Ami eléggé elképzelhetetlennek látszott, most már szinte bizonyosság: Ophélie öngyilkos lett.
Eléggé nyilvánvaló, hogy miért. És ha ebben az ügyben a rendőrség alaposabb lett volna, (bár lehet, hogy az volt, csak minket nem avatott be) akkor ennek a gyanúja már kezdettől fogva megfogalmazódhatott volna mindenkiben, akit a lány sorsa érdekelt. (Nagy kérdés, hogy az apa - Ophélie eltűnése után - milyen fotókat törölt lánya laptopjáról, miként az is, hogy csak fotókat, vagy leveleket is?!)
Miként arról akkor az információk szóltak: Ophélie naponta kb. 15-20 SMS-t küldött, illetve emailt írt olasz fiú-ismerősének (ezt, visszakeresve, gyorsan meg lehetett a mobil-szolgáltató nyilvántartása alapján állapítani). Otthoni barátját (gondolom, korábbi szerelmét) elhanyagolta. A neki írt, kihült levelek elég sokat elmondtak volna egy hozzáértő embernek. Kérdés, hogy az olasz fiú megőrizte-e levelek és az SMS-ek egy részét, mert azok is árulkodók lehettek volna. (És Ophélie megőrizte-e az olasz fiú válaszait, ha ugyan válaszolt neki a sok-sok SMS-re és levélre, vagy kifejezetten terhesnek találta azokat?) Eléggé magáért beszélt az a tény, hogy miközben a vendéglőben ott voltak az évfolyamtársai, ismerősei, neki egyetlen ember hiányzott: az olasz fiú. Sürgetésképpen, hogy mikor érkezik már meg, írt is neki egy SMS-t. Aztán megérkezett a fiú. Ophélie elég sokat vagy azt is mondhatnánk: nagyon sokat ivott. Huszonkét éves volt. Ennek a korlátlan alkohol-fogyasztásnak nyilvánvalóan oka lehetett. Egyáltalán nem valószínű, hogy ez nála napi gyakorlat lett volna. Igen nagy kérdés, hogy mi történt, milyen beszélgetés zajlott le a két fiatal között, illetve milyen magatartást tanúsítottak egymás irányában. Nagy kérdés, hogy korábban Ophélie elment-e egyedül a szórakozóhelyről, az olasz fiút otthagyva? Ez alkalommal ez történt. Kérdés, hogy Ophélie mindig olyan tempósan közlekedett-e, mint azon az estén. Ha nem, eléggé egyértelmű, hogy feldúlt lehetett, menekült önmaga elől. Korábban mindig a Nyugati tér felé ment és az éjszakai buszra szállt hazafelé tartva (erre akkori bejegyzésemben fel is hívtam olvasóim figyelmét). Ez alkalommal gyalogosan egy teljesen lehetetlen és magyarázhatatlan útvonalat választott. Ma már tudjuk, hogy nem véletlenül és nem szándék nélkül. Ophélie azért ment a Lánchíd felé, mert szándékai voltak. Azért dobta le ott a hídon a táskáját, hogy ezzel jelet hagyjon maga után. Ophélieban örlődhetett a bánat, a csalódottság egy ideje. De azon az estén történhetett valami, ami a hirtelen és végzetes elhatározásra bírta.
Ophélie öngyilkos lett.
A kiemelt holttest a ruházat, a viselt ékszerek alapján eléggé egyértelműen beazonosítható. Szakemberek azt is gyorsan meg tudták állapítani, hogy csupán néhány napja vagy már több mint két hónapja került a Duna hideg vizébe. Az utóbbit találták jellemzőnek.
Vagyis Ophélie holttestét találták meg Csepelnél.
Bevallom, egy pillanatig sem gyanakodtam korábban öngyilkosságra. Ophélie helyes lány volt, szép termetű, sikeres, és izgalmas, reményteljes út állt előtte. Az olasz fiút, akinek, úgy látszik, más volt az ízlése vagy kitartott meglévő esetleg otthoni barátnője mellett, nem érdekelte Ophélie és az ő ezáltal reménytelenné vált szerelme.
Hogy ezt nem vették észre a csoporttársak, hogy erről nem tett tanúvallomást az olasz fiú, ezen azért alaposan csodálkozom. Ennyire közönyös senki nem lehet embertársa iránt.
Egy pillanatig sem gondolom, hogy baleset történt volna. Akkor a táskáját is magával viszi a vízbe. A hányásfolt, amelyet a táskája mellett találtak, a rendkívüli belső felindultságáról tanúskodik. Egyáltalán nem gondolom, hogy búncselekmény áldozata lett volna. Ahhoz, hogy erőszakkal bedobják a Dunába, legalább két ember kellett volna. És miért tette volna bárki is, hiszen jelentéktelen értéktárgyai a hídon maradtak, szórakozásként pedig ekkora rizikót senki nem vállal.
Ophélie, előtted állt az egész élet.
Annyi érzelmi korrekcióra nyílt volna még alkalmad és lehetőséged!
Lehettél volna boldog kedves, szeretett szerelmes, feleség és anya. Sok minden. Eredményes, jövőt megérő és látó-alakító ember. De te másként, és nagyon rosszul döntöttél érzelmi görccsel a lelkedben.
Ophélie, nagyon fáj érted a lelkem, a lelkünk.
Ophélie, miért?
Miért döntöttél ennyire rosszul, ennyire fájdalmasan és hibásan?!