Április 18-ról tizenkilencedikére viradó hajnali három óra 15 perckor ölte meg a gyilkosa Labancz Annát. Öt halálos késszúrás ejtett rajta a nővérszállás keskeny ablakában. Mint közismert, a tehetetlen, hozzá nem értő megyei rendőrség vagy nem tudta vagy (és ez kezdettől komoly súllyal esett latba) nem akarta elkapni a gyilkost, a 24 éves, súlyosan depressziós mérnököt, aki a rendőrségen tett kihallgatási jegyzőkönyvében tálcán kínálta magát.
Anna immár 42 éve halott. A gyilkosa most 66 éves, életvidám nagypapa. Vidámságához az is hozzájárul, hogy havonta a nyugdíjam 33 százalékát utalják át neki fényes és dicsőséges tette elismeréseként. Hogy ez így történhetett, azért áldhatja a gerinctelen, sunyi és stupid magyar bíróságot, és azt a bírót, aki nemes elfogultsággal csak és kizárólag az ő ügyvédjére volt kiváncsi, neki adott szót korlátlan mennyiségben. Érdemes egy pillanatra felidézni, miért is ítéltek el engem, mint regényírót. 1966 szilveszterén a mérnökhallgató és Anna Ózdra utaztak, ott is aludtak a házibuli után egy, kizárólagosan a rendelkezésükre bocsátott lakásban. Az illető úr maga mondja el kihallgatási jegyzőkönyvében, hogy Anna önként és dalolva meztelenre vetkőzött (akkor húsz éves volt), mert el akarta veszíteni a szüzességét. A mérnökhallgató, a későbbi gyilkos akkor 21 éves volt és nem tudta Annát a magáévá tenni, mivel nem támadt erekciója. Megesik az ilyen, de a férfiak többsége nem tudja megbocsátani annak a nőnek, aki önként és erőszak nélkül mindent odaadott volna, tehát a szüzességét is, csak akinek felajánlotta, nem volt képes eszköz híján azt elvenni.
Ez aztán reggel, amikor felébredtek, ismét nem sikerült neki, miként azt a jegyzőkönyvben elmondta. (Érdekes, hogy ez mint lehetséges motívum, az összes többi mellett, nem tűnt fel a nyomozó hatóságnak.) Anna és lovagja január 1-én visszautaztak Miskolcra. Anna elmesélte kalandját Éva barátnőjének, aki Anna akkori szavait később a rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvben felidézte. Éva a következőt mondta Annának visszaidézett szavai szerint: "Hagyd a francba azt az impotens szarházit." Ez a mondat lett a per központi tárgya. Nem azért ítéltek el nyolc havi fogházra és 5.5 milliós kártérítésre, mert az illető meggyilkolta Annát, ezt szinte természetesnek vette a bíróság, hanem azért az égbekiáltó személyiségi jogi sérelem miatt, amit nem én mondtam ki, csupán idéztem Anna barátnőjét, akinek szavai ma is elolvashatók a birtokomban lévő eredeti jegyzőkönyv fénymásolatában.
Idióták azok, akik azt írják, hogy az illetőt a rendőrség meggyanúsította, de a bíróság nem ítélte el. Soha nem gyanúsította meg. A nyilvánvaló jegyzőkönyvi ellentmondások ellenére kiengedték a megyei rendőrség fogdájából és soha az életben többé nem foglalkoztak vele.
Anna, a ragyogó szépségű, törekvő, tiszta lelkű Labancz Anna 42 éve halott. Mikor a bátyját az ő sírjába, rá temették, a csontjait egy kupacra kotorták és mélyebbre ásták, hogy a bátya holttestének biztosítsák az előírt mélységet. Vagyis még holtában se lehetett békéje.
Ha volna isten, megverné a gyilkost. De a gyilkos él és virul, és négy éve kasszírozza tőlem a pénzt, de még soha egyetlen elismervényt sem küldött az átvett pénzről. A havonta átvett nem kevés pénzről.
Ennyit az emberi törvényekről és igazságszolgáltatásról.
