Tegnap majdnem tízezren látogattak el a blogomra. Sokféle hozzászólás született napközben közzétett írásomra. A hívők – különösen, akik az iwiwen keresztül üzentek és eltakart arcukat nem kellett a nyilvánosság előtt megmutatni – ingerülten, szélsőséges hangnemben, kiokítóan, gyűlölettől remegve mondták el véleményüket. (Egyesek neveztek buzinak, zsidónak, szarházinak, és akadt olyan is, aki egyenesen antiszemitának. Szeretném szerényen és alázattal kijelenteni, hogy egyik sem vagyok.) Meglep kissé a hívők hangneme, meglep és megriaszt. Okosan és érvelve is lehet valamit védeni, nem csak átkozódva, denunciálva. De erről lemondtak a nekibuzdultak, akik Jézus szeretetéről megfeledkezve csak egyre tudtak gondolni: legalább szavakkal megsemmisítsenek.
A nem hívők, azok, akik józanul néznek szét a világban és bírálnak bizonyos jelenségeket, megnyilvánulásokat, köztük a magyar katolikus egyház vezetésének (olykor penetráns) magatartását, érvelve írtak. Nem engem értettek meg, hanem a helyzetet, amelyben élnek, amellyel nap, mint nap szembe kell nézniük, és valamilyen választ adni arra. Örülök, hogy vannak ilyen emberek is széles e hazában, ahol, sajnos, a hőn áhított polgári demokrácia (amely egyébként közismerten kapitalista társadalmi viszonyokat jelent) egyre több a szegény, a kizsákmányolt ember, és egyre inkább olyan generációk nőnek fel, amelyek szellemileg elbutítottak, nincs történelmi érdeklődésük és viszonyítási rendszerük. Jelentős részük azért nem olvas, mert nem is tud. Ilyen helyzetben az értelmes mondatok, a megértés szándéka, és a megítélés higgadt megfogalmazása nagy értéket jelent. Köszönöm ezt mindazoknak, akik a belátásnak és a józanságnak ezzel a képességével, a másikat, a másként gondolkodókat megérteni akaró tisztességgel rendelkeznek.
Sajnálom ezt az elfajult vitát, a bigottság meglepő megnyilvánulását, amely szinte mindig karonfogva jár az antiszemitizmussal. Biztos, hogy ez – szerintem legalábbis – rossz alapállás, és nem vezet helyes irányba.
Különösen akkor nem, ha, az ismereteket félretolva, csak az indulatok működnek. Alfred Loisy írta (a pápa fordításában): „Jézus meghirdette az Isten országát, és eljött az Egyház”. Mások ezt úgy fordítják, hogy: HELYETTE eljött az egyház. Joseph Ratzinger megbocsátóan írja: „Ebben a mondásban lehet iróniát látni, de sajnálkozást is: Isten országa, a várva várt és a maga Isten által megváltoztatott világ helyett valami egészen más – és mily nyomorúságos valami! – jött: az Egyház”.
Alfred Loisy tömör ítélete nem mondás, hanem az, ami: ítélet.
Mi is ez az Isten országa? XVI. Benedek írja A názáreti Jézus című könyve 62. oldalán: „Most azonban meg kell kísérelnünk, hogy Jézusnak az Országról szóló üzenetének tartalmát történelmi összefüggésben közelebbről meghatározzuk. Isten uralmának kihirdetése – mint Jézus egész üzenete – az Ószövetségen alapszik, amelyet Jézus az Ábrahámtól elinduló kezdetektől egészen az ő órájáig tartó, fokozatosan előrehaladó mozgásában egységes egészként olvas, amely – éppen akkor, ha a haladásnak ezt az egységét felfogjuk – egyesen Jézushoz vezet”.
Antiszemita hívők, nézzenek szembe a pápa gondolatával.
És idéznék még egy rövid részt Joseph Ratzinger művéből: „Izrael azért szóratott szét a világon, hogy mindenütt teret teremtsen Isten számára, és ezzel beteljesítse a teremtés értelmét, amelyet az első teremtéselbeszélés szóvá tesz: a szombat (szabbat) a teremtés célja, ami végett a világ lett: a világ azért van, mert Isten teret akart alkotni a szeretetére adott válasznak; az engedelmesség és a szabadság terét. Izrael istennel való történetének elfogadása és elszenvedése során tehát fokozatosan ment végbe a föld eszméjének kibővítése és elmélyítése, amely egyre kevésbé a nemzeti birtokra vonatkozott, és egyre inkább azt jelentette, hogy Isten igényt tart az egész Földre”. Ahol is: „Krisztus az új, az igazi Mózes” (80 oldal).
XVI. Benedek igen zavarosan gondolkodik, és még zavarosabban fogalmaz. Az idézett gondolatok értelmezése nagyon messzire vezetne. Végső soron ahhoz a kérdéshez, hogy akkor mi is tulajdonképpen a keresztény vallás, és ki is tulajdonképpen a keresztények istene?
Én nem megyek ebbe bele, mert nem akarom, hogy egyesek még inkább a torkomnak essenek: keresztények és zsidók egyaránt. Csak idéznék még egy gondolatot a szentatya könyvéből: „Izrael Istenét – az ígéreteknek megfelelően – valóban elvitte a népeknek (mármint Jézus A.Gy), aki így mindnyájuk Isteneként, mint az egy Isten mutatkozott meg”.
És mi van az emberiség több, mint kétharmadával, amely egészen másként gondolja el az istent, és az égvilágon semmi köze nincs az ószövetségi iratok istenéhez, Jahvéhoz?
Igen, isten földi helytartója botrány-könyvet írt. A kereszténység világa számára mindenképpen botrányos könyvet, teli botrányosan zavaros gondolatokkal. Vagy ha nem tekintjük azokat zavarosnak, akkor ezeknek a gondolatoknak valami olyan konklúziója is lehet, amely a kereszténység végét jelentheti, hiszen a kereszténység – a szentatya értelmezésében – nem más, mint az egykoron kanonizált ószövetségi irat istenének keresztény továbbélése. Amit elsőként – és természetes módon – éppen a hívő zsidók nem fogadnak és nem ismernek el.
Azt gondolom, kár volt a pápának ezt a könyvet megírni és kiadni. Sokkal, de sokkal többet ártott, mint használt vele.
Én persze nem foglalkozom regényemben az egyházzal. Számomra Jézus kereszthalálával véget ér Jézus története. Az egyház számára viszont akkor kezdődik: Krisztus – az evangélisták zavarosan megfogalmazott eszméi alapján – feltámadásával, és az egyház szolgájává alacsonyításával.
Én azt a Jézust mutatom be, aki, míg emberként élt, az emberség mércéje és példája volt. Nem azért, mert nem hibázott, nem azért, mert a saját élete és világa problémáiban olykor nem botlott fel, hanem azért, mert mindig ember tudott maradni, akit nem a gyűlölet vezérelt, hanem az a nagy feladat, hogy megmentse Isten választott népét a pusztulástól. Tudjuk, hogy ezt a zelóták másként gondolták. A zsidó háború, majd az azt követő két zsidó-felkelés a zsidó állam pusztulásához vezetett, és kevés híján a zsidóság teljes kiirtásához. Vagyis Jézus földi álma és törekvése csődöt mondott. A saját környezetét sem tudta megváltani, az emberiséget pedig nem is akarta. Kereszthalála nem történelmi unikum volt, hanem a római birodalom fennállása során, sajnos, mindennapos büntetési forma.
Egyébként Jézus nem írta elő senkinek, hogy miben higgyen, erre csak a katolikus egyház vetemedett. És azok a buzgó hívők, akik azt hiszik, ha engem gyaláznak, már nem is kell a saját magatartásuk és életük problémáival szembenézniük. Hozzáteszem: a botrányos gondolkodásuk következményeivel sem.
