A nagy barátok mindig saját törvényeik szerint, azaz lekezelően viselkednek velünk. Mint ismert, Irakban egy amerikai katona lelőtt egy magyar állampolgárt, egy 35 éves sofőrt. Még valamikor márciusban, de nekünk, Magyarországnak, amely ebben érintett és a legilletékesebb, még csak most jutott az ügy a tudomásunkra.
A nagy barát a holttestet replőgépre rakta és minden előzetes értesítés, konzultáció nélkül kivitte az Egyesült Államokba, hogy ott megvizsgálja. Képzeljük el, mi történne, ha egy magyar katona lelőne minden ok nélkül egy amerikai civil állampolgárt, majd a magyar hadsereg (ha volna ilyen) repülőre rakná (ha volna repülője), és előzetes engedély nélkül Magyarországra hozná felboncolni, megírva a saját és kizárólagos variációját a cselekményről. Azt gondolom, olyan diplomáciai bonyodalom jönne létre, hogy megnézhetnénk magunkat.
A magyar kormány tesz az egész ügyre. Nem foglalkozik vele. Nem kér magyarázatot. Nem követeli, hogy azonnal szállítsák Magyarországra a holttestet. Nem háborodik fel azon, hogy így bánnak egy magyar állampolgár földi maraványaival, semmibe véve a kegyeleti jogait (is).
Nagy ország - nagy demokrácia: önmaga számára.
Kis ország - nagy sunyítás és meghunyászkodás.
Meggyőződésem, ha végre az USA kegyeskedik a holttestet Magyarországra szállítani, itt nem fogják a magyar hatóságok vizsgálgatni, hanem gyorsan gödörbe vele, és felejtsük el az egészet, mielőtt a nagy barát összevonja a szemöldökét.
Szánalmasak vagyunk.
Igaz, akkor sem történik semmi, ha itthon "véletlenül" agyonvernek, lelőnek, leszúrnak, megerőszakolnak, megfojtanak valakit, példának okáért egy 14 éves leány gyermeket. Nem számít. Vagyunk éppen elegen. Illetve pontosabban szólva: itt nem számít az ember se élve, se holtan.
