt mondott, elrendelte, hogy az összes fel nem derített gyilkossági ügyet vegyék elő azok, akik eddig sem voltak képesek felderíteni, fújják le róla a port, és derítsék fel az elkövetők személyét. Tessék mondani, hát nem vagyunk mi szórakoztató ország? És önmagától van ennyi esze az országos rendőr-főkapitánynak, vagy mástól is kapott kölcsön?
Ennél agyalágyultabb intézkedést aligha lehetett volna hozni, ha a munkát jó, sőt egyre jobb pénzért továbbra is azok végzik, akik például a móri mészárlás ügyében valakinek, aki csontig félrevezette a rendőrséget, habozás nélkül kifizettek 25 milliót, de egy fillért sem adtak annak, aki a valóságos nyomra vezette a sötétben kitünően tapogatodzó rendőrségünket.
Szóval most aztán olyan eredményesen ítélkezhet nagyszerű bíróságunk, hogy ítélete még a korábbi, ez ügyben hozott ítéletet is elhomályosítja.
Tudjuk ugyanis, hogy a móri mészárlás egyik, állítólag a dolgok vastagját végző tagját a büntetésvégrehajtásban dolgozó munkatársak olyan eredményesen őrizték, hogy az illető - a mélyen alvó zárkatárs kvázi hallgatólagos, mert ugye hallgatott, miközben az illető egyed éppen önmaga akasztásával foglalatoskodott - elintézte egyedül azt, amire a jogi keretek miatt a bíróság úgysem lett volna képes. Eme tettének, amelyhez nagyon szerencsésen és felelősségrevonás nélkül hozzájárult a börtön parancsnoka és az őrszemélyzet is, mivel nem szervezték meg a hatékony megfigyelést, szóval eme tettének megvan az a nagyon nagy előnye, hogy immár soha az életben nem derül ki az igazság. De ez egyébként sem érdekli nagyszerű bíróságunkat, mert jószerivel a jogi tisztánlátás akadályának érzi, vagyis olyan tökéletes ítélet születik majd, ami mindenkit maximálisan kielégít. Hogy az egyedüli gyanúsított milyen vallomást tesz, az innentől kezdve csak rajta és az ügyvédje ügyességén múlik. Nagyszerű rendőrségünk és még nagyszerűbb ügyészségünk ugyanis a másik gyanúsítható személy elvesztése miatt hatalmas gyakorlatával csak a sötétben tapogatózhat. És a bíróságnak, ha nem akar jogsértést elkövetni, bár a móri ügyben hatalmas ezirányú gyakorlatra és tapasztalatra tett szert, el kell hinnie, hogy az egyetlen gyanúsítható személy semmit sem tudott arról, ami bent történt, mert ő csak állt mélán az ajtóban, és sem az események idején, sem azt követően nem tudott semmiről, a rabolt pénzből sem kapott egyetlen fillért sem. Azt az apróságot tényleg elkövette, hogy elfelejtett szólni a rendőrségnek, hogy ő tudja, ki az elkövető, de nehogy már a feledékenységet is büntesse körültekintő bíróságunk.
Szóval mindenben a béka megereszkedett popsija alatt vagyunk, de legalább rendvédelmi és igazságügyi szerveink, miként az a fentebb elmondottakból következik, kitűnő munkát végez.
Holnap én is ismét a büntető bíróság elé állok. Egyenesen az ítélőtábla veszi a kezébe az ügyemet - magánvádas indítvány alapján. Bizonyíték a rágalmazás elkövetésére egyedül a Labancz Annáról írott regényem. De ez eddig sem zavarta abban a bíróságot, hogy előbb tárgyalás nélkül nyolchavi, majd tárgyalás után hathavi felfüggesztett fogházbüntetésre ítéljen. Mivel bíróságunk hihetetlenül konzekvens és a valóság helyett csak az eljárási jogra koncentrál, nem lehet kétségem az iránt, hogy az eljárásban jogilag semmi kivetnivaló nem lesz, és én megkapom, amit megérdemlek. Mert a mai Magyarországon ennyit ér az írói becsület, tisztesség, és a vélemény szabadsága. Lássuk be, egy írónak egy brutális gyilkosság elkövetése után 38 évvel sem lehet véleménye a tettről, csak remek rendőrségünknek, amely most majd kézbe veszi a felderítetlen, de még joghatályos ügyeket, például a volt sajtómágnás, Fenyő János meggyilkolásának ügyét, és persze egy jottányit sem fog előbbre lépni, de legalább az akta leporolását - országos rendőr-főkapitányunk okos rendelkezésére - eredményesen elvégzi.
Előre is megesküszöm: ha egyetlen ügyben is a legszerényebb előrelépés történik, és ezt a rendőrség nagylelkűen megosztja a nyilvánossággal, akkor én hamut hintek a fejemre és megtépem a ruházatomat. De az a gyanúm, hogy ettől nem kell félnem, mert rendőrségünk a tyúklopásra szakosodott, és miként azt jól tudjuk, annak felderítésében is eredménytelen.
