HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

106 éve született József Attila

2011.04.11. 10:42 asperjangyorgy

106 évvel ezelőtt április 11-e keddi napra esett, mégis munkaszüneti nap volt: a Habsburg-birodalom kelettől nyugatig Ferenc József áldásos alkotmányát ünnepelte (lám-lám, a hatalom már akkor is szükségét érezte, hogy saját igényeire alkotmányt szabjon). A szabadszállási parasztlány, akkor már harminc éves fiatalasszony, reggel kezdett hatodik gyermekével vajúdni (három egész kiskorában meghalt). Két élő kislányára a szomszédok vigyáztak: Jolán hatéves volt, húga, Etus, aki 101 éves koráig élt, kettő. Az apa, József Áron a cimborájával elment mulatozni (egyébként is mulatságot, szórakozást kedvelő, Erdélyből jött, "félig magyar, félig román vagy tán egészen ez" ember volt. Akkor 34 éves, megbecsült szappanfőző segéd volt. Mielőtt elment otthonról, megismételte a terhesség alatt többször hangoztatott fenyegetését: ha felesége nem fiút szül, faképnél hagyja. Az akkor még igen szép és terhesen is vékony fiatalasszonyban nagy szorongást keltett szigorú és kissé lump férje fenyegetése, de tudta, ki van szolgáltatva a kenyérkeresőnek.

Akkor, egyébként rövid ideig, a ferencvárosi Gát utca 3-ban laktak. (Mama egész életét a középső Ferencvárosban élte le akkortól kezdve, hogy 16 évesen Pestre menekült a szabadszállási nyomorúság elől és egy kifőzdébe beállt mindenes cselédnek).

Nagy hasa volt a fiatalasszonynak, és talán a szorongás miatt is, késve indult meg a szülés: a számítás szerint már két héttel korábban meg kellett volna születnie a magzatnak. József Áron időnként hazaszaladt, hogy megnézze, "megjött"-e már a gyermek és fiú-e. (Az asszonyka állapota nem nagyon izgatta. A nők élete és sorsa az volt, hogy gyermekeket hozzanak a világra, ez olyan természetes volt, mint az állatoknál, legalábbis a szegények világában. Pőcze Borcsa természetesen otthon szűlt. Akkoriban csak a nagyon gazdag asszonyok engedhették meg maguknak a kórházi szülést és az orvosi segítséget). A bábát a család riasztotta. A nagy gyakorlattal bíró és József Áronnénak nem először segédkező bába látta, hogy a folyamat még az elején tart, ezért a mamát ellátta néhány jó tanáccsal és magára hagyta.

A fájdalmak nem voltak újszerűek a fiatalasszonynak, hiszen addig már ör gyermeknek adott életet (ennek is köszönhette talán, hogy ez alkalommal életben maradt). A gyermek ugyanis nem akart világra jönni. Iszonyatos szenvedések vették kezdetüket, és a nap folyamán, kora este már voltak olyan pillanatok, amikor a 30 éves asszonyka úgy érezte, akár a halállal, de legyen vége a kínlódásnak. Végre este kilenc óra tájban, szétrepesztve a szülőcsatornát és szétszakítva a gátat, világra jött az öt és félkilós magzat: " öt és félkilóval szűlt az anyám, de elviselte" - írta később József Attila, de hozzátehette volna, hogy majdnem belehalt az "elviselésbe" és később jelentős mértékben utolsó gyermeke világrahozata siettette a halálát. A szülés után ugyanis nem kapott megfelelő ellátást, ami sok-sok nógyógyászati következménnyel járt későbbi élete során (elképzelhető, hogy ennek következményeként lépett le három évvel később se szó, se beszéd az apa, magára hagyva a 33 éves fiatalasszonyt a három gyermekkel. Mama és persze később az egész család tudta, hogy József Áron nem ment messzire, csak Erdélyig, annyi kurázsi nem volt benne, hogy valóban bekivágjon Amerikának, viszont jó volt a mítoszhoz az a József Attila által is éltetett hír, hogy "apám nekivágott Amerikának", miközben egy 1936-ban vele készített interjúben megemlíti, hogy apja visszatért Erdélybe és talán ott is él, sőt, az 1935-ös születésű analitikus naplóban határozottan állítja, hogy apja él. De a mítoszra a családnak is nagy szüksége volt( és persze hosszan a magyar irodalomtörténetnek is!!!).

Hogy József Attila élete a későbbiekben miként alakult, arról nagyon hosszan írok Fogadj szívedbe című, róla szóló életrajzi regényemben.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr882816475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liesbeth 2012.01.31. 17:11:57

Tisztelt Művész úr!
Minden tiszteletem az Öné! Ezúton szeretném megköszönni, hogy megalkotta ezt a csodálatos regényt (Fogadj szívedbe)!Köszönöm a maradandó élményt, melyet ezáltal nyújtott! Igazán sajnálom, hogy manapság kevés fiatal értékeli hazánkban az irodalmat (legfőképp a magyar irodalmat)! Megjegyezném, hogy én is fiatal, huszonéves vagyok, mégis rabja vagyok!
További sikereket és jó egészséget kívánok!
Tisztelettel és üdvözlettel:
Liesbeth

asperjangyorgy 2012.02.05. 16:18:16

Kedves Liesbeth,
köszönöm elismerő sorait. Igen, nekem is nagy szívfájdalmam, hogy kevés olyan fiatal van, aki pl. rajongana Berzsenyi Dániel vagy Kosztolányi Dezső verseiért vagy akár Jókai csodálatos és olvasmányos regényiért, hogy a modernebbeket ne is említsem. Márpedig értékes és önmagunkba is tekintő gondolkodás nincs az irodalom ismerete és szeretete nélkül. Aki nem ismeri az Íliászt, az egy olyan csodától fosztotta, fosztja meg magát, ami semmihez sem hasonlítható. És annyi más művet felsorolhatnék, ami nemzeti és emberi tudatunk része lehetne és hozzásegítené a fiatalokat, az olvasókat egy teljesebb, igazabb élethez. Sőt, ami segíthetné az egész nemzetet, a magyarságot abban, hogy megmaradjon. A magam részéről igen pesszimista vagyok, mint volt Kosztolányi, amikor a Lenni, vagy nem lenni című írásában fel- és megidézte Széchenyit, aki nélkül nincs magyarság, aki nélkül nincs jövőnk, mert nincs nemzettudatunk. Ebben akart segíteni a József Attiláról szóló regény, amely igen sokaknak szívbéli olvasmányuk lett, s ha valami, ez igazán boldoggá tehet egy írót, különösen napjainkban. Üdvözli Asperján György