Laci bácsink egyfajta kényszeres onanizálásként (bizonyos életkorban ez is valami), öt bölcs bevonásával létrehozta a bölcsek tanácsát (ő szerencsére nincs benne, csak felügyeli a bölcselkedők tevékenységét). Az öt kétségbevonhatatlan bölcsességű bölcsből két bölcs nem hazai talajon bölcsült meg, ami elég nagy hátrány, mert nem elég ismerni az itteni viszonyokat, azokat megélve az idegeinkben érezni is kell. A bölcsek önmagukban persze nem elég bölcsek, legalábbis ezt látszik igazolni, hogy két további, valószínűleg szintén bölcsekből álló bölcs munkacsoportot is rendelt melléjük a mi bölcsnek aligha mondható Laci bácsink. Ugyanis a mi szegény Laci bácsink azt nem tudja, hogy ebben az országban nem elég bölcsnek lenni és bölcseket mondani. Politikai akarat és erő is kell a bölcsesség érvényesüléséhez. Széchenyi István nemcsak bölcs volt, hanem politikus is, aki kemény harcok – és sok kudarc árán – igyekezett a bölcsességét a valóságba átültetni. Tudjuk, hogy nem is eredménytelenül. Az a viselkedés, mentalitás és befelé forduló, morfondírozó magatartás, amit Laci bácsink kissé patologikusan produkál, igen alkalmassá tette volna az egykori MSZMP központi bizottságának tagságára, ahol nem ő lett volna az egyedüli bazsarózsa-öntözgető (egyéb okosság, szándék és merészség híján).
Nos, Laci bácsink feltalálta a melegvizet. A vakondok áldásos választói magatartásának következményeként nem először, mióta ott ül vagy áll, ahová szokatlan mimikával kísért, kissé tétova fogalmazáskészségével együtt egyesek (a saját hátukra is púpként) ültették, illetve állították. Senki nem vonja kétségbe, hogy Laci bácsink jó szándéka mögött sok az ártó eredmény, illetve azt, hogy az ártalmas fontoskodás mögött olykor gyermeki dac, és higgyük el, óvodás tisztaság rejtezik. Laci bácsink a bölcseivel történelmet fog írni. Az okosságok megjelennek majd ötszáz példányban, és a kötet (ismert és megszokott módon) a pártbizottságok könyvespolcát fogja díszíteni. Laci bácsink pedig azt gondolja majd, hogy a bölcs semmittevéssel megint csinált valamit.
Mert ajánlani sok mindent lehet. És ez sokszor meg is történt a történelem során. Sok-sok bölcsek tanácsa mondott sok bölcset a királyoknak, a császároknak, (sőt, még Hitlernek és Sztálinnak is!) akik aztán azt tették, amit jónak láttak. Abban igaza volt Laci bácsinknak, hogy a kormányfő által összehívott sok okos, pártjának vagy érdekcsoportjának elkötelezett elme összehívásának, illetve az ott elhangzottaknak nem lesz és nincs is semmi foganatja. De ezt Laci bácsinknak ott kellett volna a maga nagyon visszafogott hangján, bicskanyitogatós megnyilvánulással elmondania, világossá téve, hogy egy országban baj sőt, egészen nagy baj esetén mindenkinek vállalnia kell nemzete sorsáért a felelősséget. De Laci bácsink hálás típus, és tudja, hogy egy ország és annak kormányzása nem úgy működik, ahogy azt lázálmában a kormányfő elképzelte a tanácskozás összehívásával. Kár, hogy mást viszont nem tud Laci bácsink, vagy ha tudja is, nem fogalmazza meg, mivel hálás típus (bár nem eléggé).
Mindegy ez most már! Nekünk ilyen kormány, ilyen ellenzék és ilyen Laci bácsi jutott. Egyik sem különb a Deákné vásznánál, még akkor sem, ha intenzíven egymásra mutogatnak, sőt egymást köpködik. Mert a tehetetlenségüknek, a torzsalkodásuknak és Laci bácsink törvényes keretek között mozgó tutyimutyiságának mi isszuk a levét. És még nem is tudjuk, hogy majd milyen nagyon.
