Asperján György

Megrendít az a hűség, amellyel annyian látogatják blogomat, amelyet nem hanyagságból nem folytatok a korábbi szorgalommal, és nem is csak azért, mert a FB-én elég gyakran közzéteszek rövidebb írásokat. Még mindig tartanom kell attól, hogy elhúnyt feleségem rokonai csak azért látogatják a blogot - miként eddig is tették -, hogy az ott őszintén megírtakat felhasználják ellenem. Szerencsére ez eddig a bíróságon nem járt sikerrel, de még mindig tart az az ügy, ami miatt bíróságon keresem az igazamat, már csak azért is, mert így szeretnék feleségem kívánságának eleget tenni. Remélem, hogy az ősz során lezárul ez az egész mocskos és lelkileg megviselő ügy, és akkor újra szólhatok itt mindazokhoz, akik szívesen olvassák írásaimat, miként ez a naponta ide látogatók statisztikájánól számomra kiderül.

A blog minden hűséges látogatójának boildog újévet kívánok. Rövidesen véget ér a karantén, amelybe a körülmények zártak, és akkor, igérem, igyekszem hűséges lenni a hűségesekhez, és akik még mindig kíváncsiak a véleményemre, azoknak a napi eseményekről és egyéb kérdésekről elmondom szerény véleményem. Adjon nekem ehhez az isten erőt, az olvasóknak pedig kitartást, nyugalmat és türelmet. Kívánom ezt azért is, mert kutya nehéz év vár ránk, sok-sok próbatétel: személyenként is és a társadalomra is. Igen nehéz élni egy erkölcsileg, politikailag, és főként materiálisan szétszakadt társadalomban. Különösen az időseknek, akik valaha mást is láttak. Én csodáank tartom, hogy eddig is túléltük azt a napi sivárságot, azt a napi megpróbáltatást, ami itt az osztályrésze sok-sok milliónak, túléltük lázadás, felkelés, háborúság, tényleges ellenségeskedés nélkül. Lesz az új évben sok végig- és meggondolandó. Lesz sok olyan kérdés, aminek kapcsán emberek millióinak döntenie kell ebben a hazában. A döntésekhez a magam véleményének leírásával próbálok hozzájárulni - egy a milliók közül.

A blog minden hűséges látogatójának kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok. Megígértem, hogy gyakran vagy a korábbinál gyakrabban írok ide a blogba, teljesítem is ezt az ígéretemet, amint a bíróság elhunyt feleségem rokonaival folytatott peremet - remélhetően rövidesen - lezárja. Ezek az emberek ugyanis megkértek, hogy temettessem el a rokonukat úgy, hogy én állom - a temetésig - az összes költséget. A temetés után vagy legkésőbb a hagyatéki tárgyalást követően elszámolnak velem. De bizonyítékok nélküli ostobaságokra hivatkozva ezt megtagadták. Bármit írok ide, az ügyvédjük felhasználja ellenem, még a legártatlanabb szavamat is. Üldözöttnek és megalázottnak érzem magamat. Remélem, hogy a 2014-es év mindannyiunknak, így nekem is valamivel jobb és eredményes lesz.

Boldog ünnepeket és eredményes újévet kívánok tehát olvasóimnak, akik korábbi írásaimat gyakran és sokszor olvassák. Köszönet érte. Köszönet, mert ezzel életben tartják bennem a reményt.

Esküszöm, hogy visszatérek a blogomhoz, mert legnagyobb megdöbbenésemre, tegnap minden eddigi látogatottsági rekordot meghaladóan sokan olvasgatták régi írásaimat, sok-sok oldalt letöltve. Döbbenten állok e látogatási statisztika előtt, és valahogy visszatért a hitem abban a tekintetben, hogy érdemes figyelmesen és időt áldozva fontos dolgokról szólni. És azt hiszem, hogy a blogomban sokfelé tájékozódtam, sokat írtam József Attiláról, Labancz Annáról, és napi eseményekhez kapcsolódva egy sor más fontos témáról. Soha nem riszáltam, mindig őszinte voltam, és talán azt is mondhatom, hogy a gondolatok megfogalmazásában igényes. Ígérem, hogy folytatni fogom a Labancz Anna-per anyagának közzétételét, és írok egyéb, általam fontosnak gondolt eseményekről. Nem olyan hosszan, mint régebben, de írok, igyekszem megfelelni ennek a jó ideje tartó érdeklődésnek. Köszönöm mindenkinek, aki a blogomon járt, a figyelmet, az érdeklődést, és még azt is, hogy ezzel reményt öntött a szívembe.

Napról napra igen magas a blogom látogatottsága, pedig már lassan egy éve írtam bele utoljára. Sok minden visszatartott: egyrészt, hogy a feleségem áskálódó  rokonai és azok ügyvédje innen merítették az ellenem szólónak vélt bizonyítékokat, másrészt feleségem rettenetes betegsége és így elfoglaltságom. De valami vészterhes csalódottság is szerepet játszott abban, hogy nem volt energiám és kedvem az egykor nagy reményekkel és ambícióval elindított blogba írni. El sem tudom képzelni, hogy kik látogatják most ilyen nagy tömegben. Mire kíváncsiak, mi érdekli őket régen írott bejegyzéseimben. Mert most évek múltán összehasonlíthatatlanul többen töltenek le oldalakat, mint korábban. Ennek őszintén örülök, ha csak nem valami ellenem készülő újabb támadás, szövetkezés jele ez. Akárhogyan van is: mindenkit üdvözlök és tisztelettel köszöntök.

Annyira szomorú vagyok, hogy egyesek ide a blogomra, ezt biztosan tudom, csak azért látogatnak, hogy megtudják, éppen milyen kínjaim, keserveim vannak; hogy ellenőrizhessék a gondolataimat, miközben ők soha nem veszik a fáradságot, hogy egyetlen mondatot is megfogalmazzanak, leírjanak. A többségük nem is volna rá képes, mert nem tudja az alanyt és az állítmányt egyeztetni, de ahhoz van esze, hogy az itt szerzett információkat felhasználja ellenem. (Nem akarom az illetőket megnevezni). Tény, hogy ezeket a bejegyzéseket mindig is a nyilvánosságnak szántam, de az egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy egyesek aljas módon kijegyzetelik, amit írtam, írok, és feljelentést fabrikálnak belőle ellenem. Az ilyen  emberek elől nincs menekvés. Gerinctelenek, gátlástalanok. Remélem, lezárul egy-két ügy, amit ellenem indítottak (nem akarom ezen ügyek természetét megnevezni, mert még a fenti ártatlan sorok miatt is feljelentenek, magukra véve bizonyos jelzőket), és akkor újra szabadon vagy szabadabban írhatok, s azok, akik csupán ténylegesen érdeklődésből látogatnak ide, megismerhetik számos kérdésben a véleményemet. Addig mindazoknak, akik ide látogatnak és kitartanak a blogom és mellettem, köszönöm elszántságukat, hűségüket, tisztességüket.

József Attilát 1937. december 5-én, vasárnap délután 3 órakor szemerkélő esőben temették el Balatonszárszón. Amikor Szántó Judit megkapta a halálhírt, azonnal Ignotus Pálhoz fordult és javasolta, hogy a költő holttestét hozassák fel és temessék az édesanyjával egy sírba. Ignotus leintette, hiszen már 4-én reggel kilenckor összeült Hatvany Bertalan bárónál a szűk baráti kör, hogy döntést hozzon a rendkívüli eseménnyel kapcsolatban. Hatvany vállalta a temetés költségeit, de az volt a véleménye, hogy jó lesz József Attilának ott Szárszón, fölösleges volna Pestre hozatni, és ezzel újabb költségeket magára vállalni. A fővárosból összesen tizenegyen utaztak le a végtisztességet megadni. Természetes, hogy a búcsún nem volt ott Kozmucza Flóra és Illyés Gyula. Akkor és utána évtizedekig farizeuskodtak ebben az ügyben (is), pedig valójában nem volt rá okuk. Senki nem tiltotta, tilthatta meg, hogy ők egymást válasszák. Hogy mégis úgy döntöttek, nem utaznak le, véleményem szerint nem egyszerűen szégyen, hanem jellemhiba volt, de hát ez rájuk tartozott és napjainkban az irodalomtörténetre. A temetőárok közelében találtak sírhelyet a költő számára, öngyilkosnak nem járt méltó elföldelés (és egyházi szertartás) A vendégek a tömegesen megjelent falusiakkal együtt utolsó útjára kísérték, ami azután nem bizonyult annak. A szociáldemokrata párt (politikai okokból is vagy elsősorban azokból) 1942 májusában a holtestet exhumáltatta, Budapest székesfőváros pedig díszsírhelyet adott az akkor már elismert költőnek, és szakadó esőben másodszor is eltemették. (A temetésen ott volt Radnóti Miklós is). De ez sem bizonyult végső nyughelynek. Az „özvegy” (Szántó Judit legalábbis annak tartotta magát és úgy is kezelték azokban az években) engedélyével a földi maradványokat ismét kiásták és 1959. március 29-én áttemették a munkásmozgalmi panteon sírkertjébe. (1963. április 25-én bekövetkezett halála után Szántó Judit ugyanitt kapott helyet). De József Attila számára ez a nyughely sem volt a végső: a család 1994. május 17-én átvitette a koporsót a mama sírjába, ahol Jolán és Makai Péter is nyugszik (és az időközben, 102. életévében meghalt József Etelkát is ide temették). Ha minden igaz ezen a nyugtalan magyar földön, amelynek halhatatlan költője lett, ez már valóban végső nyughelye. A századik születésnapon igyekeztek méltó sírhelyet kialakítani a József család számára, de kevés volt a pénz, így csak a halála évfordulójára sikerült hellyel-közzel a tervet megvalósítani. De mi, akik szeretjük József Attilát és a költészetét, soha nem gyászoljuk, mindig úgy beszélünk róla, mintha itt élne velünk: kedvesen, okosan és figyelmeztetőn.

Újabban azért lettem hűá

A rokonaimnak mondott emberek nap mint nap olvassák a blogomat és érveket keresnek az írásaimban ellenem, olyan érveket, amelyeket a bíróságon fel tudnak használni ellenem. Majd természetesen ezt a bejegyzést is. Ezért aztán kénytelen vagyok átmenetileg szüneteltetni a friss bejegyzéseket, ugyanis bármit írok, azt politikailag, morálisan kiforgatják, és megpróbálnak számomra, aki semmit nem követtem el ellenük, hátrányt fabrikálni. És nem esélytelenül, ugyanis a mai világban semmi sem lehetetlen, ha valaki megfelelően törleszkedik és adminisztrálja magát. 

És persze vigyáznom kell minden szavamra Labancz Anna éber gyilkosa miatt is, aki immár 43 éve lesz, hogy meggyilkolta Annát, de az igazságszolgáltatás még mindig neki ad igazat, az ő személyiségi jogait képviseli, csupán azért, mert 1970-ben a tehetetlen rendőrség a nyilvánvaló tények ellenére, tegyük hozzá: nem egészen véletlenül, nem gyanúsította meg az akkor 24 éves fiatalembert.

Tisztelt Látogatók! Ha van olyan látogatóm, akit érdekel(t) a Labancz Anna per dokumentuma, megnyugtatom, hogy amint egészségem engedi, folytatni fogom a peranyag begépelését. Tönkre tett Labancz Anna gyilkosa, a bíróság a rabszolgájává tett, a csicskásává, egyszerűen azért, mert regényt mertem írni a szerencsétlen ápolónőről. A Fővárosi Bíróság történetének legmagasabb kártérítési összegét vonják a nyugdíjamból. Anyagilag, idegileg, lelkileg, minden tekintetben újra és újra a padlóra kerülök, ha erre gondolok. És mert elkezdtem az igazságtalan ítéletet legépelni, igen-igen rosszul lettem. Remélem az illető úr örül neki, illetve lehet, hogy mégsem, hiszen a fejős tehénre szükség van, amíg fejni lehet. Engem pedig, bármilyen hosszú életet élnék, fejni lehet, olyan nagy összegű a kártérítés összege - egy regényben megfogalmazottak miatt. Hiszen egy regény csak vélemény lehet minden körülmények között. De ezt egy műveletlen, csak a maga érvényesülésére figyelő bírósnak nem kötelessége figyelembe venni.

                                                                       INDOKLÁS:

Labancz Anna miskolci ápolónő 1970. április 19-ére virradó hajnalon emberölés bűncselekményének áldozata lett Az esemény akkoriban nagy feltűnést keltett. A rendőrségi nyomozás azonban nem vezetett eredményre. Az emberölés bűncselekményének elévülési idejét követően az eljárást megszüntették. A jelenben már a büntető ügy, illetve a nyomozás iratai nem találhatóak fel.  Miután a felperes 1966 és 1970 között ismerte az áldozatot, vele személyes kapcsolatban állt, ezért őt a rendőrség tanúként, egy esetben meghallgatta 1970. április 20-20-én. A felperes ugyanakkor nem vált a bűncselekmény gyanúsítottjává, őt a cselekmény elkövetésével a rendőrség nem gyanúsította meg. A rejtélyesnek minősült halálesettel később több újságcikk, publicisztika illetve riportkönyv foglalkozott.

A téma felkeltette Asperján György I. r. alperes újságíró, író érdeklődését is. Az I. r. alperes hivatalos engedéllyel tanulmányozhatta az akkor még meglévő nyomozati iratokat, azok egy részéről hivatalosan másolatot készíthetett. Az I. r alperes beszélt az áldozat akkor még élő közvetlen hozzátartozóival, ismerőseivel, különböző iratokat szerzett be. Az I.r. alperes ígéretet tett az áldozat akkor még élő testvérének, hogy amennyiben irodalmi művet ír az eseményről, azt csak az áldozat testvérének halála után jelenteti meg.

Az I. r. alperes által írt és a II. r. alperes által kiadott "A Labancz Anna gyilkosság" c. mű kiadására végülis (A.Gy. külön kell írni) 2006-ban került sor. Már a mű megjelenésekor, illetve az azt kísérő I. r. alperesi interjúk során nagy figyelmet keltett az, hogy a műben a bűncselekmény elkövetőjeként egyértelműen a jelen per felperesét nevezte meg az író teljes nevével és valós személyi adatokkal. A mű visszatérően és teljes egyértelműséggel azt állítja, hogy a bűncselekményt a felperes követte el. Előre kitervelten bosszúvágyból azért, hogy megakadályozza, hogy az áldozat "másé legyen". Az I. r. alperes több fórumon hangoztatta, hogy művével az áldozatnak kíván "igazságot szolgáltatni".

A 383 oldal terjedelmű mű, amelynek borítóján a meggyilkolt ápolónő fényképe, hátoldalán pedig síremlékének feényképe került elhelyezésre (A.Gy. megjegyzése: grammatikailag és stilisztikailag rossz mondat), 2580 ft-os fogyasztói áron került a könyvesboltokba. Előszóban az I. r. alperes közli, hogy a maga részéről felhasználta azt a levelet, amelyet az áldozat két nappal halála előtt egyik barátnőjének írt, és amelyben adat van arra, hogy az kitől félt akkor. Az előszóban a szerző közli azt, hogy " A jegyzőkönyvek, Anna naplója és levelei birtokában regényt írtam az... igazságszolgáltatás parancsát követve. (A.Gy. megjegyzése: jellemző és tendenciózus eljárás, hogy az idézet szövegéből a bíró kihagyta az írói jelzőt, vagyis: írói igazságszolgáltatás parancsáról írtam, ami teljesen más, mint a bírói igazságszolgáltatás, mert csupán erkölcsi jellegű). Történelemként tekintettem az akkori tényekre és a szereplőkre". Az I. r. alperes azt is közli, hogy az akkori szereplőket valamennyiüket teljes nevükön szerepelteti és egyes, az ügyben elkötelezett nyomozók instrukcióit követve megnevezi a gyilkosság elkövetőjét is. Az előszó hangsúlyozza azt is, hogy a dokumentumok mellett és ellenére az I. r. alperes regényt írt. Az előszó azt is tartalmazza, hogy az I. r. alperes azt foglalta irodalmi formába, amelyet (A. Gy. talán amit?!) a nyomozók kiderítettek. Az előszó a következő szavakkal zárult: "Számomra - s a nyomozók és a nyilvánosság számára - csak Anna, csak az Annák igazsága lehet igazság. Ennek az erkölcsi kötelezettségnek a vállalása és kimondása alól senki, semmi nem menthet fel bennünket, ha nyugodtan és tisztességesen akarunk élni". A mű végén, annak 374 és 375. oldalán az I. r. alperes "regényen kívül" megjegyzést fűzött a műhöz: "Lázár József 20 évesen rossz pillanatban, magában tévelyegve találkozott  Annával. Csak szenvedélyt, nem szerelmet érzett. A szerelem teljesítette volna amire vágyott (A.Gy. Én ezt és így írtam: " a szerelem teljessé tette volna, amire vágyott", mert idézni csap pontosan szabad, még a bíróságnak is!!!), és amit Anna nem utasított el. Saját kudarcának rabja lett. Az egyetlen igaz és tanúságtevő barátnő, Ignácz Éva szerint Anna jónak, gyöngének de esendőnek látta. Lázárt a szenvedély elvakította, jóvátehetetlen és megbocsáthatatlan tettbe sodorta. Amit érzelmileg átélt, sok mindenki más is átéli, de szerencsére csak kevesen lépik át azt a határt, ami után sem önmagától, sem a nyilvánosságtól nem kaphat sem megértést, sem erkölcsi felmentést. Istenen kívül dönthet bárki az életünkről?" A megjegyzés a következő mondattal zárul (a főhősre vonatkoztatva): Nyugodhat békén mindaddig, amíg az, aki halálba küldte, be nem ismeri megbocsáthatatlan bűnét?" A mű 357-366. oldalán teljes egészében közzé tették azt a tanúkihallgatási jegyzőkönyvet, amelyben a felperest hallgatták meg tanúként az emberölés ügyében. A mű további részében a 376-383 oldalig az eredeti gépelt változatot is közzétették. A felperes valamennyi személyi adatával. Az alperesek ehhez a felperes hozzájárulását nem kérték, ilyet tőle nem is kaptak.

(Folytatás következik)

A bíróság kötelezi az I-II. r. alpereseket, hogy elégtétel adásaként az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül magánlevélben fejezzék ki sajnálkozásukat a felperesnek a megállapított jogsértésekért. A bíróság feljogosítja a felperest, hogy a levél tartalmát nyilvánosságra hozza.

A bíróság kötelezi az I-II.r. alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg - egyetemlegesen - a felperesnek 5.500.000-Ft, azaz ötmillió-ötszázezer forintot, annak 2006. május 10. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel járó naptári fél évet megelőző napon érvényes mértékű jegybanki alapkamatát.

A bíróság ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasítja.

A peres felek a képviselettel felmerülő költségeiket maguk viselik.

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán a le nem rótt 900.000-ft azaz kilencszázezer forint illetékből a felperes 550.00- ft azaz ötszázötvenezer forintot, az I-II. r. alperesek - egyetemlegesen - 350.000-ft, azaz háromszázötvenezer forintot kötelesek a Magyar Államnak megfizetni, külön felhívásra.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek, amelyet ennél a bíróságnál kell három példányban előterjeszteni.

Fellebbezés esetén a Fővárosi Ítélőtáblánál a jogi képvislet kötelező.

A fellebbezési határidő lejárta előtt a peres felek kérhetik, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül bírálja el.

Ha a fellebbezés csak a perköltség nagyságára, vagy viselésére, a teljesítési határidőre, a kamatfizetési kötelezettségre, a kamat mértékére, vagy az állam által előlegezett költség viselésére vonatkozik, illetőleg, ha a fellebbezés csak az ítélet indoklása ellen irányul, bármelyik fél kérheti, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson bírálja el.

                                                              INDOKLÁS

(Folytatás következik)

Az elkövetkező hetekben - kommentár nélkül - közzéteszem A Labancz Anna gyilkosság címmel 2006-ban megjelent regényemről született bírósági ítéleteket. Akárhogyan nézzük is, az már önmagában elgondolkodtató, hogy ennek a tulajdonképpen ötvened rangú polgári kártérítési pernek a bírói indoklása három-négyszerese a Rajk per vagy a Nagy  Imre per indoklásának. Vagyis nagyon sántít ott a kutya, ahol ilyen hosszan és körülményeskedve kell magyarázni a bíróság által vélt igazságot. Akik nem olvasták a könyvet, azok is könnyen észrevehetik az égbekiáltó ellentmondásokat és csúsztatásokat a bírósági ítéletekben. Összesen körülbelül nyolcvan-száz oldalt vagyok kénytelen közzétenni, ennyire rúg a polgári per anyaga. (Most a mondvacsinált büntető perről nem szólok, ám ha a végén az derül ki, hogy a blog látogatói azzal is szeretnének megismerkedni, akkor azokat az anyagokat is nyilvánosságra hozom).

A Fővárosi Bíróság ítéletét, amely 2007. május 21-én kelt, dr. Pataki Árpád tanácsvezető bíró jegyzi (az összes stilisztikai és egyéb hibával együtt)

A Fővárosi Ítélőtábla 2008. április 12-án kelt ítéletét, amely megfogalmazásában szinte szó szerint megegyezik az elsőfokú ítélettel, Kizmanné dr. Oszkó Marianne, a tanács elnöke, valamint Böszörményiné dr. Kovács Katalinh előadó bíró és dr. Győriné dr. Maurer Amália jegyzi.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mint felülvizsgálati bíróság 2009. április 29-én kelt ítéletét dr. Völgyesi Lászlóné, a tanács elnöke, dr. Kovács Zsuzsanna előadó bíró, valamint dr. Mészáros Mátyás bíró jegyzi - mégpedig a magyar bírósági gyakorlat legnagyobb dicsőségére.

FŐVÁROSI BÍRÓSÁG

19.P.23191/2006/19

(A. Gy. megjegyzése: mikor idáig jutottam az ítélet begépelésében, váratlanul pillanatnyi áramszünet történt, talán isten akart figyelmeztetni, hogy legjobb volna, ha ettől az egésztől s a vele járó munkától megkímélném magamat.)

      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Bíróság

a dr. Beleznay Zsolt ügyvéd (cím) által képviselt

LÁZÁR JÓZSEF gyöngyösi (cím) lakós felperesnek

a dr. Árnyasi Katalin ügyvéd (cím) által képviselt

ASPERJÁN GYÖRGY budapesti (cím) I. rendű és

ASPY STÚDIÓ NYOMDAI KIADÓ KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÓ Kft (cím) alperes ellen

személyiségi jog megsértése miatt indított perében meghozta a következő

                                              ÍTÉLETET:

 A bíróság megállapítja, hogy az I. r. alperes által írt és a II. r. alperes által kiadott "A Labancz Anna gyilkosság" című műben az I-II. r. alperesek azzal, hogy

- sorozatosan és kétséget kizáróan valótlanul állították, hogy Lázár József volt az 1970. áprilisában Labancz Anna sérelmére elkövetett emberölés elkövetője és ezzel cselekményét előre kitervelten, kegyetlenül és bosszúvágyból követte el

megsértették a felperes jóhírnév védelméhez és emberi méltóság védelméhez, valamint becsület védelméhez fűződő személyiségi jogait.

A bíróság megállapítja, hogy ugyanezen műben az I-II. r. alperesek annak megalapozatlan állításával, hogy

- Lázár József 1966 és 1970 között folyamatosan szexuális zavarokkal - köztük impotenciával - küzdött volna

- annak állításával, hogy Lázár József sunyi és szarházi személyiség lenne

- folyamatosan hazudozó személy lenne

megsértették a felperes emberi méltóság védelméhez és jóhírnév védelméhez fűződő szemilyiségi jogait.

A bíróság megállapítja, hogy ugyanezen műben az I-II. r. alperesek azzal, hogy 

- a műben a felperes hozzájárulása nélkül közzé tette a felperes 1970-ben keletkezett tanúvallomását, benne a benne lévő személyes adatokkal, valamint a felperes szexuális életére vonatkozó iratokat tett közzé,

megsértette a magántitok védelméhez és a személyes adatok védelméhez fűződő jogát.

(Folytatás következik)

Frankel Leótól Wittner Mariska és a vele egy követ fújó fideszes agyamentek el akarják venni az utcát, mert piszkos komcsi volt, mint Marx és még sokan mások. Frankel Leó 1844-ben született Baján, és 1896-ban halt meg Párizsban. Frankel Leó történelem, a nemzetközi munkásmozgalom ismert és elismert alakja, aki küzdelmes élete során nagy műveltséget szerzett és következetesen küzdött az elnyomott, kizsákmányolt munkásság jogaiért. Wittner Mariska viszont csupán arról nevezetes, hogy 56-os tevékenységéért, köztük a köztörvényes bűncselekményekért, halálra ítélték. Legszívesebben, gondolom, jól seggbe rúgták volna, de aztán az állam által már a megszületésekor pártfogásba vett zabi gyereke miatt mégsem lógatták fel. Kiszabadulása után élni hagyták. Igaz, amíg a fidesz fel nem fedezte, sokra nem vitte, mert nem volt sem tehetsége, sem buzgalma, olyan műveletlen maradt, mint egykor volt, még abban az időben, amikor személyesen ismertem a Práter utcában (nem vagyok erre a tényre büszke). Nem látott világot, mint Frankel Leó, nem próbálta ki magát nehéz küzdelmekben. Annyiban mégis hasonlít Frankel Leóra, hogy a nagynevű történelmi szereplőt szintén halálra ítélték a Párizsi Kommün 1871-es bukása után, de Frankel biztos körülmények közé jutva soha nem hencegett ezzel.(Jól tudjuk, hogy Mariskánk fidesz képviselőként a mások által súgott és írt beadványait úgy írja alá, hogy 56-os halálraítélt, mintha ez lenne a szakmája, pedig fiatalon valami egészen más volt kedvelt elfoglaltsága). Frankel Leó szerencsés véletlennek köszönhette, hogy Londonba tudott menekülni a kivégzés elől. De utána sem gyáva, senki patkányként élt, hanem átokkal a fején tovább küzdött - itthon is - azért az eszméért, amelyet - némi joggal - az emberiség lehetséges útjának látott és ítélt.

Ha valaki, a sok bajtól 52 évesen elhunyt Frankel Leó megérdemli az utókor megbecsülését. A marxi eszméket vallotta, de nem volt, nem lehetett semmi köze azokhoz a kommunista bűnökhöz, amelyeket - a marxizmusra hivatkozva - később a Szovjetunióban elkövettek. Frankel Leót bűn egy sorba állítani Szamuelyvel vagy Kun Bélával, az egyet jelent a történelmi vaksággal, illetve pontosabban fogalmazva: a történelem nem-ismerésével, illetve a a kiadós képviselői fizetésért történő oktalan gyűlölködéssel. Sajnos, ilyen nemtelen emberek ítélkeznek manapság, és nemcsak a jelen ügyeiről, hanem történelmi alakokról és helyzetekről is. Megérdemeljük? Nem, nem érdemeljük meg, de magunkkal kötve mint a kéve (hogy József Attilát idézzem kissé átfogalmazva) olykor úgy érezzük, hogy nincs más lehetőségünk. Pedig van. Először is öntudatra ébredni!!

Új hímtagja van a nemzetnek. Egy, a választókat becsapó és fényes győzelme óta szüntelenül hazudozó, a nemzet túlnyomó többségének sok kárt okozó párt jelölte a régi helyére az újat, és amilyen a jelölő párt, olyan a jelölt. Mindegy ez, megérdemeljük. Megérdemeljük, mert egy magát baloldalinak nevező gerinctelen, hazug, szemét párt a mocskos ügyeinek tömkelegével hagyta (nem volt más választása, lehetősége), hogy egy olyan párt kerüljön hatalomra, amely az elaljasodásban elődjét is kenterbe veri. És teheti, mert a vesztes párt csupa olyan képviselőt küldött a parlamentbe, akik lejáratták magukat, akiknek semmi hitelük nincs, akiktől az emberek undorodva elfordulnak. Nem kevésbé attól a csökevénytől, amely a gerincteleneket összegyűjtve vált ki a gerinctelenekből. Hogy majd mi lesz két év múlva? A régi-új urak grasszálásából és minden megnyilvánulásából ez eléggé jól kiolvasható. Személyesen mindenki sajnálhatja magát, de ettől még a magyarság egésze örökösen rossz döntéseivel megérdemli rövidesen bekövetkező sorsát.

 Csak dicsérni lehet a magyar bíróságot a mérhetetlen tisztánlátásáért. Különösebb töprengés nélkül az illető bíró ráébredt, hogy dehogyis akarták megölni Cozmát a randalírozók, a speciális szúrással nem volt semmi ilyen szándékuk. És a segítségére siető sportolónak is csak véletlenül fordították ki a helyéről az egyik veséjét, az a szúrás sem irányult az élet kioltására. (Ha a megszúrt sportolót nem viszi be a hátán a megyei kórházba sportoló társa, akkor az illető már hamu sem lenne, de mondjuk ezt nem kötelessége a bíróságnak figyelembe venni). Szóval szinte elismeréssel azonosnak tetsző ítélet született az ügyben, talán nem véletlen, hogy a rokonság (jaj, azt nem szabad leírni, hogy roma rokonság!) tapsviharban tört ki.  És persze arról sem volt szabad beszélni a bíróságon, hogy roma-csoport követte el a bűncselekményt, mert az igazság olykor annyira fájdalmas és beszédes, hogy jobb róla hallgatni.

A cselekmény megrettentő volt. Egy mulatozó csoport ok nélkül verekedésbe kezdett, majd rögtön előkerültek a kések. De ennek ellenére sem lehet tudni, miként arról az Index írása tudósít, hogy miért kellett Cozmának meghalnia. Állítólag csak rosszkor volt rossz helyen. Én ezt az egészet - nem-bíróként - teljesen másként látom. Úgy vélem, hogy vannak itt olyan emberek, akik munka nélkül, legális jövedelem nélkül luxusházat építenek, luxusgépkocsin járnak és ha valami nem tetszik nekik, azonnal előkapják a kést és ölnek. De én ezt rosszul látom, mert a magyar bíróság a mérvadó, és ha a magyar bíróság úgy látja, hogy ez esetben csupán megbocsátható - aki bizonyos idő után szabadulhat, az bocsánatot kap a cselekményéért - gyilkosság történt. Cozmának, szegénynek ez már tényleg mindegy, ő már mindenkinek mindent megbocsátott. De akik még élnek és állandó veszélyhelyzetben, azok talán másként látják mindezt. A bíróság persze nem köteles a közvéleményre hallgatni, csak a sokféleképpen értelmezhető Btk-ra. Éljen a sokféleképpen értelmezett Btk és a szent és sérthetetlen magyar bíróság.

 Magyarországon nincs cigánybűnözés, viszont vannak olyan szörnyű bűncselekmények, amelyeket csak cigányok szoktak végrehajtani. Valaha azt írta a magyar sajtó egyes, nyugaton elkövetett bűncselekmények kapcsán, hogy az emberek szeme láttára történt a gyilkosság, de úgy tettek, mint akik se látnak, se hallanak, mert félnek. Ebben az esetben sem látott senki semmit, és nem a vendégeken múlt, hogy a pultosnőt is nem verték agyon. És felkészülhetünk rá, hogy ez bármikor, bármelyikünkkel megeshet, és embertársaink nem sietnek a segítségünkre, mert féltik - velem együtt - az irhájukat. Ha pedig így van, márpedig így van, akkor alapvető és riasztóan nagy baj van a társadalomban. Sok mindent említhetnénk ok gyanánt, akár a parlamenti házelnök Kik itt a terroristák? című írásomban kifogásolt magatartását és mondatait, de leginkább a magyar rendőrség tekintélyvesztését, és természetesen azt a magatartását, hogy amíg nincs késelés, hulla, addig úgy tesz nagyra becsült rendőrségünk - a demokrácia jegyében - mintha minden rendben volna. Márpedig ahol megtörhet olyan cselekmény, amelyről az Index alábbi írása szól, ott semmi, de semmi nincs rendjén és joggal féltjük a tyúkszaros életünket. 

Lásd Állt a pultnál, halálra verték című írást az Index 2012. április 21-i számában

 Vannak megengedhetetlen dolgok! A magyar parlament házelnöke (ideiglenes köztársasági elnök) magában gondolhat bármit, de ha gondolatait a nyilvánosságnak szánja, akkor meg kell (meg kellene) alaposan gondolnia, hogy mit mond. Meg kellene gondolnia, hogy milyen kifejezéseket használ és milyen magatartást tanúsít. A Hír tv-ben elmondott és az Indexben röviden összefoglalt nyilatkozat olyan magatartást tanúsít, amely egyetlen, magát demokratikusnak nevező vagy hívő országban sem elfogadható. Ijesztő indulatoktól fűtött gondolatai, azok verbális megjelenése pedig olyan botrány, amit normális országban a normálisan gondolkodó és érző emberek milliós tüntetések sorozatán át utasítanának vissza. Ha ezt most és itt megengedi magának a házelnök (ideiglenes köztársasági elnök), akkor az emberben elhatalmasodik a rémület: mi lesz, mi jöhet még?

Hogy az olvasónak ne kelljen keresgetnie az írást, teljes egészében itt közreadom:

Kövér László ideiglenes köztársasági elnök elismerte, hogy húzódozott az esetleges köztársasági elnöki jelöltségtől. A politikus a HírTV Péntek8 című műsorában erről azt mondta: "hál' Istennek, nem én leszek a köztársasági elnök". Az MSZP-t nem látja szívesen a Parlamentben, és szerinte Áder János beiktatására sem kellene eljönniük.

 Április 18-ról tizenkilencedikére viradó hajnali három óra 15 perckor ölte meg a gyilkosa Labancz Annát. Öt halálos késszúrás ejtett rajta a nővérszállás keskeny ablakában. Mint közismert, a tehetetlen, hozzá nem értő megyei rendőrség vagy nem tudta vagy (és ez kezdettől komoly súllyal esett latba) nem akarta elkapni a gyilkost, a 24 éves, súlyosan depressziós mérnököt, aki a rendőrségen tett kihallgatási jegyzőkönyvében tálcán kínálta magát.

Anna immár 42 éve halott. A gyilkosa most 66 éves, életvidám nagypapa. Vidámságához az is hozzájárul, hogy havonta a nyugdíjam 33 százalékát utalják át neki fényes és dicsőséges tette elismeréseként. Hogy ez így történhetett, azért áldhatja a gerinctelen, sunyi és stupid magyar bíróságot, és azt a bírót, aki nemes elfogultsággal csak és kizárólag az ő ügyvédjére volt kiváncsi, neki adott szót korlátlan mennyiségben. Érdemes egy pillanatra felidézni, miért is ítéltek el engem, mint regényírót. 1966 szilveszterén a mérnökhallgató és Anna Ózdra utaztak, ott is aludtak a házibuli után egy, kizárólagosan a rendelkezésükre bocsátott lakásban. Az illető úr maga mondja el kihallgatási jegyzőkönyvében, hogy Anna önként és dalolva meztelenre vetkőzött (akkor húsz éves volt), mert el akarta veszíteni a szüzességét. A mérnökhallgató, a későbbi gyilkos akkor 21 éves volt és nem tudta Annát a magáévá tenni, mivel nem támadt erekciója. Megesik az ilyen, de a férfiak többsége nem tudja megbocsátani annak a nőnek, aki önként és erőszak nélkül mindent odaadott volna, tehát a szüzességét is, csak akinek felajánlotta, nem volt képes eszköz híján azt elvenni.

Ez aztán reggel, amikor felébredtek, ismét nem sikerült neki, miként azt a jegyzőkönyvben elmondta. (Érdekes, hogy ez mint lehetséges motívum, az összes többi mellett, nem tűnt fel a nyomozó hatóságnak.) Anna és lovagja január 1-én visszautaztak Miskolcra. Anna elmesélte kalandját Éva barátnőjének, aki Anna akkori szavait később a rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvben felidézte. Éva a következőt mondta Annának visszaidézett szavai szerint: "Hagyd a francba azt az impotens szarházit." Ez a mondat lett a per központi tárgya. Nem azért ítéltek el nyolc havi fogházra és 5.5 milliós kártérítésre, mert az illető meggyilkolta Annát, ezt szinte természetesnek vette a bíróság, hanem azért az égbekiáltó személyiségi jogi sérelem miatt, amit nem én mondtam ki, csupán idéztem Anna barátnőjét, akinek szavai ma is elolvashatók a birtokomban lévő eredeti jegyzőkönyv fénymásolatában.

 Idióták azok, akik azt írják, hogy az illetőt a rendőrség meggyanúsította, de a bíróság nem ítélte el. Soha nem gyanúsította meg. A nyilvánvaló jegyzőkönyvi ellentmondások ellenére kiengedték a megyei rendőrség fogdájából és soha az életben többé nem foglalkoztak vele.

Anna, a ragyogó szépségű, törekvő, tiszta lelkű Labancz Anna 42 éve halott. Mikor a bátyját az ő sírjába, rá temették, a csontjait egy kupacra kotorták és mélyebbre ásták, hogy a bátya holttestének biztosítsák az előírt mélységet. Vagyis még holtában se lehetett békéje.

Ha volna isten, megverné a gyilkost. De a gyilkos él és virul, és négy éve kasszírozza tőlem a pénzt, de még soha egyetlen elismervényt sem küldött az átvett pénzről. A havonta átvett nem kevés pénzről.

Ennyit az emberi törvényekről és igazságszolgáltatásról.

 József Attila 1905. április 11-én született. Születésnapja lett a költészet napja. Harminckét évesen halt meg. Földi hamvait négyszer temették el. Egyszer Balatonszárszón, háromszor Budapesten. 1951-ben egész alakos szobrot állítottak neki a balatonszárszói állomásépület mögött, néhány lépésre attól a helytől, ahol két tehervagon között hajtotta a sínekre okos fejét. A szobrot 1956-ban a helyi hős forradalmárok ledöntötték, szénnel ráírták, hogy rohadt kommunista és méltó bosszút állva rajta összekenték emberi ürülékkel. Most a szobrát áthelyezik a parlament oldala mellől, le a rakodópart közelébe. Eldugva. Nem vagyok benne biztos, és ezt meg is írtam itt a blogban, hogy jó helyen állították fel a szocializmus idején, de ha már ott kapott helyett, bizony nagyon fontos üzenet, hogy helyére a renegát Andrássy Gyula  gróf szobrát helyezik vissza (ha egyszer újra kiöntik). József Attila szoborként is viseli a sorsát. Jó neki ott a fal tövében, onnan jobban is látja a Dunát, mert éppen arra néz majd. Különösen nagy áradáskor, amikor a hullámok majd a lábait mossák. Magyarországon nemcsak a költőknek van meg a sajátos sorsuk, hanem az őket ábrázoló szobroknak is.

.

 Ezen a fertályon s különösen magyar földön minden idióta hatalom és annak kormánya azzal kezdi működését, hogy felülvizsgálja elődei, a korábbi generációk történelmét, ideológiáját, magatartását és bosszút áll az ezt kifejező köztéri szobrokon, elpusztítva ezzel a történelem egy részét. Így kezdték Rákosiék, és így folytatja a jelenlegi hatalom is. A Kossuth tér átalakítása ürügyén most két szobor különösen útban van nekik.

A harmincas években készült Kossuth-szoborról most ugyanúgy nem nagyon érdemes beszélni, akárcsak a helyette állítottról. Egyik se túl rossz és nem különösebben jó, ám mindkettő vall arról a korszakról, amelyben megrendelték. Az igazán vörös posztó Varga Imre alkotása, a Károlyi szobor volt. A József Attilát ábrázolni akaró Marton-szobor állítólag csak útban van.

Károlyi annyiban vagy azért ellentmondásos egyéniség, mert az volt az a korszak - és melyik nem az??? -, amelyben élt. Bűneként elsősorban a trianoni békeszerződést emlegetik. Az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborút csúfosan elveszítette. A királyi Magyarország azért őrizhette meg történelmi határait, mert ez volt a Habsburg-ház érdeke, s így a viszonylagos függetlenséggel bíró Magyarországé is. Az ország mozgásterét erősen behatárolta a sokat vitatott, szerintem bűnös és végzetes kiegyezés, amely jelentős mértékben Deák Ferencnek és Andrássy Gyulának köszönhető. Előbbi szobra sértetlenül áll az Akadémia előtt, az utóbbi elpusztult szobrát éppen most igyekeznek újra megteremteni. E két politikus bűnéhez képest a bizoyntalankodó, de kifejezetten jóindulatú Károlyi Mihály vétke eltörpül. Különösen ha meggondoljuk, hogy alig volt  lehetősége mást tenni, mint amit tett. Ennek taglalásába most nem mennék bele. Történelmi tény, hogy ami nem volt előre látható, a tanácskormány csúfos bukása, alapvetőbben befolyásolta a győztes hatalmakat, mint a történelem színpadáról akkor lelépő Károlyi. Varga Imre szobrának felállítását leginkább Károlyi Katinka, a gróf felesége kifogásolta, mondván, hogy a botra támaszkodó, roggyant öreg Károlyi nem fejezi azt az államférfit, akit ő szeretett volna látni. De a kompozíció egésze ennél is beszédesebb: a szoboralak fölé magasodó, megtört és nehezen összetalálkozó ív Károlyi pályáját éppúgy szimbolizálja, mint saját korát és az utána következő korszakokat. A szobor esztétikai értékei menlevelet adhattak volna az alkotásnak. De nem ez volt vele a fő baj (bár talán ez is, illetve alkotójának pályája!), hanem az ábrázolt személy történelmi szerepének jelenlegi  hamis és hibás megítélése.

A József Attila szoborral állítólag csak az a probléma, hogy a korábbi rendszer rossz helyre állította. Ha akarom, akkor vele nagyobb gond lehet, mint Károlyival, hiszen rövid élete végéig baloldali gondolkodású, szemléletű volt, a marxi történelmi materializmust vallotta világnézetének, ennek a szellemiségében fogantak egykor sokat szavalt nagy versei, a Hazám, a Dunánál, a Levegőt. József Attila esztétikailag megjelenő következtetései alapjában véve nem elfogadhatók a jelenlegi hatalom számára. De ezek a gondolatok olyan esztétikai köntösben jelentkeznek, hogy a költő nagysága kétségbevonhatatlan. Túlságosan beépült a nemzeti köztudatba ahhoz, hogy végleg száműzzék a Parlament közelségéből.  Pedig mint műalkotás nem nagyon méltó a kiemelt helyszínre, és ráadásul hazugul ábrázolja a költőt. Marton díszletnek használja József Attilát, mégpedig rossz díszletnek. A költőről a Duna-parti lépcsőn készült fotót vette alapul, de azt meghamisította. (Jellemző, hogy József Attila nem közvetlenül a lépcső kövezetére ült, hanem - talán az öltönyét óva - maga alá tette az aktatáskáját.) József Attila külső megjelenésében minden művészinek nevezhető jellegzetességet mellőzött. Úgy öltözött, mint egy konszolidált kishivatalnok: sötét (vagy sötétszürke) öltönyben járt, szorosra húzta nyakkendőjét, és mert a harmincas években egy öltönyös úr kalapot viselt, ő is kalappal a fején ült le a Duna-parton, s kezében egy megnyitott könyvet tart, miközben jobbra fordítva a fejét távolra néz, és nem maga elé, a földre). Így fényképezték le. Marton lobogó, hasig kigombolt, feltűrt ujjú ingben ábrázolja. Nagyméretű kalapját (sombreróját) lelógó kezében tartja, zakóját hanyagul maga mellé, a Duna-perti koszos lépcsőre dobja. Ez eleve rossz megoldás, hiszen abban az esetben, ha úgy öltözött volna, mint a szobron látható, nem hordott volna magával kalapot, mert az stílustalan lett volna. A korabeli zsűri nagy hibát követett el, amikor elfogadta a szobor tervét. Marton különben sem érezte József Attila igazi jelentőségét, és így nem is volt képes érzékeltetni azt. Bohém figurát mutat be a fegyelmezett külsejű, mindennapjaiban igen pedáns költővel szemben. Kár, mert így a szobor szemlélőiben a valóságostól eltérő képzetet kelt.

 Mégis lemondott Scmitt, mert - úgy tűnik - Orbán ráébredt - frakciótársai nyomására -, hogy ez a bót így nem mehet tovább. A fidesz úgy állította be az ügyet, mintha dicsőség lenne egy erkölcsileg megsemmisült öreg úr távozása. Szégyen, hogy eddig húzódott - szégyen az egész országra, az itteni u. n. demokratikus állapotokra, ahol a demokrácia Orbán akaratából áll, illetve ha nagy a dreck, akkor a fidesz-frakció önmentéséből.

Sokkal jobb, megfelelőbb embert nem fog a fidesz javasolni és megválasztani, mivel nem érdeke, hogy olyan valaki üljön a köztársasági elnöki székben, akinek vannak gondolatai és mondanivalója.

A t. Ház gyűlését Kövér László vezette - penetráns közbeszólásokkal és tanító bácsis, mármint nádpálcás tanító bácsis módszerrel, ahol Orbánon és rajta kívül nem lehet senkinek véleménye és akarat-nyilvánítása.

Ezzel kell, akár tetszik, akár nem, együtt élni.

Mellesleg megjegyzem: a frakcióvezetők öt percben véleményt mondhattak. Az mszp frissen megválasztott elnöke méltóképpen bebizonyította, hogy a kongresszus alkalmatlan embert ültetett az elnöki székbe. Vagyis ellenzék nincs, és úgy látszik, jó ideig nem is lesz.

 Gyámoltalan, koncepció nélküli, megosztott ellenzék, az életkörülményeknek kiszolgáltatott, elbutított, elnémított lakosság - vagyis a Fidesz mindent lenyomhat a torkunkon. Schmittet Orbán akarta, de a fidesz-tábor lenyelte. Most, amikor egy jellegzetes ostobaság kiderült az elnökről, ismét Orbán volt, aki lehetőséget adott a nemzet gyermekének, az emberek emberének, hogy az érdemtelenül megkapott elnökséget érdemeket szerezve megtartsa. És persze meg is fogja tartani, ha a külföld ebben nem akadályozza meg. Ha Magyarország partnerei "bunkó" módon érzékeltetik, hogy számukra Schmitt személye nem kívánatos, akkor talán még a Orbán is elgondolkodik, hogy változtasson a helyzeten valamit.

Úgy egyébként ennek a kisdoktorinak nem volna semmiféle jelentősége, hiszen Schmitt e nélkül és ezzel együtt vita és ellentmondás nélkül aláírt mindent, amit a fidesz tolt elé. Ezt a jövőben is megteszi, megteheti doktorival vagy a nélkül. A probléma "csupán" ennek a Schmitt számára teljesen felesleges címnek a megszerzésével van. És végül azzal, ahogyan ő maga a múlthoz viszonyul. De ezen az ellenzék, a gyenge, szétforgácsolódott ellenzék nem fog tudni változtatni. A lakosság pedig végképp nem, hiszen csak szervezett erő léphet fel a politikával szemben. Szervezett erő pedig nincs. Nem marad más, mint szépen lassan hozzászokni a gondolathoz - mármint annak, akit ez egyáltalán érdekel -, hogy az államelnökünk nem egyszerűen hamiskártyás, hanem ráadásul egy nagy bunkó. Majd telnek a napok, a hetek, és mivel nem történik semmi, átmegy ezen az immoralitáson is az idő. Különösebb hatással nem lesz az ország ügyére, csak bennünk. Morálisan mi leszünk így és ezáltal még annál is kevesebb, mint amennyi most vagyunk.

Jobb volna, ha másként lenne. De ez van, mert a lakosság hétharmadot adva magára szabadított egy olyan erőt, amely áterőszakolt törvényeivel arra a lakosságra támad, amely hatalomra juttatta. Sajnálom magamat, magunkat, de megérdemeljük. Megérdemeljük, mert az elzüllött mszp-től rossz, önpusztító irányba menekültünk. Talán majd néhány év, esetleg évtized alatt ráébredünk erre a hibára, de talán akkor már az is mindegy lesz.