Három évvel ezelőtt megjelent egy regényem, amelyben egy fiatal, huszonhárom évesen meggyilkolt lány életét és szörnyűséges halálát írtam meg. A regény a rettenetes esemény után 37 évvel jelent meg, és lényegét tekintve nem a gyilkosságról, hanem egy életre készülő, álmodozó, társat, férjet, szerelmet kereső lányról, ifjú nőről szólt, egy olyan nőről, aki teli volt energiával, akarással, a többéválás REMÉNYÉVEL. Ezen kívül isten rendkívüli szépséggel ajándékozta meg.

1970. április l9-én hajnalban ölték meg tizenegy késszúrással annak a nővérszállásnak az ablakában, ahol lakott, élt és vágyódott egy emberibb élet után.

A regényt az eredeti rendőrségi jegyzőkönyvek felhasználásával írtam meg. Sok-sok gépelt oldalt olvastam el másfél évtizeden keresztül, újra meg újra, míg egyértelműen előttem állt a lány élete és az is, hogy ki ölte, ölhette meg.

A regény megjelent, és a megnevezett tettes, akit soha nem gyanúsítottak meg, bár a cselekményt követő napon a rendőrség tanúként meghallgatta és minden más tanúnál hosszabb és rendkívül ellentmondásos jegyzőkönyvet vett fel vele, tehát a tettes feljelentett. A cselekmény után 37 évvel. A mindig mindent tisztán látó Fővárosi Bíróság rendkivül gyorsan ledarálta az ügyet és a bíró diadalmasan bejelentette, hogy mivel hihetetlenül súlyos személyiségjogi cselekményt követtem el, a Fővárosi Bíróság történetének legmagasabb kártérítését ítéli meg az általam megnevezett tettesnek.

És ím elérkezett az igazság órája: a sok-sok millió forintot életem végéig fizethetem. Azért dolgoztam 56 éven keresztül, hogy egy olyan ember öreg napjait tegyem kellemessé, akinek a kezén és lelkén vér szárad.

És még ezután jön az állam, amely a perköltségeket követeli rajtam.

És korábban meg kellett váltanom négyszáz nap börtönt, ugyanis nemcsak polgári per indult ellenem a regény miatt, hanem büntetőjogi is, amit - a regényemre alapozva és semmi másra - szintén megnyert a tettes, mivel a magyar igazságszolgáltatás rendszere olyan, hogy húsz év után egy gyilkosság elévül, mintha az emberi törvénykezés vissza tudná adni egy ember isten által ajándékozott életét.

Még meg akartam írni Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar életét. E nemzet legszebb és legteljesebb csodájának az életét. De a tárgyalások megtörtek, de az ellenem indult és ma is folyamatban lévő eljárások megtörtek. A magyar bíróságot az én jogaim, és az, hogy tehetségem révén mivel ajándékozhatom meg a nemzetemet, nem érdekelte. A bíróság csak és kizárólag egy gyilkos személyiségi jogait tartotta szem előtt, és minden törekvése arra irányult, hogy a gyilkosnak jóvátételt adjon.

Megadta, miközben tönkre tett engem.

Tönkre tett és mélységesen megalázott.

(Tudom, hogy vannak, lesznek, akik ennek örülnek, mert mindig vannak, akik örülnek, ha valakit megalázva és szenvedve látnak. De már ez sem érdekel.)

Ha van isten, a kiömölt vér véresre festi a tettes minden éjszakai álmát. Bár a gyilkosok nem szoktak álmodni.