Tegnap volt négy hónapja, hogy Horák Nórát megbecstelenítették, megölték és kirabolták.
És már szinte mindenki elfeledte. Őt is, meg azt is, ami vele történt.
Én legalábbis sehol nem olvastam, hogy az ügyészség engedélyezte volna a nyomozás hosszabbítását a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság számára. Úgy tudom persze, hogy engedélyezték, de ez már nem hír.
A négyhónapos nyomozási szakasz eredményeiről egy szót sem szólt a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság.
Két hónappal ezelőtt még legalább azt hazudták, hogy szorul a hurok, meg egyre közelebb jutnak a nem is ismert személyhez, akinek a habitusát és a magatartását ennek ellenére úgy ismerik, mint hülyegyerek a tenyerét.
A rendőrség már arra sem érdemesíti a közvéleményt, hogy valamit mondjon.
Ez már csupán az ő magánügyük - gondolják ők.
Arról sem beszél persze a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság, pedig ott ötven nyomozó buzog, hogy történt-e valami előrelépés a tatárszentgyörgyi gyújtogatás és kettős-gyilkossűg ügyében. Nem beszél róla, mert nem történt semmilyen előrelépés.
A rendrőség önjáró szervezetként úgy ítéli meg, és ezt az ügyészség hagyja, és a legfelsőbb rendőri vezetés hagyja, és a kormányszintő vezetés hagyja, hogy senkinek semmi köze hozzá: eredményesek-e vagy sem. Senki nem láthat bele a kártyájukba, és egyébként pedig mindenki azt hord össze, amit akar, a rendőrség tesz rá. Tesz arra is, hogy milyen a rendőrség megítélése, és hogyan élték és élik meg az emberek ezt a tragédiát, s azt a szőrnyű következményét, hogy nincs és nem lesz tettes.
És most, ebben a gazdasági és politikai helyzetben különben sem aktuális tettest prezentálni. De nincs is! Mert a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság nem is alkalmas egy ilyen feladatra.
És hiába van az ügyben információnk és elképzelésünk, ha bármit lépni mernénk, az ügyészség és a rendőrség azonnal eljárást indítana ellenünk. Mert az eredménytelenséghez csak és kizárólag a rendőrségnek van jogosítványa. A tehetetlenséghez is. A közönyhöz is. A nemtörődömséghez is. Ahhoz is, hogy az emberekben a tragédia rettenetes keserűséggé aszalódjék, mert ennek elhárításához a rendőrságnek nincs se ereje, se elképzelése, se bátorsága. Csak jogosítványa. Az van neki. És tíz körömmel kapaszkodik bele, mert ahhoz jár a jó fizetés, a kényelmes nyomozgatás lehetősége, a büszkén felvállalt, következmények nélküli eredménytelenség joga.
Nekik nincs lelkifurdalásuk azért, hogy egy 14 éves lány gyilkosai vidáman élnek és semmi, de semmi nem fenyegeti őket, bármikor újabb aljas tettet elkövethetnek - következmények nélkül. Hiszen egyet már elkövettek, szintén - KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL.