Egyik olvasóm az alábbi kommentet küldte a Fogadj szívedbe című regényemmel kapcsolatosan. Mivel az írás rendkívül megtisztelő, és a kommentárok között talán kevesebb figyelem irányulna rá, az olvasó szíves engedelmével a Szakál jelszóval küldött írást közzéteszem. Talán nemcsak számomra, hanem a József Attila élete és költészete iránt érdeklődők számára is érdekes és tanulságos írás. A kiritikusaimat nem említem, mert ők zsigerileg gyűlölnek, mivel ők is szívesen írtak volna József Attila életrajzot, de eddig ezt elfelejtették megtenni. Az én könyvem semmiben nem akadályozza őket: írjanak úgy és ahogyan jónak látják, én semmiben nem akadályozom őket. És ígérem, bármekkora lesz is a sikerük, nem gyűlölöm meg őket.
Tisztelt Asperján Úr, véletlen ráakadtam a blogjára. Gratulálok hozzá. Az a gondolatgazdagság és eredetiség, amely az írásáiban megszólal, az általam ismert művészeti jellegű blogok között a legérdekesebbé teszi az Önét. Minden egyes írása élmény. Itt olvastam a József Attila életregényről is. 54 éves tanár vagyok, nem magyart tanítok, de az irodalom egész életemben nagyon fontos volt számomra. Azt mondhatom, hogy éjjel-nappal olvastam a könyvét. Hihetetlenül izgalmas a története, illetve a történet-szövése. Ön olyan összefüggésekre világít rá, amikre eddig, azt hiszem, senki más. Minden oldalon meglepetést tartogat. És annak a szellemi és politikai világnak a bemutatása, amelyben Józsaf Attila élt, rendkívüli bravur. Sokat olvastam a harmincas évek politikai, társadalmi és művészeti eseményeiről. Az Ön Fogadj szívedbe című könyve mindezt eredeti megvilágításban és rendkívül érzékletesen mutatja be. Szinte az események részesévé teszi az olvasót.
És ahogyan Ön bemutatja József Attila személyiségét, azt valóban tanítani kellene az iskolákban. Így kell megismertetni és megszerettetni egy költőt. De ennél is többet mondok: a költészetet, a művészetet. Az Ön könyve olyan, hogy amint befejezi az ember, máris előlről kezdi, hogy még pontosabb képet kapjon arról a sok-sok gondolatról, ami a 800 oldalon olvasható. Bizonyossággal állíthatom, hogy ismereteim szerint magyar alkotóról még soha senki nem írt ilyen teljes, ennyire érdekes és érzésem szerint minden részletében dokumentumokon alapuló életrajzot. Ön rendkívülit alkotott. Joggal írja Róla Fejtő ferenc, hogy még számára is élményt és újdonságot jelentett. Ha ez a könyv nem talál utat az olvasókhoz, akkor itt már nagyon nagy baj van. És én mint tanár, tudom, hogy nagyon nagy baj van. Látom a kollégáimon, de még inkább a tanulóifjúságon. Nem rajtuk akarom elverni a port. Az egész társadalom ellentmondásai és megromlott lelkiismerete, hibás érték-orientáltsága mutatkozik meg abban, hogy ezernyi mindennel foglalkoznak, ezernyi más dolog iránt érdeklődnek, de, sajnos, az aktivitást igénylő olvasástól elfordultak. Olyan könyvet, mint az Öné, amelyben ezernyi tanulság van, képtelenek végigolvasni. Talán nem is érdekli őket. Mert a társadalom nem is "jutalmazza" az ilyen érdeklődést: vagyis az igazi önismeretet. Vagy ahogyan József Attila sokszor mondja és Ön ezt kifejezetten hangsúlyossá teszi: az öntudatot. Leírom csupa nagybetűvel is: az ÖNTUDATOT.
Ha öntudat nélküli nemzedékek nőnek fel, akkor pedig mivé válik ennek a nemzetnek a kollektív tudata? Milyen hagyományhoz kapcsolódhat? Milyen eseményekben ölthet testet?
De mindez messzire vezetne.
Tisztelt Író Úr, a legmélyebb tiszteletem és csodálatom az Öné. És felhatalmazás nélkül azt mondom, hogy valamennyi olvasó nevében köszönöm Önnek, hogy az általam különben is szeretett József Attilát immár hátralévő életem vezérelvévé tette, illetve miként ő írta: "az én vezésem bensőmből vezérel". Ön besőmmé tette József Attila életét és költészetét, besőmmé tette a 20. századi magyar irodalmat. Köszönöm, köszönjük.
És ahogyan Ön bemutatja József Attila személyiségét, azt valóban tanítani kellene az iskolákban. Így kell megismertetni és megszerettetni egy költőt. De ennél is többet mondok: a költészetet, a művészetet. Az Ön könyve olyan, hogy amint befejezi az ember, máris előlről kezdi, hogy még pontosabb képet kapjon arról a sok-sok gondolatról, ami a 800 oldalon olvasható. Bizonyossággal állíthatom, hogy ismereteim szerint magyar alkotóról még soha senki nem írt ilyen teljes, ennyire érdekes és érzésem szerint minden részletében dokumentumokon alapuló életrajzot. Ön rendkívülit alkotott. Joggal írja Róla Fejtő ferenc, hogy még számára is élményt és újdonságot jelentett. Ha ez a könyv nem talál utat az olvasókhoz, akkor itt már nagyon nagy baj van. És én mint tanár, tudom, hogy nagyon nagy baj van. Látom a kollégáimon, de még inkább a tanulóifjúságon. Nem rajtuk akarom elverni a port. Az egész társadalom ellentmondásai és megromlott lelkiismerete, hibás érték-orientáltsága mutatkozik meg abban, hogy ezernyi mindennel foglalkoznak, ezernyi más dolog iránt érdeklődnek, de, sajnos, az aktivitást igénylő olvasástól elfordultak. Olyan könyvet, mint az Öné, amelyben ezernyi tanulság van, képtelenek végigolvasni. Talán nem is érdekli őket. Mert a társadalom nem is "jutalmazza" az ilyen érdeklődést: vagyis az igazi önismeretet. Vagy ahogyan József Attila sokszor mondja és Ön ezt kifejezetten hangsúlyossá teszi: az öntudatot. Leírom csupa nagybetűvel is: az ÖNTUDATOT.
Ha öntudat nélküli nemzedékek nőnek fel, akkor pedig mivé válik ennek a nemzetnek a kollektív tudata? Milyen hagyományhoz kapcsolódhat? Milyen eseményekben ölthet testet?
De mindez messzire vezetne.
Tisztelt Író Úr, a legmélyebb tiszteletem és csodálatom az Öné. És felhatalmazás nélkül azt mondom, hogy valamennyi olvasó nevében köszönöm Önnek, hogy az általam különben is szeretett József Attilát immár hátralévő életem vezérelvévé tette, illetve miként ő írta: "az én vezésem bensőmből vezérel". Ön besőmmé tette József Attila életét és költészetét, besőmmé tette a 20. századi magyar irodalmat. Köszönöm, köszönjük.
