Hetven éve… Igen, holnap lesz hetven éve. Hetven év után a szerzői jogok átszállnak a nemzetre… (Keveseké, mert kevesen élik túl a saját halálukat). Petőfi 1919 nyarán lett volna a nemzeté, ha akkor már érvényben lett volna a ma hatályos szerzői jogvédelem. Nem a legjobb és nem éppen előremutató pillanatban. Hogy Illyésre hetven év múltán igényt tart-e a nemzet? Hetven év sok idő. És a nemzet lassacskán már a különleges, a világirodalomban is rendkívülinek számító Petőfi Sándor életművére is ímmel-ámmal tart igényt. József Attila életművére is csak szelektálva.
A századik születésnapon Veszprémben profi színészek számára országos szavalóversenyt rendeztek. Az egyik közreműködő a Szocialisták című verset úgy mondta el, hogy közben kényszerzubbonyba öltözött. A közönség olyan mulatságosnak találta a költő ünnepi meggyalázását, hogy itt-ott hangos röhögéssel nyugtázta a produkciót. Pedig a Szocialisták remek vers, igaz, akkor, amikor íródott, más volt a történelmi helyzet, politikailag mindenképpen, gazdaságilag viszont kifejezetten hasonlatos. Aki több korszakkal korábban írott vers tartalmát nem tudja elvonatkoztatni a jelen kicsinyes (politikai) körülményeitől, az ne legyen színész… Persze azt is írhatnám, hogy ne legyen közönség…
Hetven éven át a költő nővérei, József Jolán és Etelka, valamint a Makai leszármazottak rendelkeztek a szerzői joggal. Édesanyja, Etelka halála után Makai Ádám – J. A. legfiatalabb unakaöccse – olyan komolyan vette ezt a jogát, hogy az internetről letiltatta József Attila verseit, mivel nem fizettek neki a közlésért. (Lásd: „Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní-tani”.
(Mellesleg megjegyzem, hogy olykor érdekes utat járnak be ezek a bizonyos szerzői jogok. Vas Istvánnak volt végrendelete, de arról kiderült, hogy hátrányos az özvegy, Szántó Piroska, valamint a sógornő, Kornis Dezsőné számára. Abban az időben engem bízott meg Szántó Piroska, és a nővére az ügyeik vitelével. Mivel volt jó néhány, Vas István által a kórházban aláírt tiszta A/4-es ív, először is új, kedvezőbb végrendelet született. Ennek birtokában elrendeztem a hagyaték ügyét. Később eladtam Vas István könyvtárát a pécsi egyetemnek, mégpedig úgy, hogy az, leltározva, Szántó Piroska haláláig a lakásban maradhatott. Hozzáteszem: nem volt ez kis teljesítmény tőlem, hiszen több nagy értékű magánkönyvtár ebek harmincadjára került, mert nem akadt intézmény, amely egyben megvásárolta volna, vállalva az egyben-tartás kötelezettségét is.
Szántó Piroska és Panni néni kézzel szinte naponta új végrendeletet írtak. Őrzésüket rám bízták. Amikor már minden szépen elrendeződött, Piroska és Panni néni – a leendő örökösök, köztük a fiatal és Piroskáéktól addigra már milliókra szert tett bejárónő bíztatására – megvonták tőlem a bizalmukat. Megjelent a színen egy nélkülözhetetlen ügyvédnő, aki a kézzel írt, máig a birtokomban lévő végrendeletek tartalmát „hivatalos” formába öntötte. Ebben Piroska úgy rendelkezett, hogy abban az esetben, ha előbb halna meg, mint a nővére, Panni néni örökli a Vas István életműve feletti rendelkezés jogát, azzal a megszorítással, hogy utána azokat Panni néni köteles a Piroska által megjelölt személyre hagyni. Az illető a család régi barátja volt, neves személyiség, és Piroska azt kívánta, hogy a bevételekből Vas István-díjat alapítson.
Piroskával halála előtt néhány nappal beszélgettem a János Kórház urológiai osztályán. Bíztattam, hogy felépül, és kikerül a kórházból. Azt javasoltam neki, hogy akkor rendezze úgy a végrendeletet, hogy amennyiben előbb halna meg, mint a nővére, a jogokat rögtön az örökölje, akire szándéka szerint testálni kívánja. Piroska elgondolkodott ezen a javaslatomon, és azt mondta, ha ismét otthon lesz, majd beszélünk erről. De erre már nem került sor.
Mivel a rakparti lakást Piroska a szombathelyi múzeumra hagyta, a különben is tehetetlen Panni néni a bejárónő házába költözött. Abba a házba, ami lényegében Piroskáék éveken át „juttatott” millióiból épült. A lakásból az értékek, a leltárban nem szereplő festmények Panni nénivel együtt vidékre költöztek.
Amikor Kornis Dezsőné meghalt, nem éppen váratlan módon kiderült, hogy a végrendeletnek van néhány soros kiegészítése, amely szerint Vas István munkáinak kiadási jogával – nemes magánhasználatra – a bejárónő rendelkezik. A nagybeteg, rosszul látó, kiszolgáltatott Panni néni akkor már azt tette, amire kérték…
Panni néninek nem volt joga megváltoztatni húga végakaratát, de az ügyben senki nem vétózott, és így bekövetkezett az, ami ellentétes volt Vas István és az áldott emlékű Szántó Piroska végakaratával, és persze a magyar irodalom érdekeivel).
Hetven éve, december 2-án ilyenkor József Jolán merő izgalomban volt. Ő is várta a látogatókat. Különösen Ignotust, aki november 27-én írt levelében közölte, hogy a következő csütörtökön, azaz december 2-án délután érkeznek báró Hatvany Bertalan kocsiján, és este nyolcig maradnak.
A kedves Palit Lala őnagysága, vagyis József Jolán reménykedőn várta. Ignotus agglegény volt, és Jolán még mindig érdekesnek és izgalmasnak vélte önmagát. Pedig már nem volt az. Különösen nem a flegma Ignotus számára. Ő nem volt olyan naiv, mint egykoron Makai Ödön. Őt nem lehetett hervadt praktikákkal szédíteni. Ignotus számára Jolán, Lala önagysága egyedüli varázsa abban állt, hogy József Attila nénje volt.
József Attila, bár tudta, hogy Budapestről történt távozása után 24 nappal, november 28-án, vasárnap Kozmutza Flóra végre leutazik Szárszóra, november 27-én mégis levelet írt neki, amit csak a visszautazását követő hétfői napon bonthatott ki. A boríték megvan, a levél viszont elveszett, mint általában a Flórához írt olyan levelek, amelyek – megítélésem szerint – problematikus megjegyzést tartalmaz(hat)nak.
Flóra szűkszavúan és tartózkodón mondja el, mi történt a látogatása során. Azt állítja, hogy J.A. két utolsó versének kéziratát bízta rá azzal a kéréssel, hogy azokat adja le a Szép Szó szerkesztőségében. Ez az állítás nehezen hihető, vagy rosszul emlékszik Flóra, hiszen egyrészt a lap decemberi számát akkor már lezárták, másrészt, ha J. A. minél előbb szerette volna megjelentetni a verseket, elküldte volna postán, harmadrészt: soha nem volt olyan a kapcsolatuk, hogy postási feladatokkal bízta, bízhatta volna meg Flórát. (Flóra nem volt Szántó Judit!)
December 1-én, szerdán Flóra rövid levél kíséretében – „Értesítsen, hogyan érzi magát. Szeretném, ha maga is hinni tudna csodában”. – pár almát küldött Budapestről a gyerekeknek. Szegényes, kicsit lekezelő ajándék. De ne ezt nézzük, hanem a gesztust. Akkoriban gyorsan járt a posta. Másnap megérkezhetett a csomag. J. A. azonnal levelet írt Kozmutza kisasszonynak. Flóra állítása szerint abban arra kéri, hogy december 5-én ismét látogassa meg. Érdekes módon ennek a levélnek is megvan a borítékja, a levél viszont „elveszett”.
Azt gondolom, hogy az ötödikei látogatásra Flórát J.A. még személyesen megkérte, és J.A. az almát küldő gesztusra reagálhatott. (Ezt látszik bizonyítani a december 3-án írott búcsúlevél tartalma is). Rendkívül fontos lenne ez a levél, mert magyarázatot adna a költő lelkiállapotára, Flórával kapcsolatos álláspontjára. Hogy nem egyszerűen invitáló levél volt, abban biztos vagyok (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a levél 3-án, pénteken érkezett meg Pestre. Flóra nem az az ember volt, aki egyik-napról a másikra döntött. Lásd a november 28-i látogatást, amelyre J. A. Balatonszárszóra „kerülése” után 24 nappal később szakított időt). Lehetett benne valami olyasmi is, hogy lám-lám, megígérte, hogy vasárnap jön, de erről egy szó említést nem tesz az almához mellékelt levelében. A levél fontos dokumentum lenne ahhoz is, hogy J. A. december másodikán eldöntötte-e már a másnapi öngyilkosság végrehajtását.
Vagy ehhez a végső lökést a barátok látogatása adta meg?
Fontos, hogy Hatvany négyszemélyes gépkocsijával öt személy utazott le. J.A. levelében kérte Ignotust, hogy a látogatás megvalósulása esetén feltétlen vigyék le Bak Róbert orvos-pszichológust, J.A. kezelőorvosát. J.A. Hatvanynak november 24-én írott levelében bocsánatot kért patrónusától a vidékre utazása – vitetése – napján a Siestában tanúsított magatartásáért. Levelét így fejezi be: „… közös barátaink közül hozd le azokat, akik beférnek a kocsidba”.
Remenyik Zsigmond nem tartozott J.A. szűkebb baráti köréhez. Hatvany Bertalan Ignotus, Fejtő és Bak Róbert társaságában mégis levitte Szárszóra. Ignotus november 26-i keltezésű levelében írja: „… az R. Zs. novellában senkinek nem jutott eszébe őrá (J. A-ra) bármiféle célzást felfedezni s biztos vagyok benne, hogy R. Zs-nek legkevésbé”. A Lala őnagyságához szóló levélben itt Ignotus egyenesen J. A-hoz fordul: „Attila, ne képzelődjél tovább, inkább dolgozzál!”
A novella félreérthetetlenül J. A-t festi le, igen tapintatlanul. És nagy figyelmetlenség volt a szerkesztőktől, hogy mégis engedték megjelenni. Ignotus levele és az a tény, hogy R. Zs-ét is levitték, például Németh Andor helyett, arra vall, hogy lelkifurdalás gyötörhette Ignotust és Fejtőt.
A látogatást igen részletesen leírtam a Fogadj szívedbe című regényemben. Itt csak azt említeném meg, hogy 2005-ben Fejtő Ferenc úgy nyilatkozott, hogy J. A. felolvasta nekik a Karóval jöttél, a Talán eltűnök hirtelen és az Íme, hát megleltem hazámat sorkezdetű verseket. (Még címet sem adott a verseknek J. A., akkor hogyan kérhette volna meg Flórát, hogy adja le azokat a Szép Szó szerkesztőségének?) A jelenlévők a verseket, teljesen érthető módon, versekként hallgatták, nem szellemi végrendelet gyanánt. És azt gondolom, hogy ez alaposan elgondolkodtathatta J. A-t.
Lala őnagysága szerint a találkozás jó hangulatú volt. Búcsúzáskor állítólag J. A. mindenképpen szeretett volna a barátaival menni. A négyszemélyes kocsiból egyikük még ki is szállt, hogy mutassa, így is milyen szűken vannak, hatodik utas semmiképpen nem férne be a kocsiba.
Ez biztosan nem így történt. Ez már József Jolán dramatizálása, hogy még megrázóbbá tegye a másnapi öngyilkosságot.
Én úgy vélem, J. A. megdöbbent, hogy ennyire nem értik a barátai az ő üzenetét. Azt gondolom, hogy a látogatás után a vendéglátó magába omlott, amihez esetleg hozzájárulhatott a Flórától érkezett, december 2-án kézhez vett, az almákhoz mellékelt, igen közömbös hangvételű levél. (Ezért is volna fontos az a bizonyos „elveszett” válaszlevél.)
A másnapi történéseket elég részletesen leírtam a J. A-ról szóló regényemben.
