Az a tény, hogy a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság már több mint kétszáz tanút meghallgatott, azt látszik igazolni, hogy a nyomozóknak fogalmuk sincs, ki követhette el a rémséges tettet. A fellelt DNS egyértelműen bizonyítja számukra, hogy egy vagy több tettest kell-e keresni. És ez alapvetően leegyszerűsíti a nyomozati munkát, egyben behatárolja a lehetséges elkövetői kört. Ugyanígy az is, hogy egyrészt milyen sérülési nyomokat találtak a holttesten, illetve az, hogy miként ölték meg. Gondolom, mindez a helyszíni vizsgálatokból és a boncolás eredményéből kiderül, és szintén beszédes adatok sorozata áll a nyomozók rendelkezésére. És ami a lényeg: ugyancsak meghatározza, hogy milyen körben kell keresni a tettest. A helyszín alapos feltérképezése azt is elárulhatta, hogy ott a sufni mögött történt-e az erőszak és a gyilkosság, vagy a tetemet később vitték oda. Ez fantasztikusan sok ismeretanyagot jelent. Az erőszak jellege - a holttesten található sérülések beszédesek lehetnek -, a gyilkosság módja szintén sokat elárul egy szakembernek.
Akkor, kérdezem tisztelettel, hogyan lehetséges, hogy lassan hat hét után sincs gyanúsított?
Alapos kérdésként fogalmazódik meg: miért éppen a sufni mögött erőszakolták meg, majd ölték meg Nórát? A sufnihoz tartozik ház is? Ha igen, van ott kutya? Ha igen, logikátlan, hogy ott egy vagy több ember mozgolódjék. Sokkal logikusabbnak látszana, ha kissé odébb, az erdős részen történt volna mindaz, ami történt. (Vagy más helyszínen).
A gyilkosság előzményei és a körülmények is eléggé beszédesek. Előzmények: a rendezvény a művelődési házban. Annak felderítése, hogy kik voltak ott, akár az utolsó emberig, nem olyan nagy ügy, hiszen minden meghallgatott meg tud nevezni legalább tíz embert. Hogy kik nem mehettek be, arról is határozott kép állítható össze. Hogy milyen kocsik álltak a müv.ház előtt, arról is eléggé egyértelmű képet lehet kialakítani. Miként arról is, hogy vajon lehetséges-e, hogy gépkocsival került a helyszínre a tettes és milyen szerepet játszott maga a gépkocsi.
Mindennek a tisztázásához nem kellenek hetek.
Azt a rendőrség emberei a lány ruházata állapota alapján - hiszen gyakorlott nyomozók végzik bizonyára a munkát - pontosan el tudják dönteni, hogy egy személyt kell keresni vagy több emberből álló csoportot. Ennek alapján a nyomozás taktikáját is eléggé jól be lehet határolni. Ehhez sem kellenek hetek.
Rendkivül fontos, hogy a tettesnek helyismerettel kellett rendelkeznie: a tett megvalósítása során éppúgy, mint a menekülés idején. Tudnia kellett, hogy kit vár, merről várhatja, milyen útszakaszon várhatja (hiszen a tett helyszínétől már nem messze volt a lány rokonainak lakása). A rendőrség gondolom azzal is számolt, hogy az adott szakaszon az-e a "legideálisabb" hely a cselekmény elkövetésére. Ha igen, miért? Ha nem, akkor miért éppen ott történt - ha ott történt - a bűncselekmény? Ez szintén elég sok mindent eleve behatárol a nyomozati munkában lehetőségként és adottságként.
Azt gondolom, hogy a cselekmény elkövetőjének fiatalnak kellett lennie. Hogy miért? Erről már többször írtam.
Hogy Nóra az adott útszakaszon feltűnik-e és mikor - arról a tettesnek elég pontos információval kellett rendelkeznie, mert csak így készülhetett fel a támadásra. Mindebből következően a rendőrségnek arról is elképzeléssel kellene bírnia, hogy lényegében hol történt a támadás, és azon a szűk körzeten belül történt-e az erőszak, illetve a gyilkosság.
Ennek a tisztázása is viszonylag egyszerű dolognak látszik.
Ha a tettes ezekkel az információkkal rendelekezett - márpedig rendelkeznie kellett velük, hogy az általa megfelelőnek ítélt helyen várakozzék a lány megjelenésére -, akkor eléggé egyértelmű, hogy látókörön belül kell lennie. (Esetleg tanúként már ki is hallgatták? Tapasztaltunk már ilyet).
Innen kezdve a következő változatok lehetségesek: 1. a tettes azon a környéken lakik - 2. a tettes vagy tettesek ismerték Nórát, jól ismerték az útvonalát, a környezetet, tehát ennek megfelelően alakították cselekményük tervezését (vagyis helybélieknek kellett lenniük vagy olyanoknak, akik gyakran látogattak Lacházára a műv.házba, ami viszont feltételezi, hogy a lánynak is gyakran kellett volna ilyen típusú rendezvényen részt vennie, hogy felfigyeljenek rá, s ha ez így is lett volna, egészen addig volt egy barátja és kísérője, akivel aznap veszett össze. Tehát elvileg a tettesnek vagy tetteseknek azt is kellett tudniuk vagy tudnia, hogy a lánynak nincs, nem lesz kísérője. Ez a tény is leegyszerűsíteni látszik a helyzetet.) - 3. a tettes teljesen véletlenül vetődött arra a vidékre, teljesen véletlenül akadt össze a lánnyal hajnali háromkor, felöltözött-fázós alakját látva teljes mértékben a véletlen szülte az ötletet az erőszakra (ha az illető teljesen ismeretlen és idegen a lány számára, akkor nem feltétlenül öli meg. Ennek kapcsán az is felmerül, hogy a gyilkosság nem "véletlenül" történt-e, vagyis úgy, hogy "csupán" el akarta némítani a tettes a megerőszakolás idejére.)
Mindez egy laikus kérdésfeltevése.
A rendőrség ezekhez a kérdésekhez sokkal jobban ért. Ez iránt nincs kétségem. Vagyis megfogalmazható az a gondolat, hogy valami egészen váratlan helyzettel állunk szemben, azért hallgat meg egyre több embert a rendőrség, és azért látszik elveszni a tanúvallomások tömkelegében. Ebben az esetben viszont nem volna okos dolog, ha a rendőrség még idejében (már ha még érdemes ezt a kifejezést használni) tűzne ki nyomravezető jutalmat?
Sok-sok elgondolkodtató kérdés. És mindez csupán azért foglalkoztatja különösen az embert, mert az áldozat egy 14 éves gyerek volt. És félő, hogy újabb áldozat követi, ha nem sikerül az illetőt időben elfogni és lecsukni.
Nyilván nem lehetünk okosabbak, mint a rendőrség (különösen a konkrétumok birtokában), de okunk és jogunk van kérdéseket megfogalmazni annak a kevés ismeretnek a birtokában is, ami nyilvánosságra került. Mert mindenkit, aki a körülményeket boncolgatja és nem csupán vádaskodik, a segítő szándék, és az aggódás vezeti.