Beren kritikája:
Már írtam erről a könyvről(Asperján György: Jézus és Júdás aktája). Eddig kétszer olvastam el és elég átfogó képem lett róla.
A magánkritikám szerint nagyon jól sikerültek a Heródeses részek, jó a jellemrajza és érdekes a cselekménye, teljessen új megvilágítást ad.
Nagyon jó a politikai küzdelmek szövevényes, világa, teli rejtéjekkel, érdekekkel, és harccal.
Kíváncsi lennék kitől szerezte ezeket az információkat? Josephus Flaviustól?
És a zelóta mozgalomról szóló információkat?
Jézusról szóló fejezetek azonban nagyon ellentmondásosak a számomra. Itt is jó a jellemrajz minden mellékszereplő élethű és olyan mintha Galileában lennénk tényleg. A főszereplők is mozgalmas, folyton változó, fejlődő alakok akik egyáltalán nem sablonosak. Nekm itt a kedvencem József fia Simon a zelóta.
De van az ábrázolt Jézussal problémám. Író úr maga ateista, és ez nagyon rányomja a bélyegét a könyvre amivel ha nem Jézusról szólna semmi baj nem lenne.
Maga úgy állítja be és ez az ami nem tetszik nekemJézust mint aki egy gigantikus összeesküvés szervezője, aki egy nagy szemfényvesztő. Mintha pártfogója Júdás nélkül semmire se ment volna. Azzal egyetértek, hogy Júdás nem olyan mint amilyennek a katolikus egyház beállítja. Jézus csodái ügyessen szercvezett trükök és nem valóságos csodák. Bár igaz hogy nem a csodák miatt nagy ember Jézus ( vagy nagy Isten, szellemi lény) hanem a tanítása miatt.
Jézus ilyen emberi, materális ábrázolása nagyon új a számomra talán ennek is része van abban hogy nem tetszenek a működéséről szóló részek. Szerintem Jézushoz ha ember ha isten egy kicsit nagyobb tapintattal kellet volna közelednie.
Mindent egybevetve tetszik mint regény de az üzenetével nem értek egyet.
Kedves Beren!
Megtisztel, hogy kétszer is elolvasta 900 oldalas könyvemet. Egyesek szerint nem könnyű olvasmány. Szerintem ha valami érdekes, akkor könnyű olvasmány, mert ami felkelti az érdeklődésünket, azt szívesen olvassuk.
A regényhez az anyagot 41 évig gyűjtöttem, és már nem bíztam, hittem benne, hogy végül meg tudom írni, annyira fölém tornyosultak az egymásnak ellentmondó információk.
Mindenek előtt: én hiszek istenben, de nem az Ószövetség istenében, aki arra bíztatta Mózest és a honfoglaló zsidókat, hogy öljenek meg mindenkit, aki eléjük akad, irtsanak ki mindenkit hetediziglen, vegyék el nyájukat, költözzenek házukba és éljenek boldogan. Ez nem isten hite, meggyőződése és szeretete, hiszen számára minden ember, fajtától függetlenül kedves, akármiben hisz is, mert a teremtménye. Vagyis az ilyen lelketlen és szadista istenben nem hiszek. És különben is: miért kellene nekem a zsidók által kanonizált és a keresztények által "lenyúlt" ószövetségi Bibliában hinnem? Miért kellene elfogadnom Mózes kedves és mesés teremtés mítoszát, és Tóráját, amely egy sokkal korábbi emberi és társadalmi viszonyokra ráhúzott törvénykönyv, megspékelve sajátos érdekekkel?
Én hiszek Einstein teremtő istenében, és hiszek Stephen Hawking mindenség-istenében, tehát a hitetlenség vádját elutasítom.
Tisztelem a hívő embereket és hívő emberekkel a hitükről nem vitatkozom. (Gyorsan hozzáteszem: az egyházat nem tisztelem, mert az egyház nem istent szolgálja, hanem a saját érdekeit szolgáltatja istennel. Az egyház gazdag, miközben szegénységet és a szegénységgel isten országát hirdeti - a szegényeknek, mert a gazdagok a földön elnyertekkel elveszítik a túlvilági örökélet reményét és világosságát. Az egyház alkalmazottjai a pápáig bezárólag gazdagok, és mint gazdagok, az evangélium és a krisztusi eszme szerint elveszítik lehetőségüket és jogukat a mennyei világra, isten országát soha nem láthatják meg. Ha így van, márpedig az evangélium szerint így van, akkor mihez kezdjek a egyházzal és annak gazdag szolgáival, akik sokkal inkább szolgálják a saját érdekeiket, mint istenét?!)
Én azt hiszem, illetve szeretném hinni, hogy soha senki olyan gazdag és hiteles képet nem nyújtott Jézusról, mint én.
Nagyon sok mindent át kellett ehhez tanulmányoznom, különösen azt a kort, amelyben Jézus élt, s ez a kor a Heródes biztonságot nyújtó uralkodása után volt és Augustus majd Tiberius fennhatósága alatt. Nagy Heródes halála után a rómaiak azért avatkoztak be Izrael életébe, mert az egymással torzsalkodó fejedelmecskék egymásra licitáltak a hatalom érdekében a római birodalom császáránál, a nép ( a zsidók, görögök, arabok és más törzsek) pedig a maga érdekeit kívánta érvényesíteni. Az időszámításunk szerint 6-ban kihirdetett cenzus majd kitört lázadás némi figyelmeztetés volt, hogy egy olyan törpe országnak, bármilyen jelentős és messzire világító templomot épített is (Heródes jóvoltából) csak egyetlen választása van, békében élni Rómával vagy elpusztulni. Mint tudjuk: a három zsidó-háborúban végül is ez utóbbi következett be.
Sajnos, az evangéliumok ( a sok közül csupán négy maradt meg, a többit az uralomra jutó egyház elégette, példát adva Savonarola, Hitler és előtte, utána sok másnak a könyvégetésre) olyan ellentmondásosak, hogy csupán azok alapján nem lehet sem megérteni, sem megrajzolni Jézus igazi alakját. Elsősorban a kort és az egykori vándorprédikátorok gondolatait, eszméit kellett segítségül hívnom.
Flavius Josephus, mint renegát, kerülte a Zsidóháborúban és a Zsidók történetében a kereszténységet, mivel ez egyrészt kényes téma volt Rómában, másrészt az ő idejében korántsem volt olyan fontos és figyelmet érdemlő, mint azt egyesek gondolnák. (Szent Pál félig igaz, félig hamisított levelei is csak később tettek szert ismertségre és elismertségre). De az egész korról Josephus alapos ismerete nélkül bárki is aligha írhat valamennyire tényszerűt.
Márpedig én erre törekedtem. Igyekeztem mindent tényszerűen fogalmazni, már amiről voltak tények. Például úgy, ahogyan az evangéliumok arról szólnak, nem lehetett sem Jézus születését, sem családját összerakni. Ehhez más dokumentumokhoz kellett fordulni. Például Mózeshez, aki a Tórában azt írja, az a zsidó férfi, aki 22 éves koráig nem nősül meg, azzal alapvető bajok vannak. Jézus fontosnak tartotta magára nézve a Tóra előírásait, tehát elképzelhetően be is tartotta azokat. Nem is volt rá oka, hogy ne tartsa be, hiszen csak harminc éves kora körül lépett a nyilvánosságra, és addig is élt valamiképpen. De hogy miként és hogyan, arról az evangéliumok gyakorlatilag semmit nem mondanak. De a kor a lehetőség kereteiről annál többet. Nekem el kellett képzelnem, hogy Jézus miként és mit dolgozik, hiszen valamiből élnie kellett. És természetesen a családjának is. Nem nagyon hiteles az a kép, hogy Jézus szüzességet fogadott volna, az adott korban ennek ugyanis nem volt semmiféle jelentése vagy jelentősége. Sőt!
És a vándorprédikátorok valóban szentnek tartották Jeruzsálemet és a Templomot, de sokan kárhoztatták a papokat, a templom körüli "szent" személyzetet, amely alapvetően azzal volt elfoglalva - milyen ismerős ez a magatartás -, hogy megtömje a maga és rokonsága zsebét. Jézusnak sem nagyon tetszhetett ez a hivalkodó Jeruzsálem, ő máshoz volt szokva. Kétségtelen, hogy a pászka ünnepén nagyon sok vándor-látogató megjelent a Városban, Jeruzsálemben, hogy a szentélyben imádkozzék, de korántsem engedhette meg magának mindenki, hogy évente oda látogasson, mert a terepviszonyok miatt bonyolult volt az út és Jézus idején már nem is annyira biztonságos, mint utólag lefestik. Valószínű tehát, hogy Jézus is ritkán, jószerivel csak néhányszor járhatott Jeruzsálemben. És látott és volt véleménye.
Az is kétségtelen, hogy az esszénusok - erről pontos ismertetőt ad Josephus - eléggé zárt szekta volt, nem kis feladatot jelentett oda bejutni, elnyerni a Tanító figyelmét. Jézusnak minden valószínűség szerint köze lehetett az esszénusokhoz. Ezt talán a műveltsége is igazolja. Ott meg volt a lehetősége arra, hogy fontos ismereteket megszerezzen, miközben munkát végez. Ott megszerezhette a kor gyógyító eljárásainak ismeretét is, amikre később csodáinak egy része alapozódott.
Én úgy gondolom, hogy a vándorló, sok mindenkivel találkozó Jézusnak, aki kb. 10 éves volt a cenzust követő rettenetes belső felforsdulás és római bosszú idején, sok-sok tapasztalata volt, és ráébredt arra, hogy Izrael a pusztulásába rohan, ha nem tud valamiféle olyan békességre jutni Rómával, mint amilyenre Heródes jutott. Békességre, de igazságos békességre. Ehhez időt kellett nyernie. Jézus nem lázított, hanem intett és tanított. És Izrael megmentéséhez időt akart nyerni. Nem az emberiséget, nem az Embert akarta megmenteni, hanem országát és annak lakosságát, illetve a földközi medencében élő több százezer szórvány zsidóságot. Ehhez kellett neki a kissé ködös isten országa, amely befogadja mindazokat, akik betartják az Úr parancsait és az ő intését. Nem volt ezt könnyű elérnie egy vándorprédikátornak. Sok kudarc és keserű csalódás érte.
Ezeket mind meg akartam mutatni. Érzékeltetni, hogy emberi alakban nincs, nem volt más választása, mint emberi sorsot élni.
Nem egy összeesküvés eszköze volt, nem egy összeesküvés irányítója volt, hanem egy nagy gondolat megszülője és hirdetője. Igen, az isten országa gondolat lehetőség volt a jövőhöz, lehetőség volt Izrael és a zsidók megmentéséhez, lehetőség volt arra, hogy a zsidók túléljék Rómát, túléljék azt a nagyon kemény korszakot, amelyben Jézusnak tájékozódnia és eszméit vállalnia kellett. Akár vértanúsága árán is.
Nem volt könnyű úgy és olyan vértanúnak lenni, hogy példája hasson is, hogy megmaradjon és eljövendő nemzedékek figyeljenek rá és tanítására. Ehhez meg kellett alkotnia a saját halála körülményeit. Mert tudta, az élete kevés, hogy győzedelmeskedjék. Csak mártírhalála lehet olyan ferlhajtóerő, amely segíti honfitársait abban, hogy megmaradjanak és higgyenek megmaradásuk lehetőségében. Ehhez már a Tóra kevés volt, ehhez kellett egy tágasabb és nyitottabb, jövőt és reményt igérő eszme. Ez volt isten országa.
És kedves Beren ezért lett Jézus alakja olyan, amilyen: megérthető, elfogadható és követhető. Olyan, akit közel érzünk magunkhoz a szenvedéseiben és vállalt halálában.
Azt hiszem, hogy az általam megrajzolt Jézusban lehet és kell hinni, mert olyan szép emberségű, olyan tiszta, amilyenek mi mind szeretnénk lenni, akikben van mérték, mérce, erkölcs és hit. Akik nem a másik elnyomásával akarjuk az életünket felépíteni, hanem a saját áldozatos hitünkkel és munkánkkal.
