A katolikus egyház engem leginkább a nácizmusra emlékeztet - legalábbis ami a módszereit illeti. Amint a kereszténység 313-ban Hadrianus császár bölcs és körültekintő döntésének - és a keresztény püspökök dörgölőzésének -köszönhetően hatalomra került a római birodalomban, rögtön kimutatta addig sem nagyon titkolt foga fehérét. Először is végeztek a zsidó szektával. Az antijudeizmus kezdettől fogva kedves volt a kereszténység szívének. Már a zsidó Pál apostol nyilvánvalóvá tette, hogy nem szereti a zsidókat. Nyomában járva a négy evangélista még inkább igyekezett meggyőzni a római birodalom főnökségét, hogy mindenért a zsidók okolhatók, leginkább Jézus megfeszítéséért.
Igaz, ebben jelentős szerepet játszott a nimand Poncius Pilatus is, de az evengélisták szerint - kissé torzítva a helyzeten - csak annyiban, hogy ő szállította a keresztfát, régi jó római szokás szerint. Azt a drága jó és buzgón törleszkedő katolikus eklézsia nem vette észre, hogy a zsidó gyökerek kiirtásával elsősorban megölik a történelmi Jézust, múltjával együtt. Nem a katolikus egyház volt az első a világtörténelemben, amely először meggyilkolta a tanítóját, hogy piedesztálra emelhesse. Na, nem a műveletlen, mindenféle primitív példabeszédet összehordó Jézust, hanem a bíborpalásttal beborított Krisztust, az eszmét, amely nem tudott visszabeszélni meggyalázása közben.
A zsidó szekta lerendezésével párhuzamosan a birodalom új ékességének papjai buzgón máglyát raktak azokból az iratokból, amelyeken a véleményükkel ellentétes gondolatok szerepeltek. Remekül égtek a papirusz-tekercsek, és lángjuk fényénél neki lehetett látni mindazok kiirtásának, elhallgattatásának, akiknek nem tetszett az új egyház uniformisa és torony iránt haladó térítési metodikája.
Ha valaki felüt nem nem túl vastag történelemkönyvet, rögtön láthatja, hogy ezt az utat járta be a nácizmus is, de ez utóbbi szervezet mindvégig gyűlölte és irtotta a zsidókat. Úgy mellékesen megjegyzem, hogy időnkénti felbuzdulással a katolikus egyház is. Soha nem emelte fel szavát se a középkori, se a későbbi pogromok ellen. Ja, kérem, a megölt zsidók vagyona mindenkinek jól jött, a szemforgató pöspököknek is.
Persze legyünk igazságosak: az egyház mindenkit következetesen gyűlölt és irtott, aki a történelmi Jézust akarta megidézni magatartásban, életmódban, nézeteiben. Hogy miként kell gondolkodbni, ahhoz ott volt a négy evangélium és a kéznél lévő atyák, akik mindig tudták, merre fekszik a jóisten és a felettes püspök.
Szegény albigensek, ha világosan megértették volna, hogy nem Jézus, hanem Krisztus a fontos, talán megússzák. De nehéz felfogásuk miatt a pápa következetes és végleges meggyőzésükre törekedett: az ellenük indított keresztesháborúkban - szerencsére a világi hatalmasságok is beszálltak a jó buliba -kiirtatta őket az utolsó szálig.
A spanyol inkvizíció legalább ennyire következetes volt, és majdnem annyira pusztító, mint a spanyol nátha. De ez utóbbi isten büntetése volt, mert a keresztény katonák - intése ellenére, de kormányaik bíztatására - egymást gyilkolták halomra. A spanyol inkvizíció viszont jó lecke lett azoknak, akik mindig belekeverednek valami maszatos ügybe. Hogy mit nevezünk maszatos ügynek? Amit a pápa, és hűséges csicskásai - papok, polgárok, katonák - annak látnak.
A reformáció kissé fennakadt a római szemforgatók torkán, egy darabig a se lenyelni, se kiköpni állapottól kigúvadt a szemük. Egyedül egy valamiben reménykedhettek, saját történelmi tapasztalataikból kiindulva, ha a refomáció szent tüzében égő újszabású egyházatyák megszedik magukat, szintén egészen jól kezelhetőkké válnak. És lőn igazuk: a hazugságban és a képmutatásban olyannyira hasonlít egymásra a római anyaszentegyház és annak reformátorai, hogy csak szag után lehet őket megkülönböztetni.
Mindez ma már nem volna különösebben fontos, ha ezek a szent szervezetek nem hivatkoznának minduntalan éppen Jézusra, akit ezzel megaláznak és naponta újra és újra megölnek. Útjukban van ez a szegény, szakadt préfikátor, aki még a zsidók jókora bűnét sem volt képes a vállára és a lelkére venni - igaz, nem is akarta -, nemhogy az egész emberiségét, amelynek akkori nagyságáról, tágasságáról fogalma sem volt. Különösen nem láthatta azt, hogy ez a bizonyos, immár bűntelen emberiség milyen fertelmes bűnökbe ártja majd magát. Esetleg éppen közvetlen testvérei, a zsidóság kiirtásával.
Én szerettem volna nekik megmutatni, hogy - a marxizmus tanításai szerint - egyetlen ember sem lehet sokkal különb vagy más, mint az a kor és korszak, amelybe beleszületik. De undorral elfordultak Jézusomtól, aki azért hibázott olykor, mert csak emberként tudott élni, és bármilyen jó volt, bármennyi szeretet lakott benne, mások, imádott embertársai még őt is képesek voltak az egyensúlyából kibillenteni.
Ő jó és okos ember volt, ezért nagyon nehéz róla feltételezni, hogy akkora ökörségeket mondott volna, mint a hegyi beszéd számos kitétele. Azt a megfelelni akaró evangélisták találták ki, megpróbálván mindenáron elfogadtatni a kereszténységet - immár a rendkívül véres zsidó háború után - Rómával. De ők csak kezdő kompromisszum-gyártók voltak. Az igazi szerepet az egyházzá terebélyesedett kereszténység játszotta el. Mindig az égre hivatkozott és földi hatalmasokkal intéztette a piszkos munkát, de előbb gondosan megáldotta a fegyvereket: előbb a kardot, aztán a puskát majd az atombombát. Igaz, ezek áldás nélkül is alkalmasok voltak emberek irtására, de egyházi áldással még hatásosabbnak bizonyultak, a kezükbe kapók, az eszközöket kezelők ugyanis felmentést kaptak. Bejuthattak tisztán és vér nélkül az égbe, bár élve egészen máshova akartak bejutni: valamilyen földi pozícióba, valamilyen földi élvezeti cikket megszerezve.
Immár 1700 éve lesz, hogy a szent egyház uralomra jutott, de olyan eredményesen, hogy azóta sem változott. Azóta is gazdagon a szegényeket arról akarja meggyőzni, hogy nagyon jó szegénynek lenni, mert csak a szegény szegények juthatnak be a mennyek országába. Kár, hogy soha nem teszik hozzá: ott velünk ti nem találkozhattok, mert gazdagságunk, dölyfünk, előítéleteink, gyűlölködésünk, paráználkodásunk, pedofíliánk miatt minket a pokol és az ördög vár. Suttyomban persze harsányan röhögnek a szédítetteken, mert pontosan tudják: nincs másvilág, nincs mennyország és pokol, csak ez a világ van, és benne a saját, féltve őrzött zsírosfazekuk.
