KÜZDŐ KORUNK ÚJ NEMZEDÉKE
A szépen indult barátkozást Magony széttaposta, amikor az egész szállás füle hallatára kijelentette, hogy Szaroska élbuzeráns, buzimúltja miatt senyvedt éveken át Recsken, és biztos, hogy a szarpiszkálójával megkínálta a buziságra fogékony Lajt. Laj egyrészt tudta, hogy a szálláson a legnagyobb sértés, ha valakit lebuziznak, másrészt rettegett minden buziság emlegetésétől, mert volt a múltjában egy sötét besűrűsödés, amire a munkásszállás lakói közül azok, akik iskolatársai voltak, emlékezhettek.
Laj újpesti születésű, ám vidékről elszármazott pesti srác volt. Amikor felkerült a fővárosba, és a Munkaerőtartalékok 1. sz. Iparitanuló Intézet kiválasztottja lett, ipari tanuló otthoni elhelyezést a francstadti Bokréta utca 3-ban nyert. Micsoda esemény volt, amikor átvette felszerelését: tányérsapkától a zokniig, gatyától a kimenő cipőig, posztó köpenytől a fogaira tapadó fogmosó porig. Bár az akkor még csak 38 kilós Lajon minden nagynak bizonyult, mégis feszülő mellkassal állt az udvaron, az első zászlófelvonáson, ahol magasba szárnyalt az ifjú lelkeket röpítő DISZ induló: Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk, egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk. Bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája, küzdő korunknak új nemzedéke mind itt halad velünk…
Laj internacionalista szíve teli volt a győzelem mámorával, és a diadalmas éneklés után a sok ezüst foggal megáldott otthonigazgató, Vajda elvtárs üdvözölte nyálfröcskölő gyors beszéddel az elvtársakat:
– Az elvtársak mostantól fogva, mint új ifjú sereg, és mi büszkék vagyunk, és legyenek büszkék az elvtársak is, mert az elvtársaknak nem ez a haza a hazájuk, hanem a földgolyó, mert minden országban, elsősorban persze a népi demokratikusokban milliók keze nyúl ki az elvtársak kinyújtott kezéért, mert az elvtársak a tartós béke és a boldog jövő zálogai, mert nincs oly erő, elvtársak, amely képes volna legyőzni az elvtársakat, miként azt valamennyien tudjuk, az imperializmus csődöt mondott a békeszerető Koreánál is, és mostantól mindig legyenek vele tisztában az elvtársak, hogy az elvtársak szívének ritmusát milliónyi szív dobolja. Erőt, egészséget a munkában, a tanulásban példamutató magatartást kívánva kívánom az elvtársaknak, hogy az elvtársak mostantól és innen kezdve mindig, mindenben…
A tizenkét évesnek látszó, vékony dongájú Lajt, a küzdő új kor és előre törő ifjú sereg harcosát addig mindenki tegezte, ám Vajda elvtárs üdvözlő szózatában hirtelen magázásra érdemes elvtárssá vált. Rövidesen tapasztalta, hogy a bámulatos szónoki képességekkel született, percenként több literes sebességgel beszélő Vajda elvtársat senki se kedveli, mert ezüst fogainak sokaságánál is több volt túlhabzó optimizmusa, aminek olyan hangerővel adott kifejezést, hogy szinte felsértette a tanulók dobhártyáját.
Vajda elvtárs igazgatói funkciója ellenére imádta a reggeli ébresztést. Hajnali hatkor bepattant az emeletes ágyakkal telizsúfolt szobákba és Jó reggelt elvtársak, ébresztő! harsánykodással egyidejűleg lerántotta az ipari tanuló ifjúságról a takarót. Ha valaki nem pattant ki az ágyból, Vajda elvtárs lenyűgöző közvetlenséggel kijelentette:
– Elvtársak, most már dobjuk el a kis pöcsünket, irány az udvar, kezdődik a vérpezsdítő reggeli torna. – Vajda elvtárs figyelme minden apróságra kiterjedt. Szívesen megjelent a zuhanyozóban is, hogy személyesen ellenőrizze a tanuló ifjúság tisztálkodását, s ilyen alkalmakkor is igyekezett orientálódni a kis pöcsök alapos megmosatására. – Mert aztán majd én mosom meg, elvtársak! – kedélyeskedett.
Egy alkalommal, amikor az egybegyűlt otthonlakók közössége előtt Vajda elvtárs mély személyes emlékezéssel megidézte a sötét múltat, megemlítette, hogy a fasiszták a munkatáborban kiverték az ő egészséges fogait, amelyek helyére a szocializmus internacionalista ezüstöt épített.
HOMOSZEXUÁLIS HUMUSZELŐKÉSZÍTÉS
1953 decemberének egyik estéjén, közvetlenül a kiadós és laktató tejbepapi után Lajt és egy másik fiút Vajda elvtárs az igazgatói irodába invitálta.
– Foglaljanak helyet – kedélyeskedett, miközben szeme olyan melegen csillogott, mint a Kreml tornyán a vörös csillag. – Szeretném tudni, hogy érzik magukat otthonunkban az elvtársak? – A két megszeppent számára túlságosan nagy volt a megtiszteltetés, hogy az igazgatói irodában egy levegőt szívhatnak a fasizmus áldozatával. – Mi, elvtársak, lesújtottunk a fasizmusra, és mindörökre száműztük a kommunizmus irányába lendületes léptekkel haladó emberiség útjából. A fasizmus utolsó védőbástyája, a mind ernyedőbb amerikai imperializmus mögé húzódott, de a diadalmasan terjengő szocializmus, a proletár szolidaritás, valamint a nemzetközi munkásosztály, élén a nagy Szovjetunióval majd és mert – mondotta volt Vajda elvtárs azon a bizonyos emlékezésen.
Amikor a szeppentek Vajda elvtárs érdeklődésére óvatosan úgy nyilatkoztak, hogy jól érzik magukat az otthonban, Vajda elvtárs nagyot sóhajtott, látszott rajta a megkönnyebbülés, hiszen ha valaki, ő átérzi mindazt a felelősséget, amellyel a tanuló fiatalok, a munkásosztály leendő tagjai fejlődéséért tartozik.
– Helyes, ez így helyes! – mondotta és olyan mosolyra fakadt, hogy őrlői is különleges fényt bocsátottak ki. – Egyébként hallottak már az elvtársak a Marx Károly elvtársról?
A kérdezettek riadtan néztek egymásra, s ebből az otthonigazgató arra a következtetett, hogy a két delikvens nem valami sokat tud a kommunizmus atyjáról.
– Nahát, Marx elvtárs a proletariátus nagy tanítója, hervadhatatlan eszméi nap mint nap átforrósítják a nemzetközi proletariátus szívét, különösen most, amikor Koreában a békeharc nehéz feladatát felvállaltuk az egyre elfajulóbb USA-beli amerikai imperializmussal szemben. Marx elvtárs azt írja egy helyütt… – Vajda elvtársat látható büszkeséggel töltötte el egyrészt kimagasló nemzetközi tájékozottsága, másrészt széleskörű olvasottsága. – De Lenin elvtársról csak hallottak?…
És amikor a munkaerőtartalékok arcán kigyúlt az értelem fénye, Vajda elvtárs jobb kezének mutató ujját, mint Lenin elvtárs egyik porszemnyi, de okításra képes tanítványa, figyelmeztetőn felemelte: – Tanulni, tanulni, tanulni, és a leninizmus alapjain állva én is csak ezt mondhatom, elvtársaim. Bizony, Lenin elvtárs is nagyon sokat tanult, bámulatosan nagy homloka hasonlít Rákosi elvtárs óriási homlokára… Mit mondott tehát Lenin? Most már tudják, és alaposan véssék az eszükbe, hogy soha ne feledjék…
Vajda elvtárs arca kigyulladt, szemei leninista fénycsóvát bocsátottak ki, a fogai pedig…
– Egyébként pedig elvtársak mi, az otthon igazgatósága – mutatott önmagára, mint az egyszemélyi felelősség élő szobrára – azért kérettük ide önöket, hogy egy fontos és bizalmas természetű kísérlet önkéntes részesei legyenek. Azt tapasztaltuk, hogy miközben a szocialista haza mindent megtesz azért, hogy az otthonban valamennyiük fejlődése minden tekintetben megfelelő legyen, egyesek kórosan soványak… Tudnunk kell, hogy ez a táplálkozásukkal van összefüggésben, vagy valami egyéb energiapazarlással… Mi önökben feltétlenül megbízunk, és szeretnénk, ha mindaz, amiről ma este itt tanácskozunk, szigorúan köztünk maradna.
BUZITARTALÉKOK
A kísérlet önkénteseinek fogalmuk sem volt, miről van szó, de igyekeztek jó pofát vágni.
– Ezt vehetem ígéretnek? – kedélyeskedett a Párt ezüstje. – Őszintén örülök együttműködési hajlandóságuknak, hiszen ezzel az itteni tanulóifjúság egészének érdekeit szolgálják… De fiúk – váltott még közvetlenebbre –, azt is el kell mondanom, hogy mi büntetni is tudunk, és akinek eljár a szája, az megnézheti magát, mert mi nem kívánjuk érdemtelenekre pazarolni a bizalmunkat…
Ettől a bizalom letéteményesei még szeppentebben üldögéltek, és annak érdekében, hogy minél előbb szabaduljanak, zavartan fogadkoztak: mindarról, ami Vajda elvtárs titokzatos szobájában, a szocializmus atyamestereinek nagyméretű fényképe társaságában elhangzik, illetve történni fog, örökre hallgatnak, és erre becsületszavukat adják.
A kommunista humuszelőkészítés után Vajda elvtárs legezüstösebb mosolyával nyomulni kezdett:
– Hát miről is van itt szó, elvtársaim? – A jelentőségteljes kérdésfeltevés után intőn-óvón-figyelmeztetőn úgy emelte fel balra ferdült mutatóujját, ahogy azt Rákosi elvtárs egyenesen Lenin elvtárstól látta vakmerő vöröskatonaként a Vörös téri Lenin mauzóleum mellvédjén. – Nem kevesebbről és nem többről, mint arról, hogy tudomásunkra jutott, hogy egyes elvtársak a kívánatosnál, de azt is mondhatnám, hogy a megengedhetőnél lényegesen gyakrabban szórakoznak a kis pöcsükkel…
A két szeppent ebből semmit sem értett. Tanácstalanságuk láttán Vajda elvtárs határozottan megkérdezte: – Világos, elvtársak? – A buzi-palánták tétován bólogattak. – Na már most – kanyarodott le a lényeg felé Vajda elvtárs –, itt van ez a pontos mérleg, és itt vagyunk mi, hogy a kísérletet végrehajtsuk. Az elvtársak levetkőznek… teljesen pucérra, én lemérem az elvtársak súlyát, majd utána a megjelölt feladat mentén szórakoznak a kis pöcsükkel, ennek megtörténte után ismét lemérem önöket, és akkor látni fogjuk az okokat és a teendőket. Ne tanácstalankodjunk, drága elvtikéim, hanem toljuk le a kis gatyánkat… – A kísérlet alanyai azt sem tudták, fiúk-e vagy buzik. – Egymás között vagyunk, nem kell ebből ekkora ügyet csinálni. Rajta, csak rajta!
Ímmel-ámmal vetkőzni kezdtek. Vajda elvtárs csillogó szemmel követte minden mozdulatukat. Aztán külön-külön, majd együttesen a mérlegre tessékelte őket.
– Kicsit szorosabban, fiúk! – tüsténkedett Vajda elvtárs, s hogy a kellő szorosságot biztosítsa, igyekezett atyaian fogdosódni. – Na, és most ne zavartassátok magatokat, lássatok munkához, mintha itt sem volnék… segíthettek is egymásnak, sőt, ha gondoljátok, én is szívesen besegítek – és Vajda elvtárs kezdeményezően máris kezébe ragadta az elvtársaiét. – Nagyon aranyosak vagytok – mondotta a befejezést követően csillogó szemmel-foggal Vajda elvtárs. – Azt hiszem, nem tévedtem, amikor titeket választottalak, és bízom benne, hogy a további, még tágabb körű kísérletekben is a segítségemre lesztek. Most pedig lemérlek benneteket.
Vajda elvtárs azt tapasztalta, hogy Laj kicsivel többet veszített súlyából, mint buzitartalék társa. – Igen, ez eléggé beszédes adat – állapította meg –, de a tiszta és világos kép érdekében lankadatlan tovább haladunk. Köszönöm a közreműködést, és ismét kihangsúlyozom, mindarról, ami itt történt, csak mi beavatottak tudhatunk.
A lelences Lajnak nevelőanyja azt mondta, hogy a felnőtteknek mindig szót kell fogadni, bízni jóságukban és okosságukban. Egészen addig az estéig nem sejtette, hogy egy felnőtt képes olyasmire, mint Vajda elvtárs. Amikor takarodó után ágyba került, hosszan imádkozott. Akkoriban még istenhez menekült, ha önmagában nem tudott eligazodni. Egyre undorítóbb és hazugabb dolognak tartotta, amivel Vajda elvtárs kábította őket. Korábban olyasmiről, amire Vajda elvtárs rávette, nem hallott, de érezte, hogy az ilyesmi nem helyes, nem normális. Képtelen volt az ágyban maradni. Kiment a folyosón lévő hideg WC-be és hosszan sírdogált.
Elhatározta, bármi legyen is, a további kísérletekben nem vesz részt, és hosszas gondolkodás után úgy döntött, arról, ami történt, beszámol a műszaki tárgyakat tanító Zettler László tanárnak, akit tudása, közvetlensége miatt megkedvelt. Néhány nap múlva Vajda elvtárs hervadtan jelent meg este a pinceétteremben, ellenőrizendő, hogy rendben zajlik-e a tanulóifjúság étkeztetése. Lajt soha többé nem hívta kísérletezni, és szemrehányást sem tett neki, úgy csinált, mintha elfelejtette volna zseniális ötletét. De igazgató maradt, és Laj úgy vélte, azért, mert a buzeranciájáról is a fasiszták tehetnek.
7. következő rész:
RAJK, A PÁRTGÖRÉNY
