Magyarországon nincs cigánybűnözés, viszont vannak olyan szörnyű bűncselekmények, amelyeket csak cigányok szoktak végrehajtani. Valaha azt írta a magyar sajtó egyes, nyugaton elkövetett bűncselekmények kapcsán, hogy az emberek szeme láttára történt a gyilkosság, de úgy tettek, mint akik se látnak, se hallanak, mert félnek. Ebben az esetben sem látott senki semmit, és nem a vendégeken múlt, hogy a pultosnőt is nem verték agyon. És felkészülhetünk rá, hogy ez bármikor, bármelyikünkkel megeshet, és embertársaink nem sietnek a segítségünkre, mert féltik - velem együtt - az irhájukat. Ha pedig így van, márpedig így van, akkor alapvető és riasztóan nagy baj van a társadalomban. Sok mindent említhetnénk ok gyanánt, akár a parlamenti házelnök Kik itt a terroristák? című írásomban kifogásolt magatartását és mondatait, de leginkább a magyar rendőrség tekintélyvesztését, és természetesen azt a magatartását, hogy amíg nincs késelés, hulla, addig úgy tesz nagyra becsült rendőrségünk - a demokrácia jegyében - mintha minden rendben volna. Márpedig ahol megtörhet olyan cselekmény, amelyről az Index alábbi írása szól, ott semmi, de semmi nincs rendjén és joggal féltjük a tyúkszaros életünket.
Lásd Állt a pultnál, halálra verték című írást az Index 2012. április 21-i számában