Egy egészen picikét csodálkozom azon, hogy a Népszabadság miért ad újra és újra közlési lehetőséget Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbijának. Kövesnek az a legfőbb baja – és ezt már eddig is több cikkben kifejtette –, hogy az általa képviselt hitközség nem kap akkora súlyt, mint a Mazsihisz, főként nem diszponál annyi pénz fölött, mint a lényegesen nagyobb és általa szüntelenül kritizált hitközség. Nem volna az jó megoldás, ha a sajtón keresztül történő üzengetés helyett egyszer Köves úr venné magának a fáradságot, és felkeresné a Mazsihisz vezetőségét, hogy megbeszélje velük a problémáját?
Köves úr azt írja, hogy: „A diaszpóra kezdeteitől fogva, a zsidók önállóan szerveződő közösségekben éltek”. Köves úrnak elő kellene venni a történelemkönyveket, és kicsit alaposabban utána nézni állításainak, például az egész diaszpóra-helyzet létrejöttének, és működésének. A világ ugyanis nem állt meg időszámításunk előtt ezerben, amikor körülbelül létrejöttek az anyaország létezése mellett az első zsidó diaszpórák. Azóta sok minden, nagyon sok minden történt.
Értem én Köves úr problémáját: szeretné, ha az általa képviselt szervezet is részesedne a magyar állam által évente garantált milliárdokból. „1998-ban megszületett az örök ingatlanjáradék szerződés, melynek értelmében a magyar állam évi több milliárdos támogatást biztosít az elrabolt zsidó közösségi ingatlanok fejében. A szerződés azonban a rendszerváltozás előtti beidegződéseknek megfelelően a MIOK utódszervezetével, a Mazsihisszel köttetett”. Hát igen, ez komoly probléma Köves úr számára. Már többször megfogalmazta ezzel kapcsolatos ellenérzéseit. Mégpedig a nagy nyilvánosság előtt. És egyszer sem gondolt arra, hogy azokat a közösségi zsidó vagyonokat nem a ma élő nemzedékek vették el a magyarországi zsidóktól, akiknek létszáma egyébként 1944-ben nyolcszázezer volt, hanem az az uralkodó osztály, amelyet polgári demokráciaként Köves úr is visszasír. Viszont a milliárdokat a mai generációknak kell kitermelni és biztosítani. Ha a volt uralkodó osztály tagjai és örökösei, köztük a dicsőséges keresztény egyházak is örök ingatlanjáradék szerződést harcolnak és sarcolnak ki, akkor a mai és elkövetkező generációknak más dolguk sem lesz, mint a jövedelmüket eme szerződések teljesítésére fordítani.
Köves úr, a történelem nagyon bonyolult és rettenetesen kusza összefüggésekből áll. Néha bizony úgy alakulnak a dolgok, hogy nehéz kiigazodni az új körülmények fényében a régi sérelmek és kárigények között. Jó volna, ha ezzel a különböző zsidó hitközségek a nagy nyilvánosság bevonása nélkül próbálnának szembe nézni. Mert az is megoldás.
Ön azt írja, hogy jelen pillanatban százezer zsidó él Magyarországon. Én az ön helyében úgy fogalmaznék, hogy százezer magyar polgártársunk zsidó gyökerűnek vallja magát, de a magyar haza hűséges és igaz fiának, miként tette azt például Radnóti Miklós, aki a huszadik század egyik legnagyobb költője, a Mazsihisznek mégis alapvető gondja van vele, mert magyarnak merte vallani magát. Miközben tényleg az volt. Mint ahogy, már megbocsásson, de a szláv apának és anyának a fia, Petrovitz-Petőfi Sándor is magyarnak vallotta magát. Aki ebben az országban él, az elsősorban magyar, kedves Köves úr, és aztán zsidó, cigány, szlovák, román, stb. stb. És az is tény, hogy annak a százezer honfitársunknak az egységes képviseletére egyetlen hitközség sem formálhat jogot. Engem éppen a Mazsihisznél úgy informáltak, hogy a jelenlegi Izrael lakosságának hét százaléka vallásos, a másik 93 százalék, ami azért kicsivel több, nem vallásos. Azt gondolom, hogy ez az arány Magyarországon is így lehet. Vagyis a magyar zsidók közül körülbelül hétezer vallja magát vallásos zsidónak. A többség a Mazsihisz égisze alatt gyakorolja a vallását.
Ön ismét sérelmezi, hogy a köztársasági elnök úr nem hívta meg a magyarországi egyházak vezetőinek közös ebédjére az ön szervezetét, és gondolom, főként önt. Ez ügyben szerintem a Mazsihisznél és a köztársasági elnöknél kellene reklamálnia. Ott adni elő az érveit. Ha ott meghallgatják, akkor bizonyára orvosolják is. Miért gondolja, hogy az ön „nyomulása” a Népszabadság valamennyi olvasójára tartozik? És miért gondolja ezt például a cikkeinek sorozatosan helyet biztosító Népszabadság?
Egyébként bizonyára jogos az ön két megfogalmazott kérdése: „1. Hogyan lehetne demokratikusan, zsidó társadalmi kontroll mellett elosztani a magyar zsidóságnak járó kárpótlást, diplomáciai és jogi lehetőségeket különböző szervezetek között? 2. Szükség van-e egyáltalán ’egységes zsidó képviseletre’?”
Az ön kérdésfelvetése bizonyára jogos. De miért tartozik ez 9.900.000 további lakosra? Illetve ha azt tekintem, hogy körülbelül hétezer vallásos magyar zsidó van, amelyből önök képviselnek mondjuk 1500-at, akkor ez az egész kérdés miért tartozik a fennmaradó 93.000 további, nem-vallásos magyar zsidóra? Köves úr, nem érzi úgy néha, hogy az ön „nyomulása” kissé visszatetsző lehet a magyar zsidóság, az egész magyar lakosság számára?
Még valamit megemlítek. Ön az alábbiakat írja: „Abból kell kiindulni, hogy a felmenőinktől kegyetlenül elrabolt javak minden olyan szervezetet megilletnek, amely a zsidó közösségi élet újjászervezésén dolgozik”. Ha ebben az országban mindenki emlegetni kezdi a „felmenőitől kegyetlenül elrabolt javakat”, abból akkora balhé lesz, hogy végül senkinek nem jut semmi. A Mazsihisznek sem. Vannak helyzetek és tények, amiket, sajnos, a történelem kegyetlen játékaként el kell fogadni, mégpedig minden magyarnak, köztük a vallásos zsidó magyaroknak is. És természetesen az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek is, amely – miként az ön cikke bizonyítja – egyáltalán nem egységes, csak annak szeretne mutatkozni, és rögtön lenyugodna, önnel az élen, ha egyedül és kizárólagosan diszponálhatna a magyar állam által évente átutalt „örök ingatlanjáradék” milliárdjai felett.
