Király Béla vezérezredes, az 1956-os forradalom kedvezményezettje 97 éves korában elhunyt. Hosszú és változatosan gazdag élet jutott neki osztályrészül. Akit érdekel pályafutása, az interneten megtalálja. Nagy kaméleon volt. A körülményeket és a lehetőségeket mindig jól kihasználta.
Egyszer láttam, igaz elég messziről, élőben: 1956. október 30-án éjszaka a Deák téri rendőr-főkapitányság nagy tárgyalójában.
Király 56 szeptemberében szabadult a börtönből. Szeretett volna visszajutni a hadseregbe.
És mivel a részletekben rejtezik az ördög, Gyurkó László dokumentumok alapján írott 56-ról szóló könyvét idézném: „Király Béla szerint röviddel a szabadulása után felkereste három volt tiszttársa, ’Nagy Imre tudtával, beleegyezésével és tanácsára’, s kérték, csatlakozzon hozzájuk. Ebben az esetben mindent megtesznek, hogy ’visszajuttassunk a hadseregbe’. Király vállalta azzal a kikötéssel, hogy nem lép be a kommunista pártba. ’Így lettem a Nagy Imre baráti köre katonai csoportjának belső tagja’. Azt is leírja, hogy a tábornokok temetésén (október 6-án!! – A.Gy.) Nagy Imre azt mondta neki: ’Remélem rövidesen felgyógyul, s akkor találkozunk. Vigyázzon az egészségére, szükségünk van magára’. Nagy Imre viszont azt vallotta: „Nem ismertem. Nem ismertem a munkáját sem… Tildy ajánlotta nagyon melegen…, hogy erre a posztra nála megfelelőbb embert máma nem találunk, kiváló szervező’. Tegyük hozzá, Nagy Imre ’baráti körének’ sosem volt katonai csoportja…”
Ha október 6-án valóban azt mondta volna Királynak Nagy Imre, amit Király idéz, akkor a most elhunyt vezérezredes 1956 október 14-én nem írta volna az alábbi levelet az akkori honvédelmi miniszternek: „Várom ügyem igazságos elintézését (kérte rehabilitációját – A.Gy.) és azt, hogy ismét, változatlan lelkesedéssel állhassak munkába a szocializmus építésében és a magyar nép szolgálatában”. Király Béla emlékezése azért is hamis, mert október 6-án még Nagy Imre sem látta, láthatta előre, hogy mi fog történni, akkor még éppen a pártból is kizárva éldegélt, és egyáltalán nem számolt azzal, hogy rövidesen ismét miniszterelnök lesz, és szüksége lesz éppen Király Bélára.
Király Béla október 17-én bevonult a Honvéd Kórházba kivizsgálásra, s amíg mi suttyók Budapest utcáin harcoltunk, vívtuk eleve reménytelen harcunkat, őt éppen aranyérrel operálták, és a kórházban biztonságban lábadozott.
Én 1956-ban vasesztergályosként dolgoztam, és munkahelyi támogatással szeptemberben kezdtem el a Madách Gimnázium esti tagozatán a gimnázium első osztályát. Osztálytársam volt a nálam 11 évvel idősebb Oláh Vilmos, aki 56-ban és különösen Király Béla életében egészen sajátos szerepet játszott. A forradalom kitörése előtt segédmunkás volt. Érettségi nélkül felvették 1949-ben a Szinművészeti Főiskolára, ahonnan azután kimaradt. Kár, mert nagy színész lehetett volna. Minden általa elgondolt és a sors által felkínált szerepbe remekül beleilleszkedett. A forradalom kitörésekor mindenütt feltűnt, és mindenféle önkéntes szerepkört magára vett. Október 30-án azzal hozta ki Király Bélát a kórházból, hogy a magyar nép kívánságára jelent meg és kéri fel bizonyos szerepre. Király Béla egyetlen nap alatt a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnöke, az úgynevezett. Nemzetőrség főparancsnoka, a honvédség vezető testületének társelnöke, és Budapest városparancsnoka lett.
Miközben mi suttyók november negyedikén hajnalban a Corvin közben harcoltunk, Király Béla – Oláh Vilmos bírósági vallomása szerint – az „adjutánsával”, a Király Béla által rendőrőrnaggyá előléptetett segédmunkás Oláh Vilmossal bujkált. Amíg mi itthon maradtunk, és vállaltuk, amit a sors a nemzetre és ránk mért, Király Béla november 8-án vagy 9-én lelépett, és dicsőséges karriert futott be.
Most pedig, mint 56 első katonáját fogják temetni, de azért közben temethetik úgy is, mint 56 legelső karrieristáját. Aki nem ismeri az életét és a jellemét, akár még tisztelheti is.
