Két évvel ezelőtt november 22-e szombatra esett. Ezen a napon rendezvény volt a kiskunlacházi művelődési házban, amelyet hajnalig tartó tinidiszkó követett.
Azt gondolom (mert utólag könnyű okosnak lenni), hogy a rendezőség nagyot hibázott, amikor engedélyezte a hajnalig tartó diszkót. Tinédszereknek legkésőbb este tízkor otthon a helyük, bármilyen nagylánynak, vagy nagyfiúnak képzelik is magukat.
Horák Nóra is elkövette azt a végzetes hibát, hogy nyitott, kedves emberként, 14 éves fejjel bízott az emberekben, s így nem tudta elképzelni, hogy hajnalban akár veszélyes is lehet a sötét utcán tartózkodni.
Közismert, hogy hanali három óra körül P.J. (most már leírhatnám a teljes nevét, de annyira undorodom tőle, hogy magamat mocskonám be, ha leírnám a nevét) az asztaltozott út mentén húzódó keskeny erdősárvan, a lakásától 150 méterre, megerőszakolta, megfojtotta és kirabolta (ha valóban ő, illetve csak ő volt a tettes!!)
Horák Nóra reményekkel teli, kedves, csinos, álmodozó, tervekkel élő kislány volt. A szülei imádták, támogatták. Minden adottsága és lehetősége megvolt arra, hogy szép, gazdag és tartalmas életet éljen. Szeretett táncolni és szórakozni, de emellett kitartóan, szorgalommal tanult, készült az életre, a felnőttség feladataira.
P.J. tényleges sérült lélek, miként az egész egykori családja. Nem különösebben súlyos mentális problémáit leszámítva erős, egészséges, fiatal, de tervek nélkül élő ember. Sodródott azzal az ellentmondásokkal teli mai élettel, amely a normális mindennapok útjáról sok mindenkit eltérít. Hogy a munkájában telt-e öröme, nem tudjuk. A duhajkodó szórakozásban annál inkább. Iszonyatosan elhanyagolt körülmények között élt a szüleitől örökölt tágas és kényelmes házban. Szexuális igényeit prostituáltaknál elégítette ki. (Az a vallomása tulzás, hogy szex közben keményen bánt a protituált nőkkel - egyébként ez a kijelentés is jellemző rá: azért, mert valaki a testének áruba bocsátásával keresi a kenyerét, ugyanolyan joggal bíró ember mint bárki más -, ugyanis a kialkudott összegben, amely csak egy "normál-menetre" vonatkozik, nincs benne, hogy bántalmazhatja is a testét készpénzért adott időre kifejezetten szexuális célra áruba bocsátót. Ha valaki mégis megfeledkezik magáról, annak az ilyen esetekben a legtöbbször megvan a következménye, hiszen a lányok többsége fölött strici örködik, illetve az ilyen "partnernek" gyorsan híre megy, és nem biztos, hogy egy következő alkalommal megússza a "durvulást". Tehát ez a védekezés P.J. részéről 98 százalékban a mese, a bíróságot - láthatóan eredményesen - "altató" mesék világába tartozik).
Hosszas (rendkivül átgondolatlan) nyomozás után a "tettest" elfogták és nagy előkészület után a mai napon, úgy tűnik, hogy Nóra halálának évfordulójához igazodva, a bíróság elítélte (már ha tényleg ítéletnek lehet nevezni azt, amit a bíróság kirótt).
A hírt az Index írása a következőképpen foglalja össze:
Tizenkilenc évet kapott H. Nóra gyilkosa
A Pest Megyei Bíróság tizenkilenc évi fegyházbüntetésre ítélte a kiskunlacházi gyilkosság vádlottját, akit tíz évre a közügyek gyakorlásától is eltiltottak. Az elsőfokú ítélet kihirdetését óriási médiaérdeklődés kísérte.
Szándékosan ölte meg a 14 éves H. Nórát a 28 éves P. József, mert tartott attól, hogy kiderül az erőszakos közösülés, állapította meg a Pest Megyei Bíróság.
A tizenkilenc év fegyház és a közügyektől eltiltás mellett a csaknem 19 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték a férfit.
P. József az utolsó szó jogával élve a bíróság előtt azt mondta: "tényleg nagyon sajnálom az egészet, hogy így alakult, szándékosan soha nem tettem volna ilyet." Arra, hogy az ügyész szerint két év alatt semmilyen érzelmet nem mutatott ki, a vádlott azt mondta: "én ilyen vagyok, nem nagyon látszik rajtam, hogy mit gondolok, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim".
A bíróság szerint az elkövető beszűkült személyiség, kisebbségi érzés hatalmi törekvéssel párosul nála, hajlamos az agresszióra, érzelmi kapcsolatrendszere szegényes, viszont nincs olyan elmebetegsége, ami kizárná a büntethetőséget.
A 14 éves lányt 2008. november 23-án gyilkolták meg Kiskunlacházán, holttestét egy erdős területen találták meg. A rendőrök már akkor feltételezték, hogy a lány ismerte támadóját, hiszen bement vele az erdőbe, és még egy cigarettát is elszívott. A helyszínen számos DNS-mintát rögzítettek a nyomozók: találtak ondómaradványokat, fanszőrzetet és cigarettacsikket. A bizonyítékok arra utaltak, hogy a lányt egyetlen ember támadta és gyilkolta meg.
Az ügyészség aljas indokból elkövetett emberöléssel, erőszakos nemi közösüléssel és kifosztással vádolta a férfit, akit tavaly nyáron fogtak el. A hatóságok a fiatal lány brutális megölésével kapcsolatban több mint hétszáz embert hallgattak ki.
Tüntettek a roma erőszak ellen
A gyilkosság óriási politikai vihart kavart, és etnikai feszültségeket szított [1] a településen. Felröppentek olyan híresztelések, miszerint három helybéli roma fiatal volt a gyilkos. 2008. november 28-án a polgármester fáklyás felvonulást szervezett [2] a roma erőszak ellen, melyen több ezren vettek részt. Nem történt rendbontás, de négy embert előállítottak. Viperát, rugós kést, gázsprét és egy flóbertpisztolyt találtak náluk. A demonstráción az azóta jogerősen betiltott Magyar Gárda és a Gój Motorosok tagjai is felvonultak.
Bencze József országos rendőrfőkapitány később egy interjúban cáfolta a pletykákat, a hírbehozottak még a poligráfos vizsgálatot is vállalták, hogy igazolják az ártatlanságukat. Egymilliós nyomravezetői díjat tűztek ki az ügyben, amit a nyomozás sikertelensége miatt 2009 februárjában tízmillióra emeltek. [3]
Répás József polgármestert januárban elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), úgy ítélték meg, hogy nyilatkozataival megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Ezt a határozatot a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte, [4] és új eljárás lefolytatására kötelezte az EBH-t. Répás József értelmezése szerint a bíróság határozatával lekerült róla a rasszista bélyeg, vagyis neki lett igaza.
Eddig az Index írása.
Hogy a bíróság egész pontosan mivel és hogyan indokolta az ítéletét, azt ebből az írásból nem lehet ténylegesen megállapítani. Én csak két apróságot emelnék ki. 1. honnan, milyen bizonyítékok alapján állítja a bíróság, hogy Nóra ismerte a nála 12 évvel idősebb férfit, aki egy teljesen más korosztályhoz tartozik? Ilyen állítást szerintem sok-sok tanúval kellett volna a feltételezés helyett alátámasztani (lehet, hogy a bíróság megtette, csak mi nem tudunk róla). 2. Honnan veszi, miből gondolja a bíróság, hogy Nóra (még ha látásból esetleg - ESETLEG!!! - ismerte is P.J.-t), hajnali három óra tájban, az unokatervéréhez sietve, önként bemegy az erdőbe egy italos állapotban lévő férfival és kellemesen cigarettázgat vele? Ha ugyanis ezt, mint lehetőséget elfogadjuk, akkor már csak egy lépésnyire van az a következtetés, hogy talán mégsem nemi erőszak történt, hanem - kezdetben legalábbis - az áldozat maga is hozzájárult ahhoz (egy bűzlő, mocskos alakkal, mikor - ha lett volna ilyen szándéka Nórának - olyannal is történhetett volna ez, akit a szíve is képes elfogadni).
De ismét sok-sok egyéb kérdést is megfogalmazhatnánk, olyan kérdéseket, amelyekre a bírósági tárgyalás során nem derült fény. Ebből a csokorból csak egyet emelnék ki: P. J., amikor a közeli mulatóhelyről gépkocsival Kiskunlacházára tartott, nagy hangon kijelentette, hogy azon az éjszakán az első szembejövő nővel közösülni fog (hogy finoman fogalmazzunk). Hogyan lehetséges az, hogy Nóra holttestének P. J. házától 150 méterre történt fellelése után a kocsiban utazó személyek közül senkinek nem jutott eszébe a kijelentés? Senki nem tett erről említést a rendőrségnek? Még a 11 milliós jutalom reményében sem. Ha ez csupán véletlenül történt, akkor ilyen véletlenek, véleményem szerint, ezer évenként fordulnak elő. És akkor ezzel összefüggésben még egy megjegyzés: hogyan lehetséges, hogy a szagot fogó kutya a tett helyszínétől 50 méterre, az aszfaltozott útnál - ahonnan P. J. lakása nem három utcányira volt, hanem maximum száz méterre - a szagot elvesztette, illetve nem tudta követni? Hogyan, miért történhetett ez? És hogyan, miért történhetett, hogy napközben senki nem vette észre az ágakkal lazán betakart holttestet? És ha a művelődési háztól 150 méterre találtak rá a kisláény meggyalázott holttestére, miért csak délután ötkor, elemlámpa fénye mellett? Persze mint annyiszor, a kérdéseket folytathatnánk, de tudjuk, hogy nem érdemes, mert valami oknál fogva valakinek vagy valakiknek nem érdekük, hogy ezekre valaha is világos és egyértelmű választ kapjunk. Ezek hiányában viszont hogyan lehet megalapozott ítéletet hozni?
A sok joggal feltehető kérdés ellenére egy valami biztos: Nóra holttestét az édesapja holtan és iszonyatos állapotban lelte fel, rettenetes slrülésekkel (ezekről is elég sokat írtunk). Talán logikus lett volna, ha ezek után, az alapos vizsgálat érdekében, a kislány holttestét beviszik egy igazságügyi intézet boncoló termébe és alapos vizsgálatnak vetik alá. Tudomásunk szerint viszont nem ez történt, hanem a helyi temető ravatalozójában boncolták fel egy negyvenes égő fénye mellett. Tény továbbá, hogy a kislány értékei eltűntek, vagyis a gyilkos áldozatát utólag még ki is rabolta.
Egy normális országban, ahol a bíróság az áldozat és élő rokonai, valamint az ilyen eseményekre érzékeny közvélemény pártján áll, nem pedig a gyilkosén, a kiszabható legsúlyosabb ítélettel sújtja a tettest. Most nem ez történt. Megítélésem és véleményem szerint a bíróság olyan enyhítő körülményeket vett figyelembe, amelyeket kapásból el kellett volna utasítani. Mert egyértelmű a sérülések alapján, hogy erőszakos nemi közösülés történt, egyértelmű, hogy a nemi erőszakot elkövető a lányt azért gyilkolta meg, hogy ne jelenthesse fel aljas és nemtelen vágyai erőszakos kielégítéséért, és a gyilkos házában lefoglalt tárgyak azt is egyértelműen bizonyítják, hogy a tettes a megölt kislányt kirabolta, értékeit eltulajdonította. Ennyi aljasság elkövetése után ha a bíróság mentő körülményeket talál, és nem szabja ki a lehető legsúlyosabb büntetést, akkor akár van benne ilyen szándék, akár nincs, az ítélet egyértelműen azt sugallja, hogy a gyilkos pártjára állt. Nem vette figyelembe, hogy az áldozat egy 14 éves, az élete elején álló gyermeklány, akit holtában is védelmezni kell, például a megérdemelt büntetés kiszabásával. Mert aki odáig fajul, hogy egy védtelen gyermeklányt, aki egészen biztosan nem ment be vele az erdősávba, aki egészen biztosan nem cigarettázgatott későbbi gyilkosával, megerőszakoljon és már ezzel lelkileg örökre tönkre tegye, majd aljas gyávasággal úgy hallgattatja el, hogy megöli, ráadásul a holtat ki is fosztja, az minden tekintetben kiírja magát az emberi társadalomból, és ha már a törvények nem engedik, hogy akasztófán végezze, akkor a legsúlyosabb kiszabható bűntetéssel kell felelnie tettéért. Igaz, a 14 éves kislány ettől nem kel életre, de az ítélet azt üzeni, hogy az ilyen embereknek a magyar bíróság megítélése szerint nincs helyük a normális emberek világában. Sem most, sem később.
Az első fokon kiszabott 19 év - ami másodfokon akár 15-re is csökkenhet - viszont azt az üzenetet küldi a közvéleménynek a magyar bíróság gyakorlatáról, hogy nem is a gyilkos, hanem önmaga fölött mondott ítéletet, amíkor elfogta a könyörület és úgy ítélte meg, hogy vannak mentő körülmények, amelyek a kiszabhatónál enyhébb büntetésre késztethetik.
Az ilyen bíróság nem végzi megfelelően a munkáját.
Az ilyen bíróság nem érdemel tiszteletet.
Egy ilyen cselekménysor elkövetése után egy ilyen büntetéssel, ezt kell hinnünk, mert ezt látjuk és tapasztaljuk, a bíróság a gyilkos pártjára áll - a mártír áldozat szent és megkérdőjelezhetetlen igazával szemben.
