Fordulat a rendőrpalota ügyében - a rendőrség eddig is tudta, kik lőttek
2009. február 11. 17:30 | Forrás: STOP/HavariaPress
Hónapok óta pontosan tudja a rendőrség, kik lőttek rá két éve a Teve utcai rendőrpalotára.
Erről Bencze József országos rendőrfőkapitány az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának azon az ülésén beszélt, ahol a testület a rendészeti minisztert hallgatta meg. A rendőrfőkapitány egy képviselői kérdésre elmondta, hogy az ügy két védett tanúja már korábban pontosan elmondta - egymástól függetlenül -, hogy kik vettek részt a bűncselekményben. Bencze főkapitány szerint épp ezért már hetek óta vita van a rendőrség és az ügyészség közt, a rendőrség ugyanis azt szeretné, ha nyílttá tehetnék ezeket az információkat, hogy utána már nyílt eljárásban tudjanak bizonyos nyomozati lépéseket végrehajtani.
Vagyis elképzelhető az elképzelhetetlen.
A rendőrség abszolut biztosan tudja, hogy adott ügyben kik követték el a bűncselekményt, de az országos rendőrfőkapitány szerint ennek nyilvánosságra hozásához és a megfelelő lépések megtételéhez az ügyészség nem járul hozzá.
Ezek szerint elképzelhető, amit eddig valamennyien, akik ebben a blogban, Horák Nóra meggyilkolása ügyében véleményt mondtunk, képtelenek voltunk elképzelni: a rendőrség esetleg tudja, hogy kik a tettesek, de esetleg bizonyos megfontolások miatt nem hozza, nem hozhatja nyilvánosságra?
Meghül az emberben a vér, amikor arra gondol, hogy az ügyészség és a rendőrség bűnpártolást követ el. Ez biztosan nem igaz. Ez biztosan csak félreértés lehet. Egész biztos, hogy ilyet az ügyészség és a rendőrség nem tenne. Higgyünk abban továbbra is, a saját nyugalmunk érdekében, hogy a pest-megyei rendőrség semmit nem tud és ezért nem mond semmit. (Bár ez a változat sem túlságosan szerencsés!)