Ma kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben a 68 évesen elhunyt Nádasdi Évát. Jó költő volt, évfolyamtársam az egyetemen. Tizennyolc éves volt, amikor megismertem. Szép volt, okos volt, tehetséges volt. Nem egészen úgy vagy nem mindenben úgy sikerült az élete, ahogyan arról egykoron, fiatalon (közösen is) álmodtunk. Sokat vívódott és sokat szenvedett. Aki olvassa ezt a néhány sort, olvassa el Nádasdi Éva versét is: szép, igaz vers, egy igaz lélek, egy szeretetre és szerelemre vágyó, elmagányosodott ember vallomása.
SÍRÁS MÁSODIK SZEMÉLYÉRT
1.
Kevés ami enyém
a Te halott
s nem fogadnak be az árnyak
meg kell maradnom valóságnak
bár nem tudom
mi az ami, van
minden kívülem rekedt
nem fonnak be
ezüst szeretetek
nincs barátom
mint a vándor
a városokhoz- közeledek
más életekhez
és elveszek
a határon
2.
Nekem nem fontos
ami másnak
az elmúlásnak
Te halott vagy
szerettelek emberben
virágban
dalaim fohászok:
születtél éltél a vágyban
saját mitológiámban
képzeletem elhanyatlott
virág a halhatatlanságban
3.
Csak annyi emberség
hogy megválthatnám magam
valamivel több
mint ami van
és mindenben létezhetnék
semmit sem értek
a könyörtelenség
hideg odvából kinézek
Te nem vagy
már-már nem hiányzol
csak minden hideg
és elpusztulok a magánytól
4.
Úgy születtél
hogy nem voltál
visszhangosak voltak a reggelek
a beszélgetések templomában
veled kívántam
és láttam csodát
nézd elroncsolt kezemet:
hogyan valljam meg
a napfogyatkozást
zavart viselkedését
megriadt életemnek
5.
Elvesztettelek
ki nem is voltál
a realitásban
csak a magányban az ember
mindenfélét kitalál
esendő testét
veszendő lelkét
valaki felemeli
s így visszanyeri
önmagát
felsírok hajnalban
mint a gyerek
nem győztem erővel
elhinni létedet
lefejezett álmaim
könyörüljetek
6.
Néha eljöttél álmomban
arcod sohase láttam
tudtam: szólítasz titokban
más dimenzióban
követtelek a lehetetlenig
még megölsz-gondoltam
és nagy szerelmemben
elvittelek a tengerig
a víz a víz s a fény
elmosta a dimenziókat
karjainkhoz kagylók simultak
lettünk hullámzás
az anyagból a mondhatatlanig
miért az emlék
ha most nem vagy itt
riadtan rázom
a dimenziók rácsait
7.
Kit átkozzak
kire kiáltsak
kinek mondjam:
fájnak a szálak
a kitéphetetlenek
szimbólumok
legyetek könyörületesek
hazudjatok:
a kedves nem halott
jaj tudom
jönnek a napok:
konok ravatalok
8.
A mai nap tiéd
már-már élsz
annyira hiányzol
emléked kevéske melegét
ellopom az elmúlástól
ma megidézlek
ma este légy velem
s a jövőnek megígérlek
gyolcs-halottam
végy az életemből
új életet
emlékezne a képzelet
de nem ad menedéket
az idő
9.
Szenvedek
nem igaz
hogy elvesztettelek
jaj mondd hogy játszol
mondd hogy a távol
befonta testedet
és eljössz még
ha eljöhetsz
hogy nem a te hibád
szenvedek
fészkükből kiesett
fiókák
rettegésével kérdelek
mi lesz velem
tovább
10.
Félek
nélküled
minden megeshet
az egyetlen törvény
te voltál
lehúz az utca:
örvény
megszólítanék
idegeneket
hiányoddal vagyok
szakadatlan
és elveszek
beszívok idegen mozdulatokat
mint pirulákat beszed
a gyógyíthatatlan beteg
11.
Nem igaz
hogy ez megeshet
nem igaz
hogy ember emberhez
nem közeledhet
szögesdrótok rázzák
véresre tépik
bicegő lábát
tátogó száját
befogják
szörnyszülött érzelmei
s odavetik jöttmenteknek
rámsimult a világ
mint pelyhes toll
galambra
tudtam mi az emberség hűség
NEM VAGY
ki kell irtani engem
felesleges vagyok:
bolondgomba
12.
Majd eljön a hó
majd tiszta lesz a szem
tengerek fohászaként
szakad ki a szó:
veled vagyunk mind
csak te nem hitted el
https://www.youtube.com/watch?v=wjAVAg8bM7I
