Tisztelt Honi!

Megkaptam a Che Guevarával kapcsolos linkeket. Bár elég sok mindent tudok róla, mégis érdeklődéssel olvastam őket, különösen a Rózsa Flores Eduardo által készített interjút.

Lehet, hogy minden úgy történt, ahogyan a tábornok kényelmes dolgozószobájában elmondta. Igen, ő él, nyugodtan, békében, Che pedig már 1967 óta halott.

Az ő céljairól, módszereiről, arról az elképzeléséről, hogy hazája elnyomottjait felszabadítja úgy, hogy majd forradalmasítja őket, sokat lehetne beszélni. Különösen abban az összefüggésben, hogy bizonyos értelemben Rózsával szemben ugyanott ugyanazokat a módszereket alkalmazták, csak most egy úgymond baloldali vezetésű kormányzat. A beszámolók alapján aligha kétséges, hogy Rózsát és két társát kivégezték, mert ez volt a legegyszerűbb. Amint az írásból olvasható, ennek a "legegyszerűbb" megoldásnak hagyománya van Bolíviában.

Lehet bármi a véleménye Cheről és módszereiről (mint ahogyan lehet bármi a véleményünk Rózsa Flores akciójáról és magatartásáról), az a tény, hogy egy elfogott, megkötözött, fegyvertelen embert agyonlőttek a katonák, mint ahogyan jobb érzésű ember egy kutyát sem, önmagáért beszél. Gyorsan hozzáteszem: az is önmagáért beszél, ahogyan Rózsával és társaival végeztek.

Bolíviában Che középosztálybeliként született, és választhatott volna magának szép, kényelmes életet is, hiszen végzett orvos volt. Másként döntött. Miként Rózsa is élehett volna itthon vagy Bolíviában kiegyensúlyozott életet, hiszen nyelveket beszélt, felkészült, szuper értelmes ember volt. De bizonyos elképzelések mentén Che is, és Rózsa is másként döntött. A normálistól eltérő karakterrel és gondolkodásmóddal.

Che Guevarából kétségtelenül mítoszt csinált a kivégzése. Ezt akkor azok, akik sorsáról döntöttek, nem látták. De az a beállítás, hogy patkány volt, aki nem mert tűzharcban elesni, ez nem igaz. Rózsa is felvette volna a kesztyűt, bár azért őket nem lehet még egy napon sem említeni.

A fiatalaságnak, a különböző mozgalmaknak mindig szükségük van hősökre.

Az embereknek ideálokra. Jaj annak a közösségnek - lásd a mai Magyarországot -, amelynek ifjúsága semmilyen ideált nem keres és így nem is talál, élete elmerül a bulikban, majd később a munkában, a családban, a hétköznapokban, a kapitalizmus szigorában, akár kizsármányolt valaki, akár kizsákmányoló.