Kedves Asperján Úr!
Most fejeztem be a Fogadj szívedbe! c. regényét, minden nap alig vártam, hogy elővehessem és folytathassam. Tanárnő vagyok, magyart és filozófiát tanítok, eddig nagyon szerettem volna hinni József Attila halálának baleset-mivoltában, de könyve az ellenkezőjéről győzőtt meg, és utána hosszú percekig csak sírtam...
Mit gondol, hogy juthatott Garamvölgyi László arra a következtetésre, hogy baleset volt? Az adatok,melyekből kiindul, ugyanazok, mint az ön által feldolgozottak, mégis egészen más irányba mutatnak.(???)
A másik kérdésem, hogy mit gondol: miért nem ismerték fel József Attila tehetségét kortársai, csak a hozzá legközelebb állók?
És az utolsó: Egy helyen írja, hogy birtokában van annak az ajtónak, melyet a Fózsef tér 11-ből szerzett meg. Nagyon becsülöm Önt ezért is, és irigylem, hogy ilyen enigmatikus tárgy a tulajdona. Én is nagyon szeretem az idő folytonosságának tárgyi bizonyítékait, és olyan helyeken lenni, melyeken megáll az idő, és forog velem a világ a múlt jelenlététől. Szegeden voltam egyetemista, utána Makón éltem két évig, tanítottam első iskolámban, és úgy róttam az utcákat, mint aki tudja, hogy Attila ott lehetett a közelben. Szobránál minden születésnapján verseket olvastunk fel akkori szerelmemmel...
Vissza a "tárgy"-hoz: nagyon szeretném látni azt az ajtót, pécsi vagyok, szívesen találkoznék is Önnel, de gondolom, nagyon elfoglalt...
Szellemi ismerőseként szeretettel üdvözlöm
Kedves nick!
Sajnos az igazi nevét nem tudom, így kénytelen vagyok így szólítani. Örülök, hogy érdeklődéssel olvasta József Attila életéről írott Fogadj szívedbe című könyvemet. Két kérdést is megfogalmazott. Megpróbálok rájuk röviden válaszolni.
Hogy miért próbálta igazolni Garamvölgyi László József Attila öngyilkosságát balesetként? Mert azt gondolta, hogy akkor sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mintha a tényekből indul ki. Idézek a balatonszárszói csendőrőrs jegyzőköynvéből: "" 1937 december 3-án 19 h 30-kor a balatonszárszói v. állomás kezelője az őrsöt küldönc útján arról értesítette, hogy egy ismeretlen egyén a 19 óra 36 peckor áthaladó tehervonat alá vetette megát és meghalt. Ezen ügyben az őrs járőre az alábbi személyeket kérdezte ki.
1. NAGY LÁSZLÓ sz. 1923 szeptember 21-én a balatonszárszói Posta utca 4 szám alatti lakos előadta, hogy mikor a teher vonat az áru lerakodást befejezte, akkor ért oda József nevű öccsével az állomás déli részére a nyugati oldalon lévő járdán a vonathoz. Midőn a lezárt sorompóhoz értek, megálltak és várták, hogy a vonat áthaladjon. Amidőn a vonat mozgásba jött, egy ember a járda keleti oldalán futva jött a vonathoz s a sorompó alatt átbújt és leguggolva kb. a 8-10-ik kocsi alá vetette magát. Midőn az ÖNGYILKOSSÁGOT észrevette, azonnal kiabált, hogy a vonatot állítsák le, ami azonnal meg is történt. Azután a vonatkísérők az embert kiemelték."
A jegyzőkönyv további két felnőtt szemtanút is idéz. Ezek után azt állítani, hogy József Attila, mivel sietett vagy zavart volt, az egyik álló vagon kerekei között át akart mászni a másik oldalra, ahol úgy egyébként nem volt, nem is lehetett semmi dolga, csak a tények meghamisításával lehetséges.
Az illető dandártábornok szóvivő azt is írja, hogy a József Attila által írt öt búcsúlevél nem fogadható el szokványos és egyértelmű búcsúlevélnek, mivel általában az öngyilkosságra készülők nem ilyen jellegű búcsúleveleket szoktak írni. Azt gondolom, egy rendkívüli zseninek engedjük meg, hogy a maga által elképzelt búcsúlevelekkel vegyen búcsút a számára fontos emberektől és az evilágtól.
A búcsúlevelek úgy különben egyértelműen búcsúlevelek. Mint ahogy az Íme, hát megleltem hazámat... sorkezdetű vers is egyértelműen búcsúvers.
József Attila szárszói körülményei és az a tény, hogy igazán nem vezetett számára út Budapestre, amit még szubjektív képzelgéseivel is megtetézett, egyértelművé teszi, hogy helyzetéből egyetlen kiutat látott, miként egykor pl. Széchenyi István gróf - az önkéntes halált.
Hogy idáig miért és hogyan jutott el, mennyiben volt ezért hibáztatható a sorsa és a személyisége, arról sokat lehetne írni és terjedelmes regényemben elég sokat írtam is (igaz, nem mindent, mert van, amiről az ember - bár sejti -, de nem beszél).
Második kérdése, hogy miért nem ismerték fel Józsaf Attila nagyságát a kortársai? Vas istván azt írja egyik visszaemlékezésében, hogy rendkivül szokatlan és megdöbbentő volt az őszintesége, az indulatainak természete, az önkitakarózása, a totális lelki meztelenség, amely a verseiből kiviláglott. De az is igaz, hogy a mellettünk, közöttünk élő különlegességére nehéz rálátni és azt elfogadni annak, ami. És persze az is szerepet játszott, hogy némiképpen a személyisége is akadálya volt annak, hogy meglássák a kortársak igazi nagyságát. De ugyanakkor éppen ez a személyiség volt a táptalaja költészetének, annak a varázsnak, amit József Attila jelentett közvetlenül a halála után és azóta is.
A Ferenc téri kapuval kapcsolatosan most csak azt tudom leírni, hogy amennyiben fent van az iwiwen, kérem, jelöljön be, és erről majd magánüzenetben szólnék.
Köszönöm az érdeklődését.
