Kedves Keselyőbérc! Egyik kommentjében az alábbiakat írja:
"A gátról készített képeken jól látható, hogy a betonban nem volt vas! Innen kezdve nincs is miről vitatkozni tovább. A beton vas nélkül ugyanis törni szokott, mégpedig magától. Egy több száz méter hosszan alapozás nélkül megépült gát esetében a talaj évek alatt mozog egy kicsit, a beton pedig csak egyet tud, mégpedig törni. Valószínűleg egyes helyeken jobban átázott a talaj, mint más pontokon, így az egyenletes alátámasztás megbomlott, és a betont a saját súlya is eltörhette".
Bizonyára nem olvasta el eléggé figyelmesen azokat a riportokat, közleményeket, amelyek a zagytározó építéséről szóltak. A tározó építésekor valóban nem ástak alapot, ez szükségtelennek is látszott. A cella gátfala ugyanis nem betonból készült - akkor valóban nem szakadt volna át ilyen könnyen -, hanem kohósalakból, amely megkötve, tömörödve szinte, de csak szinte! a beton keménységének tulajdonságával bír. A gát az alapjánál 70-80 méter széles, a koronájánál pedig 10-20 méter széles (a közlemények szerint) Nyilvánvaló, hogy ebbe a kohósalakba nem raknak betonvasat. Az összetömörödött, megkeményedett kohósalak hatalmas tömegével tartja a beleresztett zagyot és az erősen lúgos hatású folyadékot, amely a timföldgyártás mellékterméke.
A gát - normális esetben - azért is képes az ötmillió tonna mennyiségű beleengedett vörös iszapot megtartani, mert a zagy leülepszik, összetömörül és lényegében önmagát tartja, oldalirányú nyomást ekkor már nem fejt ki. A zagy a gátfalra nyomást csak akkor gyakorol, amikor még folyékony, képlékeny állapotban van. Ez a bizonyos folyékony, lúgos iszap nyomta meg a gátat, és elindulásakor magával sodorta - miként a felvételeken látszik - a leülepedett, összetömörült iszap egy kis részét is. (Kb. 750.000-1.000 000 köbméter közötti mennyiségű zagy, lúgos iszap ömlött ki. A tározóban mintegy ötmillió köbméternyi vörösiszap található, tehát annak csak kis része ürült ki).
Miért szakadhatott át a gát?
Közelítsünk a kérdéshez paraszti ésszel.
A Malnak három tulajdonosa van. Tolnay Lajos a gyár vagyonának 40 %-kát birtokolja. Magaánvagyona 23 milliárd forint. 2007-ben ez a vagyon még "csak" 16.3 milliárd forint volt. 2008-ra - és ez igen elgondolkodtató adat - 23 milliárdra emelkedett, egy év alatt majdnem hét milliárddal. A válság hatására 2009-ben a vagyona 22 milliárdra csökkent, 20010-ben viszont már ismét 23 milliárdra nőtt, vagyis egy év alatt egy milliárd volt a növekedés. A gyár timföldgyártási kapacitása - a válság miatt - 2009 végén csak 60 %-os volt. 2010-re ismét fellendült a termelés, már az első hónapokban kb. 72-73 százalékos kapacitással termelt a gyár. Mivel a válság enyhült és az aluminium iránt megnőtt a kereslet, az év további részében a termelés elérhette a 90, de akár a 100 százalékot is. Ez évi 300 ezer tonna tömföld gyártását jelentheti. Egy tonna timföld gyártása után keletkezik 2-2.5 tonna melléktermék - összefoglalóan: vörösiszap, plusz sok-sok köbméter lúgos víz, amely a vörösiszappal együtt a tározóba kerül.
A Mal másik két tulajdonosa: 30 %-ban Bakonyi Árpád 16.5 milliárd forintos magánvagyonnal (fia, Bakonyi Zoltán a Mal vezérigazgatója), valamint szintén 30 %-kos tulajdonrésszel Petrusz Béla, akinek a becsült magámvagyona ugyancsak 16.5 milliárd forint. 2009-hez képest mindkettőjük magánvagyona 500 millióval, összesen egy milliárddal gyarapodott, miként Tolnay Lajosné. Vagyis egy év alatt összesen két milliárd forinttal nőtt a tulajdonosok magánvagyona.
Azóta, hogy a kilencvenes évek második felében megszerezték a Malt, bár fejlesztésre fordítottak pénzt, új tározó cellát, mivel hatalmas költség lett volna, nem építettek. A megvételkor átvett kilences, majd tizes tározó cellát használták. Az hírek szerint a tizes cella gátkoronáját megmagasíttatták, hogy több zagyot ereszthessenk bele.
A kohósalak tulajdonsága, hogy ahogyan öregszik, ridegszik és a nyomás hatására repedezni kezd. Gondolom ezt a vegyészmérnök végzettségű tulajdonosok tudták, tudják. Nos, miként ismert, 2010 első felében fellendült a termelés, és ez a további időszakban folytatódott. A tulajdonosok külföldről - érdekeltségeiken keresztül - hozták be az országba a bauxitot és itt dolgozták fel. Mivel a timföld gyártása során keletkező u.n. vörösiszapot nem lehet a WC-én leengedni, új tározó viszont nem épült(illetve mégis: egy egészen kicsi, amely talán 15 napig tudja fogadni a gyártási folyamat melléktermékét), mert az a profitot - átmenetileg - megnyeste volna, így a keletkező zagyot a tizes cellába fejtették le. Ennek következtében nyilvánvalóan megnőtt a nyomás. Nem az esőtől, az csak valamelyest hozzájárulhatott, hanem attól, hogy megnőtt a termelés és így a melléktermék, a vörösiszap mennyisége, a gyártáshoz használt lúgos folyadékkal együtt. A cellában túlnyomás alakult ki. Elsősorban a korona táján, mivel a folyékony zagy ott helyezkedett el. (Egyes hírek szerint a már leülepedett vörösiszapot a korábbi hónapokban igyekeztek hatalmas gépekkel tömöríteni, hogy minél több frissen keletkezett zagyot ereszthessek a tározóba. Hogy ez milyen hatással volt a gátfalra, vizsgálandó kérdés!!!)). Bár gátszakadás éppen a védőmű sarkán, ahol jobban megoszlik a nyomás, a legritkább esetben keletkezik, most mégis ott következett be. Egészen biztosan azért, mert ott valami miatt a gátfalon repedés keletkezhetett, amit megfelelő ellenörzés esetén észre kellett volna venni. Előzetes repedés nélkül, egyik pillanatról a másikra a nyomás nem képes átszakítani a gátat, csak akkor, ha valahol azon gyengülés következik be.
A repedést, a gyengülést viszont észlelni kellett volna. És elsősorban ennek lehetőségével a mérnöki végzettségű tulajdonosoknak kellett volna számolni, hiszen ők tudták pontosan, hogy a megemelkedett termeléssel mennyi újabb zagyot fejtettek le a tározóba.
Nyilvánvaló, hogy az alapjánál 70-80 méter széles gátat alul nem tudja a folyékony zagy megmozdítani, még akkor sem, ha az megrepedt. A nyomás felülről, a korona táján érte a cella falát. Kicsi annak a valószínűsége, hogy a hatalmas, mintegy huszonöt méter széles szakaszt egyszerre tépte volna át a belső nyomást. A 70-80 méteres alapon álló, negyven méter magas, kb. 25 méter hosszú kiszakadt rész súlya sok száz tonna lehet. Azt egyszerre képtelen megnyitni a tárolt folyadék nyomása. Bizonyára először egy kis szakasz nyílt meg, és a résen meglódult iszap hatalmas energiája az áramlás révén felerősödött és tovább rombolta a gátfalat, egészen az alapokig feltépve a belsejében nyilván repedezett kohósalakot.
A következmények ismertek.
Még csak egyetlen megjegyzés. A tulajdonosok a károsultak kárpótlására 1.5 milliárd forintot ajánlottak fel - a kormány és a közvélemény nyomására - öt évre elosztva, vagyis 300.000 milliós évenkénti részletekben. (Arról nem szóltak, hogy az ezer hektárnyi terület kármenesítésére akarnak-e fordítani egyetlen fillért is, valamint a folyók élővilágának helyreállítására). Mert ez a maximum, amit úgymond teljesíteni tudnak. Miközben a magánvagyonuk egy év alatt összesen kétmilliárd forinttal gyarapodott (válságos évben!!)
Elgondolkodtató a tulajdonosok "gesztusa".
