HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

  • csaba1959: Két könyvéről tudok ami megjelent: Vészkijárat bejárat, és Vetkőzzünk meztelenre.1976-ban. (2021.10.23. 14:47) Wittner Mariska erényességéről
  • Sheriff_007: @mirnyák: Ez semmilyen igazságszolgáltatás... Másrészt hogy évülhet el 20 év alatt egy ilyen brutá... (2020.12.27. 14:01) RIPORT A NÉPSZABADSÁGBÓL
  • Sheriff_007: Érintettség nélkül és úgy, hogy a gyilkosság idején még rég nem éltem is tombol bennem a düh, hogy... (2020.10.15. 14:19) Labancz Anna 42 éve halott
  • istvankalman: Egy dologban biztos vagyok: A nyomozóhatóság - különös tekintettel az elkövetés időszakára !!! -, ... (2020.10.01. 01:22) Labancz Anna gyilkosa ma 65 éves
  • Szabó Tiborné Hajnalka: @asperjangyorgy: Ez nagyon igazságtalan! Hogy lehet, hogy nem a gyilkos kapja a büntetést, hanem ... (2019.11.30. 14:40) Reménykedés

Linkblog

Provokáció, ellenreakció

2008.07.06. 18:16 asperjangyorgy

A természet az evolúciót, vagyis a fejlődést, a finom hangolást jelentő alkalmazkodást, a faj fennmaradását - túl azon, hogy az életre a halált ráadásként adta - a fajpárban teremtette meg. Ezt hívjuk normális alaphelyzetnek. De a természet soha nem áll meg az alaphelyzeteknél, tovább pepecsel, próbálgatva, hogyan tudna még javítani a fajok és egyedek túlélési esélyein. És néha mellé nyúl. Így hozta létre - most maradjunk csak az embernél - azokat az egyedeket, akik a másik nem mellett a sajátjuk iránt is meleg érdeklődést mutatnak. Illetve azokat az egyedeket, akik még ennél is melegebb érdeklődéssel csak a saját nemükben találják meg a szexualitás és a szeretet átadásának, fogadásának örömét. Ezt az alaphelyzethez képest - és csakis a szexuális irányultság tekintetében - devianciának kell tekintenünk. Mindenképpen egyfajta csapás ez a társadalomra és egyedeire egyaránt.

Ha mától csak ez a szexuális deviancia érvényesülne, az emberi faj három generáció alatt teljes mértékben kihalna. (A Föld nem lepődne meg, látott ő már veszélyesebb fajt is, és azt is túlélte. De az sem jelentene gondot, ha az emberi faj elpusztítaná - mondjuk szétrobbantaná, amilyen okos-ostoba - a földgolyót. Egy jelentéketelen bolygó a mindenségnek nem hiányozna, mert tovább élne más alakban.) A társadalom tehát nem tűzheti célként maga elé a szexuális devianciát. Ugyanakkor egy emberi lény létezése egészéből leszámítva ezt a kicsi-nagy mínuszt, a szexuálisan deviáns ember természetesen lehet rendkívül értékes egyed. Mert a természet teremt zseniket és mindennapi embereket, függetlenül nemi irányultságuktól. És a társadalomnak elemi érdeke, hogy az egyiket ezért, a másikat azért védje, oltalmazza, mindegyiknek megteremtse a maga helyét, értékét és hasznosságát.

De azért azt semmiképpen ne feledjük, hogy az emberi faj érdekében rendkívül fontos a fajpár létezése, és ezt intézményesen, például - jelenlegi fejlettségi és társadalmi adottságaink mellett - a házasság intézményével óvja. De a társadalom közhangulata, a termelés-teremtés érdekében a társadalomnak szüksége van azokra is, akiket a természet szexuálisan deviánsra kódolt. Az élet harmónikus élése, leélése érdekében olyan jogi kereteket kell számukra is teremteni, amelyek a biztonság és a boldogság lehetőségét tartogatják. Azt soha egyetlen társadalom sem preferálhatja, hogy csak a szexuálisan deviáns emberek értékesek.

Ezt a mintát és példát a társadalom "normális" nagyobbik fele tudomásul veszi, de nem teszi, nem teheti követendő példává mindenki számára a biológiailag kódolt szexuális devianciát. A "hibás" mintát, szexuális magatartást, ha divat, ha ilyen késztetést kapnak, képesek követni az úgynevezett normális egyedek is. Ezért aztán - igen okosan - a felvilágosultan és önmaga érdekeit, értékét követő társadalmak a szexuális devianciát magánügynek tekintik.

Magánügyet nem szokás nyilvánosan hirdetni és közkinccsé tenni. Különösen nem, ha az szexuális devianciát jelent. Úgy gondolom, akkor viselkedik helyesen egy társadalom egésze, tehát minden egyede, ha a szexuális devianciát magánügyként, csak és kizárólag magánügyként kezeli. Azok is, akiknek - szerencséjükre - normális a szexuális irányultságuk, és azok is, akik deviánsak, vagyis homoszexuálisak (értve általánosan a fogalmat férfiakra és nőkre egyaránt). Abban a pillanatban, hogy a társadalom egy része, szerencsére kisebbik része a maga biológiai devianciáját a nyilvánosság elé tárja, kérkedik vele, tulajdonképpen egy olyan abnormális szexuális magatartást akar követendő példává tenni, amely nincs hasznára a társadalom egészének, sőt, kifejezetten káros rá nézve. A többség az ilyen önmagát mutogató, hivalkodó magatartást akár provokációnak is tekintheti.

Nem tartom dicsőségnek, ha valaki a nagy nyilvánosság előtt bevallja: nem másságát, hanem homoszexuálitását. Az nem tartozik senkire, csupán a párjára, a társára. Míg teljesen természetes, ha egy lány és egy fiú csókolózik a metrón, azt gondolom, hogy abnormális, ha ugyanezt két fiú, vagy két lány műveli egymással. A szexualitás, de különösen a normálistól eltérő szexualitás a hálószobába, de legalábbis négy fal közé való.

Nem hiszem, hogy helyes volna, ha bárhol másutt vagy nálunk felvonulásokkal, azaz nyilvánosan ünnepelnék a szexuálisan deviánsok önmagukat. Nem hiszem, hogy helyes volna, mert az egyébként értékes emberek önmagukat devalválják, ugyanis a normális faji létezés szempontjából az ő irányultságuk "tévedésnek", egész pontosan "selejtnek" számít, bármilyen értékes emberek is minden más tekintetben.

Ha az ilyen emberek a szexuális devianciájukat nyilvánosság elé viszik, kérkednek vele, lobogót gyártanak belőle, akkor nem csoda, ha az úgynevezett többségi és normális szexuális irányultságú társadalom védekezni próbál ez ellen. Azt gondolom, a társadalmi békére, a harmónikus emberi együttélésre azok jelentenek nagyobb veszélyt, akik hivalkodnak szexuális devianciájukkal. Vagyis szerintem semmiképpen nem helyes, ha ezt utcára viszik és békétlenséget szítanak azokban, akik a "tévút" szexuális irányultságtól megkülönböztetik magukat és féltik gyermekeiket.

Lehet persze, elvileg, közömbösen is tekinteni a szexuális devianciára, miként egyes európai országokban is teszik. Lehet közömbösen tekinteni a kábítószer fogyasztásra, az egészségre káros bármilyen szenvedélyre. De ez a bölcsesség végül oda vezet, hogy mindent fogadjon el úgy a társadalom egésze, ahogyan azt éppen a deviánsok, a beteges szenvedélyek élvezői hirdetik, függetlenül attól, hogy ez mennyire veszélyes a társadalom egészére, adott esetben milyen kötelezettségeket ró a társadalomra a szevedély következményeinek gyógyítása (lásd alkoholizmus, dohányzás, kábítószer-élvezés stb.).

Hogy teljesen világos legyen a mondandóm: a homoszexualitás magánügy. Akkor bölcs a társadalom, ha magánügyként kezeli és elfogadja, mint sorscsapást, egyfajta devianciát. Ha azok, akik a természeti alapmintától eltérőknek a foglyai, állapotukat közüggyé teszik, ne csodálkozzanak, ha erre a példájukat követni nem akarók reagálnak. Minél primitívebb és nyomorúságosabb egy társadalom mentális és anyagi közállapota, annál élesebb és kihívóbb maga a reakció is. Aki ezen csodálkozik, aki ezt elítéli, az felmenti azokat, akik a provokáció bűnét vették magukra.

És ha mindig felmentést kapnak a provokálók, akkor előbb-utóbb egymás torkának esünk és pusztítani kezdjük egymást, már nem is tudva, hogy igazán mi bajunk egymással.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr76555994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy Marta 2008.07.13. 21:05:05

Tisztelt Uram!

Most olvasom legutóbb megjelent könyvét, a Jézus és Júdás aktáját. És micsoda élmény, micsoda kalandok repítenek sorról-sorra… Kedves Asperján Úr! Engedje meg, hogy az erre tévedt „blog” olvasóknak hadd idézzek a könyvéből: azért is talán, mert elragadó és lelket melegítő az, amit Ön írói tehetségével nekünk adott. Íme az eddigi pár bekezdés, amely rendkívüli és szívet gyönyörködtető, KÖSZÖNÖM ÖNNEK:
1: „ Az asztalon mécses égett, de az nem a szombat fényét csalogatta, hanem az előtt világította az utat, aki messzire készült, csak a szíve és a benne működő szeretet még nem engedte kilépni ebből a világból, ahol öntudatlanul, de együtt volt azokkal, akiket szeretett.”
És egy újabb, remekebb kép: 2: „A diófa mellett kötélre terítve lengett a kecske lenyúzott bőre. Gyorsan szaladtak a felhők, és időnként a diófa sűrű lombozatában megrázta magát a szél, aztán a patak vizében tocsogva tovaszaladt.” GYÖNYÖRŰ, GYÖNYÖRŰ!!!!

Szeretném elmondani mindenkinek, hogy ez nem egy átlagos regény. Ezt a könyvet beleéléssel kell forgatni, és ehhez mély lelki hangulat szükségeltetik.
Más ember lettem általa. Keresem azt az ösvényt, amin előbbre juthatok. Furcsa, de erősebb lett a hitem, keresem magam, mint Asperján úr Jézusa is. És felteszem én is keserű pillanatokban a kérdést: „Ki vagyok én? Mi vagyok én?” Ha sorsfordítóhoz érkezik az élet, ha egy kemény munkát a hátunk mögött hagyunk, megállunk, és biztos nemcsak én várom, nemcsak én kérem Jézust, hogy mutasson egy jelet, amellyel irányt mutat(na). Próbálok úgy élni, hogy az elvégzett munka lendülete vigyen előbbre, mert nincs annál igazabb, hogy a boldogság a munka eredményessége! Asperján Úr! Én, mint hűséges olvasója, fontos döntések előtt állok. A regénye adott nekem most egy kapaszkodót, idézem: „..az az érték, ami most a fejében van, belemosódik a mindennapokba, a megmaradás küzdelmébe.” Én ezt így fogalmaztam volna meg: „Megnyertem egy csatát. Túl vagyok talán életem egyik legfontosabb mérkőzésén. És eladható, felhasználható lesz mindaz, amit kemény munkával elértem, mert évek munkája nem múlhat el azzal, hogy kilépek az alma mater kapuján…” és Asperján György, Önnek igaza van: a legfontosabb, talán a legnehezebb munka megkoronázása most következik azzal, hogy hasznosan, a célnak élve sikerül gyümölcsöztetni a kapott-szerzett tudást. Mert csak az lehet sikeres, aki üldözi a sikert. Csak az futhat át a célvonalon, aki képzeletben kifeszítette a szalagot. Köszönöm Önnek, hogy úgy mehetek tovább ezen az úton, hogy feltehetem önmagamnak a kérdést: „Ki vagyok én? Mi vagyok én? ÉS EZ A KETTŐ KÉRDÉS MÁS ARÁNYT AD MINDENNEK, AZ ÉLETEM MINDEN EGYES PILLANATÁBAN”
Köszönöm Önnek, bátran köszönöm mindenki nevében ezt a regényt!
Sok egészséget kívánok: Nagy Márta

Surján Sándor 2008.07.31. 02:34:36

Kedves Gyuri!
Nagy csodálója vagyok írásművészetednek, no meg annak az ülésállóan kérges ülepnek, melyen reggeltől estig ücsörögve, egyre-másra sorjázod sokszázoldalas regényeidet, s amely ülep még arra is predesztinál, hogy blogodban mélyrehatóan kommentáld a mindennapok hordalékát. Persze a nagy Homérosz is elaluszik néha, így azután nincs mit csodálkozni azon, hogy egyben-másban ugyancsak messzire elveted a sulykot. Mint például most is, amikor a melegeket tűzöd a tollad hegyére.( Mellesleg nagyon csodálkozom, hogy közülük még senki sem szólt hozzá elaborátumodhoz.)
Most pedig elő a farbával! Szerény véleményem szerint a homoszexulalitást nevezhetjük ugyan a természet mellényúlásának, ahogy ezt te is teszed, de korántsem aposztrofálhatjuk devianciának, még azzal a megszorítással sem, ha te a deviancia stigmáját csakis a szexuális irányultságra korlátozva véled elfogadhatónak. Ez megközelítően ugyanolyan horderejű baki, mintha magát a természetet neveznéd deviánsnak. Aztán meg szeretném tudni, honnan a csudából veszed, hogy a meleg csapás a társadalomra? Saját magára is csak akkor, ha a többségi társadalom homofóbiája veszi körül. Megmosolyogtató, amikor álláspontod megtámogatására azt hozod fel: kihalna az emberiség, ha a világon mindenki homoszexuálissá lenne. Mintha nem tudnád, hogy ez teljességgel abszurd félelem. (Amúgy leköteleznél, ha elárulnád nekem, melyik az a faj, amely még az embernél is veszélyesebb volt, s a Föld mégis túlélte!)
Szép dolog tőled, hogy elismered a szexuálisan másként orientáltak érdemeit, ámde mit is tehetnél mást, amikor óriások vannak közöttük, pl. az általad művelt művészeti ágban is.
Magadba szállhatnál, amikor olyanokat állítasz, hogy a többségétől eltérő szexuális identitást valaki vagy valami ránk akarja, és ránk is tudja kényszeríteni. Hogy te mekkorát tévedsz akkor is , amikor úgy véled: a homoszexualitást magánügyként kell kezelni! A melegek majd akkor vonulhatnak vissza a privát szférába, ha végre ők is kivívták emberi jogaikat. A melegfelvonulás nem biológiai deviancia (már ez a jelzős szerkezet is tudományos képtelenség), nem is kérkedés, ahogy állítod, hanem tüntetés a kirekesztés ellen. Aki ezt provokációnak tekinti, az vagy homofób vagy náci. Alájuk pedig igazán nem kéne lovat adnod! Értetlenül szemlélem azt az állításodat, miszerint a melegfelvonuláson résztvevők a provokáció bűnét vették magukra. Emlékeztetnélek arra a tanulságos mesére, melyben a szomját oltó farkas azzal az ürüggyel falja föl a bárányt, hogy az fölkavarta a patak vizét, holott a szelíd négylábú jóval lejjebb ivott a vízfolyásban.
Száz szónak is egy a vége: a melegek elfogadása intelligencia kérdése!

Egy alföldi diák 2008.07.31. 22:04:16

VÉSZKIJÁRATBEJÁRAT
Tisztelt Uram!
Most értettem meg egyik könyvét. A napokban forgattam ezt a régen írt aprócska könyvecskét (Asperján György: Vészkijáratbejárat). Ha az ember hosszú ideig, órákat utazik egy buszon, akkor hol álmodozva, hol érdeklődve figyel ki az üvegablakon. Nézi a piros pipacsmezőt, a sárguló repcetáblát, a széltáncban úszó tengerihadat … időszaktól függően mikor mit is lát. Talán a szemem belefáradt a busz melletti táj süvítésébe, elkalandozott beljebb és közelebb, a busz belseje felé pihentetésképpen, ott keresve magának valami megragadót és érdekeset. És megtaláltam. Egy felirat volt az, melyre az utazóközönség szemeit talán rá se veti. Egy figyelmeztető szó: Vészkijárat. Szemeimmel néztem és olvastam balról jobbra, meg jobbról balra ezeket a betűket, de gondolataim elkalandoztak könyvespolcomhoz, és kezembe vettem Asperján úr Vészkijáratbejárat című könyvecskéjét. Istenem! Milyen felfedezés ért ott abban a pillanatban, egy jelentéktelen helyen, valahol Kecskemét és Budapest között! A mások számára szemetrásevető figyelmeztetés ébresztette fel bennem az író úr regényének valódi mondandóját. Amely szerint a tanulás az, amely kivezethet és kiemelhet minket a környezetünkből. És hirtelen világossá vált bennem, hogy a születési hely nem predesztinál. Köszönöm Önnek, hogy bemutatta azt, hogyan lehet József Attila szavait idézve: MEGSZÜLETNI-ELVEGYÜLNI – ÉS REMÉLHETŐLEG MINDEN AKARATERŐT BEVETVE KIVÁLNI! Csakis a tanulással, a kitartó munkával, melynek méltó gyümölcse egy „Vészkijáratbejárat ajtó”.
Köszönöm Önnek és a volántársaságnak a felismerést. Üdvözlettel: egy alföldi diák

asperján 2008.08.01. 20:32:22


Kedves Nagy Márta, nagy örömömre szolgált, hogy ilyen hatással volt Önre a Jézus és Jdás aktája című regényem. Fontos számomra minden ilyen olvasói visszaigazolás, hiszen évtizedekig dolgoztam ezen a témán, és azt gondolom, hogy ebben a témában egy olyan gondolati változatot írtam meg, amely közelebb állhat a valósághoz, mint az egyházi tanítások, amelyek sokkal inkább Krisztust fogadják el, mint az Isten fiát, Jézust, az utóbbit ugyanis nem tudják, tudnák önös céljaik érdekében felhasználni. És természetesen az is vezetett, hogy valamiképpen a mához is szóljon, illetve a máról is szóljon ez a könyv, egyrészről a zsidóság életét, jelenlegi helyzetét, a világban elfoglalt pozícióját illetően, másrészt nyilvánvalóvá tegye, hogy - bármennyire is forgatni akarnánk a szemünket - eszmék csak emberek alakjához, tevékenységéhez kapcsolódva születnek, egy-egy társadalmi helyzet, megérett gondolat, stb. igazolására. Ennek összefüggéseit különösen a Jézus és Júdés alakjának megformálásával, illetve eszmei egymásrahatásuk felmutatásával akartam nyilvánvalóvá tenni.
Számomra, mint erről a blogomban már szóltam is, nagyon fontos volt, hogy röviden bemutassam a Jézus megszületése előtti időket, amelyek egyértelműen a zseniális király, Nagy Heródes alakjához és tevékenységéhez kötődtek. Nagy Heródes nélkül nem születhetett volna meg a jézusi gondolat; Nagy Heródes szervező és egyben megosztó magatartása nélkül Izrael nem került, kerülhetett volna olyan helyzetbe, mint amilyenbe került Heródes halála után. Izrael a lenni vagy nem lenni kérdéssel nézett szembe. Jézus, úgy gondolom, sajátos választ adott a LENNI követelményére és szükségszerűségére, de az ő elképzelését (is) felülírta a történelem és persze Róma történelme.
Örülök, hogy önnek tetszett a könyv, lévén, hogy azoknak a gondolatoknak a visszaigazolása az olvasók részéről, amelyekről szóltam, nem történt meg. A könyv nem járt akkora sikerrel, mint reméltem, s mint amekkorátmegérdemelt volna. Pedig egyszerre öleli fel a történelmet és a mát, s talán olyan megfogalmazásban, amely érdeklődésre érdemes. Ilyenkor az író csak a jövőhöz fellebbezhet - szomorú szívvel.
SURJÁN SÁNDOR hozzászólásához is szeretnék néhány gondolatot - kiegészítésként - leírni.
Amikor a jegyzetemet írtam, még nem volt előttem nyilvánvaló, hogy mi történik és történt teljes mélységében azon a délutánon.
Továbbra is állítom, hogy minden felvonulással és igazsággal szemben jogosultsága lehet egy másik felvonulásnak és egy másiki igazságnak. De az ellentüntetők nem felvonultak, hanem eleve a megszégyenítés és rendbontás szándékával gyülekeztek. És nem a maguk vitatható vagy vitatkozó igazságát képviselték, hanem a megszégyenítés magatartását. Felsőbbrendű emberek módjára kivántak viselkedni - alja emberek módszereit alkalmazva. Minden erőszakot, minden megaláztatást elvetek. Az "ellentüntetők" magatartása véleményem megváltoztatására ösztökélt, és azok mellett állok, akik elviselni kényszerültek az elfogultság, a bosszúvágy nagyon is súlyos megnyilvánulásait. Az események nagy tanulsággal jártak és járnak. Figyelmeztetnek, hogy van itt egy bizonyos embercsoport, amely utcai randalírozással kérdőjelez meg mindent, sőt szeretne elpusztítani mindent, ami nem egyezik az ő elképzeléseikkel. És ez messze túlterjed a másságukat képviselők megítélésén, megvetésén és meggyalázásán. Minden értéket el akarnak pusztítani, ami nem őket, nem a vágyaikat, az ambícióikat és távlatos terveiket igazolja. Mert ami még riasztóbb: nyilvánvalóan vagy fedetten, de mögöttük áll egy olyan párt is, amely bíztató és jóváhagyó viszonyulással bólint ezeknek az embereknek a fékevesztettségére. Nagy kérdés, hogy az ilyen emberekkel meddig tudják céljaikat szolgáltatni, és mikor ölt önálló arcot és vesz magára önállósodott magatartást ez a palackból kiszabadult, sőt, kiszabadított szelllem.
Kedves ALÖLDI DIÁK, hogy még ma is olvassák a Vészkijáratbejárat című regényem, és az ilyen hatást válthat ki valakiben, kissé visszaadja az írásba vetett hitemet, amelyet sok minden kikezdett: a bírósági ítéletek, egyesek mérhetetlen stupiditása, meg nem értése, elfogultsága, gyűlölködése. Ilyenkor azt mondja egy író, hogy igen, érdemes volt megélni mindazt a kínt és szenvedést, amely testet ölt abban a regényben. Ugyanis ilyen regényeket csak megélt élményekből lehet írni, sőt, hogy Hemingway-t idézzem: ilyen regényt csak TÚLÉLT élményekből lehet írni. És olykor még mindig nem vagyok benne biztos, hogy túléltem-e ezeket az élményeket, hiszen míg élek, bennem dolgoznak, és újabb meg újabb regényekben kérnek helyet maguknak.
Mindhárom hozzászólónak köszönöm, hogy figyelemre méltattak és vették a fáradságot gondolataik megfogalmazásához.

süti beállítások módosítása