HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

Linkblog

Nem dicsőség- szégyen

2012.04.02. 14:00 asperjangyorgy

 Mégis lemondott Scmitt, mert - úgy tűnik - Orbán ráébredt - frakciótársai nyomására -, hogy ez a bót így nem mehet tovább. A fidesz úgy állította be az ügyet, mintha dicsőség lenne egy erkölcsileg megsemmisült öreg úr távozása. Szégyen, hogy eddig húzódott - szégyen az egész országra, az itteni u. n. demokratikus állapotokra, ahol a demokrácia Orbán akaratából áll, illetve ha nagy a dreck, akkor a fidesz-frakció önmentéséből.

Sokkal jobb, megfelelőbb embert nem fog a fidesz javasolni és megválasztani, mivel nem érdeke, hogy olyan valaki üljön a köztársasági elnöki székben, akinek vannak gondolatai és mondanivalója.

A t. Ház gyűlését Kövér László vezette - penetráns közbeszólásokkal és tanító bácsis, mármint nádpálcás tanító bácsis módszerrel, ahol Orbánon és rajta kívül nem lehet senkinek véleménye és akarat-nyilvánítása.

Ezzel kell, akár tetszik, akár nem, együtt élni.

Mellesleg megjegyzem: a frakcióvezetők öt percben véleményt mondhattak. Az mszp frissen megválasztott elnöke méltóképpen bebizonyította, hogy a kongresszus alkalmatlan embert ültetett az elnöki székbe. Vagyis ellenzék nincs, és úgy látszik, jó ideig nem is lesz.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr644356041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.