Kimondom ezt a két nevet, és érzem, hoigy angyal száll át a lelkemen.
Ajna és Blanka! - én azt gondolom, hogy talán Virág volt, aki ezt a két nevet kitalálta két kislányuknak.
De talán a férje is gondolkodott azon, hogy mi legyen a neve születendő gyermeküknek.
Láthatóan különös és eredeti nevet akartak adni nekik.
Olyan érzése van az embernek, hogy azért, mert különös, szép és nagy sorsot szántak, álmodtak nekik. Mert a maguk módján ők is szép és különös életet éltek. Már kamaszkorukban egymásra leltek, és mindig fogták egymás kezét. A szerelem, a szépen izzó szerelem "terméke", gyümölcse, igazsága lett Ajna és Blanka.
Hol vagytok most, Ajna és Blanka? Hol vagytok? Hova lettetek? Mennyi minden szépet, jót és megpróbáltatást igért, tartogatott nektek ez a század. Talán a legtöbbet, mióta az emberi faj létezik. Mert ez a század a mesék és megpróbáltatások százada lesz. A csodák és szőrnyűségek százada. És ti, Ajna és Blanka lázzal, tudással, szépséggel, szerelemmel, kitartással, jósággal és hittel, egymásba és a szüleitekbe kapaszkodva nagyszerű vendégek lettetek volna ebben a században. Talán még ötven-hatvan évig a szülők is fogták volna a kezeteket. Örülve az örömötöknek, csodálattal fogadva utódaitokat.
Mi minden várt rátok Ajna és Blanka!
És hova lettetek?
Az örök világosságba tüntetek? Ha az anyag mélyén és rejtelmeiben örök világosság van, akkor oda.
De az emberiség szegényebb lett veletek, Ajna és Blanka.
Milyen szépen lehetett volna suttogni a ti neveteket: lázban, örömben, riadalomban.
Suttoghatjuk már csak a magunk lelkébe.
Ajna és Blanka, két édes, gyönyörű mártír. Minek is vagytok ti a mártírjai?... Azt látjátok nem tudom, csak azt, hogy mártírok vagytok... két angyal-mártír. Isten éppen aludt vagy nagyon mással volt elfoglalva, amikor... Jaj, Ajna és Blanka, mi minden tűnt el veletek együtt! Mennyi fény és ragyogás. Megfogyatkozott a jövő, a remény, az álom, a szépség, megfogyatkozott a kacagás.
Ajna és Blanka - mindig ott volt veletek Virág és vele, benne egy egész világ, és elrejtve, sötéten munkálva édesapátok lelkében az iszonyat, a hirtelen támadt gonoszság, a szörnyeteg félelem és a gyilkos szándék.
Ajna és Blanka, hol bújkáltok? Merre vettétek az irányt? Milyen messzire mentek, hogy soha, de soha többé nem tértek vissza?
Ajna és Blanka, miért ilyen a világ? Miért ilyen az ember?
Kérdezhetek én már bármit, mert ti nem vagytok, Ajna és Blanka, minden válasz esetlen és ijedező... jaj, a ti sápadtságotok belevilágit a mindenségbe, megriasztja a csillagokat, és magyarázatot vár, hogy mi esetleg aludni tudjunk.