Storcz Botond úgy kérte Janics Natasát és Kovács Katalint, miszerint csatlakozzanak a Szolnokon edző evezősökhöz, hogy az felért egy utasítással, sőt paranccsal. Storcz Botond számára nem az a fontos, hogy a lányok eredményesen szerepeljenek, hanem az, hogy Fábiánnénak legyen igaza. Úgy tűnik, Storcz Botond akkor volna a legelégedetebb, ha a magyar evezősök egyetlen érmet sem nyernének a szegi Világkupán, csak minden úgy legyen, ahogyan ő elképzeli.

Azt gondolom, volna egy nagyon egyszerű megoldás: üljön be Fábiánné a hajóba és nyerjen kupát. Janics és Kovács Pekingben megmentette a magyar olimpiai csapatot a teljes és totális szégyentől. Ezt most a magyar sportvezetés azzal hálálja meg nekik, hogy kiszolgáltatja őket Fábiánné bosszújának. Most végre Fábiánné megtaposhatja a két lányt, mert ők más edzőt akartak, mert azt a maguk munkája szempontjából jobbnak tartották. Mert vele a hangulatuk, a közérzetük jobb volt.

Nyilván a pénzről szól a történet, mármint Fábiánné részéről. Ha ő lett volna a két lány edzője, akkor a két lány sok milliót lapátolt volna a zsebébe. És mert ez elmaradt, elérkezett számára a bosszú édes pillanata. A két lány pedig nem tehet semmit. Az nem számít, hogy eddig a sportágnak és az országnak szállították az aranyakat. Sokkal fontosabb szempont a sportág vezetőinek elképzelése, vélt igazsága, helyesnek gondolt módszere és terrorja. Mert nem fér kétség hozzá, hogy a két lányt csak terorral, a  válogatottból való kizárással fenyegetve kényszeríthette rá Storcz, hogy azzal edzenek, akivel sok-sok ok miatt nem akarnak edzeni.

Előre megjósolhatom, nem az a fontos, hogy a négyes aranyat nyerjen, hanem az, hogy Fábiánné fényeskedjék. Vagyis Kovács Kakatalin ki fog maradni a négyesből, mert Fábiánné így látja majd jónak. És természetesen az edző szava szent felkiáltással Storcz Botond is. Az sem baj, ha a két lány ezek után más számokban sem lesz eredményes, mert az élettől is elmegy a kedvük. A sportágban rendnek kell lenni, akár az eredmények árán is. Inkább égjünk, csak még véletlenül se a versenyzőknek legyen igazuk. Ők ugyanis nem számítanak. Ők csak robotok. nem lehet véleményük, szavuk, önérzetük, igazságuk. Ők szálljanak vízre, és hozzák a dicsőséget, pontosabban az edzőnek és a sportág vezetőinek a zsozsót.

Számomra nem az ő, hanem a két lány igazsága az igazság. Én nem Fábiánnénak szurkolok, hanem Janics Natasának és Kovács Katalinnak. Mint ahogy nem az idiótákból álló politikai elitnek szurkolok, hanem önmagunknak. Önmagunknak, mert láthatóan bántóan feleslegesnek, illetve szükséges rossznak tartanak bennünket azok, akik a sorsunkról döntenek, de úgy, hogy ők maguk közben még jobban megtömhessék a zsebüket.