Ezt a kérdőjeles címet az Indextől vettem át. Érdekes cím, különösen, ha a két múltidejű igét nézem. Amit képtelenek voltak elkerülni, azt elnapolni sem tudták. Volt egy párt, MSZP-nek hívták. Története során hibát hibára halmozott, becsapta önmagát és a választóit, hazudott önmagának és a választóinak. A birka (vagy bárány?) képpel a Parlamentbe jutott képviselőkről folyamatosan kiderült, hogy farkasok, felfalják a jogot, a tisztességet, a saját elveiket, egymást, és természetesen a nemzetet. Belecselezték magukat az elkerülhetetlenbe, mert mindig elnapolták a szembenézést, az őszinteséget. Mert tehetetlenségükben miniszterelnökké tettek egy hétpróbás besúgot, aki csak azért nyerte meg a választást, mert túligérte a fideszt, és a lakosság pedig bekapta a meleg babapiskótát. Amikor aztán a torkán akadt, már nem volt mit elkerülni és elnapolni.
Az MSZP-t a hazugság, a félelem, a gazemberség tartja össze, az a látszat, hogy ez a párt esetleg olyan, mintha egy párt volna, de már jó ideje nem az. És talán soha nem is volt az. Aljas módon kisajátították a szocialista jelzőt, hogy megtévesszék (önmagukon kívül) a baloldalra és a saját érdekei felé húzó lakosságot. Ez a párt soha nem volt szocialista. Ez a párt mindig is a nagytőke és a multinacionalista gazemberek első számú kiszolgálója volt. Azzal az egész jogrenddel, rendőrséggel, amellyel próbálták megvédeni a védhetetlent, a maradékot, mármint a hazugság és az illúziók maradékát.
És a most kompromisszumot kötő fiatalok bebizonyították, hogy ugyanolyan aljasok, pitiánerek, haszonlesők, a saját zsebükre dolgozók, mint bátyjáik, atyáik, és a párt szentanyája, valamint minden funkcióra önjelölt Katinkája (akinél már csak egy másik volt párt szentje, mindannyiunk Ibolykája gyomorforgatóbb, már csak azért is, mert olyanok veszik körbe, akik maguk sem tudják eldönteni, mi jobb neki, ha alulról vagy felülről szagolják).
Az utolsó remény, reményük az lehetett volna, ha most világossá teszik, mit akarnak, mit akarhatnak (még egyáltalán). De nem ezt tették, hanem mint eddig mindig, taknyoltak, kenték a takonyot egymásra, a pártjukra, a kormányukra, a bennük hívő maradékra.
Jelentem: az MSZP szétesett, pontosabban szétrothadt. Nem kár érte. Remélem a gyászbeszédet majd szegény Kapolyi elvtárs tartja az Akadémia díszravatalozójában. És Szekeres, Juhász, Mónika és Ildikó kisasszonyok, meg a többi kis gerinctelen lesz a ministráns. Ja, én ne feledkezzünk meg a nemzet Katikájáról, ami most lentről felfelé akarja, fogja építeni a szart. A maga megszolgált erkölcstelenségében, kétkulacsosságában bizonyára rohadtul eredményes lesz - megdöglött pártja elhantolásában. Kár, hogy nem akar maga is belefeküdni ebbe a bűzös gödörbe, hanem - mint eddig is mindig - külön gödröt akar magának. Remélem, nem lesz, aki megássa helyette - neki. Dolgozzon egyszer már ö maga is!