A Rádióban mondta el az alábbiakat egy férfi:
Óbudán, a fölszinti lakásában tévézett este. Az ablak pereme a járdaszinttől három méter magasan van. Három férfi közül az egyik, a másik kettő segítségével, felmászott az ablakik, majd benyúlt és elemelt egy laptopot. A tulaj - magas, 115 kilós megtermett férfi - az ablakhoz ugrott. Nem sikerült megragadnia a rablót. Felkapta a mobiltelefonját és a menekülők után vetette magát. Olyan egérutat nyertek a számítógéppel együtt a tolvajok - akik betörést nem követtek el, "csak" benyúltak egy három méter magasságban lévő ablakon és vitték, amit elértek -, hogy az utánuk loholó tulaj nem érhette be őket. Telefonált a rendőrségre, ahonnan egy idő után, mivel kevés a rendőrkocsi, megérkezett az autós járőr. A károsultat megfelelő tanácsokkal látták el: ha beéri a három tolvajt, és azok agyba-főbe verik: vagy elfogják őket vagy sem, tehát teljesen bizonytalan lett volna a felelősségre vonásuk. Ha valamelyiket vagy mindhármat testi ereje, ügyessége révén a károsult veri agyba-főbe, akkor több év börtönt is kaphat szeretett és nagyeszű rendőrségünk, ügyészségünk és bíróságunk közreműködésével. Az önbíráskodás ugyanis nem az ő dolga. Miként az sem, hogy eltulajdonított értéktárgyát visszaszerezze. Arra ott van a totymoty rendőrségünk. Ha a tulaj például berántotta volna a lakásba az őt éppen megkárosítót, akkor a "szelíd" lopási kísérletet jóval meghaladó módon viselkedett volna, és a szabadságvesztése akár öt évre is felkúszhatott volna. Csupán azért, mert nézte békésen a tévéjét és "elfelejtett" a három méter magasbanb lévő ablakára karvastag vasakból rácsot készíettetni.
Nagy figyelmeztetés ez minden józan magyar állampolgárnak.
Én már tudom, hogy íróként is jobb, ha az ember meghúzza magát és befogja a pofáját. Nagyreményű rendőrségünk húsz év alatt képtelen volt felderíteni egy olyan gyilkosság tettesét, amit egy negyedikes elemista is már a második napon megnevezett volna a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek alapján. Én a tett után 36, azaz: harminchat évvel később írtam az ügyről egy regényt és a megjelenése után két évvel, tehát a gyilkosság után 38, azaz: harmincnyolc évvel később mélyen tisztelt polgári és büntető bíróságunk máodfokon is jogerősen elítélt.
Milyen nagy szerencse, hogy ilyen esetekben bíróságunk kemény, határozott és cselekvőképes. A móri bankrablás és nyolcas gyilkosság után is az volt, az ügyben érintetlen embereket fogott gyanúba és ítélt el. Amikor kiderült, hogy nagyszerű rendőrségünk tévedett, nagyszerű ügyészségünk nem a valóságos szekeret tolta, nagyszerű bírósgunk pedig mindezek alapján nagyszerű téves ítéletet rótt ki az ügyben érintetlen személyre, nem történt semmi. Mindenki tudja, hogy nem történt semmi. Senkit nem vontak az ügyben felelősségre. Senkinek nem mondták, hogy dádá. Mindenki nyugodtan ülhetett és ül továbbra is a kis tojásain és felveszi havonta az igen komoly fizetését, és ennyivel a hiba, a tévedés mentességet kap, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság érintettjei és felettes vezetőik jogosítványt kapnak további tévedések elkövetésére.
Éljen a jogrend. Arccal a Magyar Gárda felé, amely ügyben viszont mindenki ártatlan báránykaként viselkedik (különösképpen nagyszerű, csodálatos és főként: FÜGGETLEN, PÁRTATLAN bíróságunk), nem ismerve a történelemkönyvek tanúlságát és nem gondolva arra, hogy az, ami ma "csak" masírozó rémség, holnap lehet valami egészen más is.
