Fogadj szívedbe - József Attila életregénye című könyvemről sok rosszindulatú ostobaságot összeírtak. A legotrombábbat a Holmi című havi folyóirat, feljogosítván érezve magát az igazság megállapítására és megfellebbezhetetlen kimondására.

A cikk írója védelmébe veszi Illyés Gyulát, és hitvesét, Kozmutza  Flórát. Egyiküket sem bántottam. Mindkettőjüket személyesen ismertem, és mélységes tisztelettel viselkedtem velük. Flóra nénivel - a középkorúak is így hívták - több alkalommal készítettem a Magyar Rádió részére beszélgetést. Az interjú - Flóra nénit nehéz volt nyilatkozatra bírni - a Rádió archivumának féltett kincse. Természetesen nem József Attiláról beszélgettünk, mert József Attiláról soha nem volt hajlandó beszélni sem Illyés életében, sem Illyés halála után. Pedig több alkalommal kértem, hogy mondja el, amit gondol, és a saját hangján elmondott vallomását a Rádió az általa kívánt időszakra, akár ötven évre titkosítja. Mindig azt válaszolta: majd gondolkodik az ajánlatomon.

József Attila utolsó hónapjairól címmel közreadott visszaemlékezését még Illyés életében írta, és férje elolvasta a kéziratot, de csak annak halála után hozta nyilvánosságra. Először korlátozott példányszámban, amely könyvtárak zárt anyaga lett, és a bizalmasok olvasmánya. Később Flóra néni hozzájárult, hogy Illyés és a család barátja, Domokos Mátyás gondozásában az írás nagy példányszámban hozzáférhető legyen. (Azóta jó néhány kiadást megért.)

Én a könyvemben soha nem neveztem hazugnak sem Flóra nénit, sem Illyés Gyulát. De azt kétségtelenül beismerem, hogy Flóra néni feljegyzéseit megpróbáltam a mozaik-darabokként összerakható tényekkel összeegyeztetni, és ez sokszor nem sikerült.

Érdekes és elgondolkodtató, hogy József Attilával kapcsolatosan naplót egyedül és kizárólag Kozmutza Flóra vezetett. Sajnos, nem a napló teljes szövegét hozta nyilvánosságra. Abban, ha egyszer nyilvánosságra kerül, azt gondolom, nagyon sok meglepetéssel találkoznak majd a József Attila kutatók.

Nézzünk a sok közül egyetlen kritikus szituációt, és világítsuk át.

K. F. részletesen leírja, hogy 1937 július 2-án, pénteken találkozott J. A-val. Hogy másnap találkoztak-e, arról nem szól, pedig szabaddá tehette volna magát, ha a találkozás fontos lett volna számára. Azt írja, hogy július 4-én, vasárnap a szüleivel együtt a tihanyi nyaralójukba utazott. És megjegyzi "másnap-harmadnap írtam neki". Ha van napló, akkor tudja, hogy másnap, vagy harmadnap írt. Egy biztos: a levél, ami állítását igazolhatná, nincs meg, viszont dátum megjelölése nélkül közöl egy J. A. által küldött táviratot: Miért nem ír várom ne késsen A.

Majd K. F. így folytatja: " Azonnal írtam, (mármint a táviratra - A. Gy.)válasz nem jött rá". A levél nincs meg. Érdekes, hogy mindig éppen azok a levelek hiányoznak vagy vesztek el, amelyek az ilyen állításokat igazolnák.

Viszont tény, hogy J.A. információk hiányában két nappal a K.F.-fel történt talákozást (vagy a leutazás után? - ez F. írásából nem állapítható meg egyértelműen) követően kiment F.-ék kispesti házához, hogy F-t keresse. F. fivérével beszélt, akivel addig nem ismerték egymást, és zavartan F. után érdeklődött. Érthető, ha zavart volt, hiszen F. bátyját korai időpontban zavarta, másrészt olyasmi után tudakozódott, ami számára ugyanúgy kényelmetlen volt, mint a kérdezett számára. És természetesen előre nem tudhatta a választ. Az is elképzelhető lett volna, hogy F. otthon van még, és rossz néven veszi a zaklatást. Miért furcsa hát, ha zavarban van A., ha kényelmetlen neki, hogy érzéseinek kiszolgáltatottan érdeklődik, kvázi nyomoz valaki után, aki nem tartotta arra méltónak, hogy világosan megmondja neki, mikor utazik el? Ha F. megmondta volna A-nak, hogy vasárnap a Balatonhoz utazik, A. nem kereste volna. Már csak azért sem, mert akkor még A. teljesen jól volt, hiszen két nappal korábban, miként F. írja, remek hangulatban beszélgettek, pl. F-ék budai telkén is, ahol egy évvel később F. apja felépítette azt a villát, ahol Illyés és F. 45 éven át lakott, hol boldog, hol kevésbé boldog házasságban, ahogy az már lenni szokott.

F. néhány sorral lentebb ezt írja: "Ez alatt a négy nap alatt mások is találkoztak vele, többféleképpen nyilatkoztak, írtak róla, nem idézem, megtalálhatók a József Attila irodalomban". Ha F. négy napról beszél, akkor már a keddi napot is beleszámítja. Ha leért vasárnap Tihanyba, és mondjuk, mert fontos volt számára A. , hétfőn írt neki, akkor kedden azt A. már olvasta volna és nem megy ki Kispestre, hogy megtudakolja, Pesten van-e még F., vagy már leutazott a Balatonra. Véleményem szerint J.A. vasárnap kereshette F-t. Egyébként pedig erről a négy napról sehol nem ír a József Attila irodalom. Írnak persze az emlékezők sok mindenről, naplójegyzetek híján alaposan keverve a dátumokat. És lehet, hogy F. - kissé ködösítve - erre próbál utalni.

A július 2- i találkozás és július 20-a közötti időből nincs egyetlen dokumentum sem F-től, sem A-tól. Ez igen érdekes, hiszen A. korábban szinte naponta írt F-nek. És ha kapott volna levelet, válaszolt volna. Július 20-a azért fontos (bár lehet, hogy nem pontos) dátum, mert ekkor A. írt F-nek Tihanyba a Siesta szanatóriumból. A levélből egyértelműen kiderül, amiről az imént szóltam, hogy a távirat küldése óta - a dátumát nem közli F. - A. nem írt F-nek, de F-től sem kapott levelet. Ha kapott volna, akkor bizonyára utalt volna rá. Ha F. valóban értesítette volna levélben A-t arról, hogy keresett számára szobát, akkor A. nem írná a következőket: Megtenné-e, amiről beszéltünk, hogy ti. keres olcsó szállást? Ha tény számára, hogy F. levélben értesítette, hogy talált már szállást, akkor A. nem kérné erre, illetve ha érkezett volna közben levél, nem azt írná, hogy amiről beszéltünk, hanem azt, hogy miként levelében jelezte.

Egyébként ekkor még A. lelkileg jó állapotban volt. Kijárt a Siestából, intézte a dolgait. A. azt írja, hogy péntekig marad a Siestában. A levélen nincs dátum. F. adja meg július 20-t dátumként, július 20- viszont csütörtök. J. A. azt írja, hogy A Siestában péntekig maradok, aztán rendbehozom a dolgaimat, és kb. kedden utazom. Ha F. helyesen adta meg a dátumot, akkor A. minden bizonnyal azt írja, holnapig maradok. Pénteken valóban ki is jött a Siestából, már csak azért is, mert Hatvany Bertalan, aki a pihenését finanszírozta, nem kívánt fizetni, ha A-nak, mint kiderült, nincs semmi problémája. (A. 1937. februárjában már volt kb. tíz napot a Siestában, de akkor is kijárt a városba, és az azt követő napon ismerkedett meg F-val, hogy hivatalosan elhagyta a szanatóriumot).

Tudjuk, hogy A. minden bizonnyal hétfőn - a pontos dátumra nem emlékszik Cserépfalvi - felvett a kiadójától 600 pengő előleget(ami akkor komoly pénznek számított), amit aztán soha többé senki sem látott(én azért nem foglalkozom ennek a pénznek a sorsával a könyvemben, mert nagy kérdés volt számomra, hova lett ez a bizonyos pénz. Nincs rá semmilyen magyarázat. Szabolcsi sem próbálkozott a pénz megkeresésével). Ha A. valóban felvette, akkor azért, hogy a balatoni tartózkodását legyen miből finanszírozni. Tehát le akart utazni F-hez, hiszen írja is említett levelében, hogy alig várja a találkozást. Hogy imádta F-t, tudjuk. Bizonyítják korábbi és későbbi levelei és versei. De mégsem ment le. Miért? Ha gyakran és minden megbeszélésről késett is, a F-val megbeszélt találkozókon mindig pontosan megjelent, sőt, már a megbeszélt idő előtt, ő üldögélt és várakozott, olykor nagyon hosszan, a szerelmére. Miért nem ment le? Beteg volt? Nem volt beteg, ezért engedték ki a Siestából. Akkor mi tartotta vissza már korábban, a hónap első felében is, majd a levélben jelzett időpontban?

F. azt irja: "Mindent elintéztem. Megírtam neki pontosan azt is, hogyan kell utaznia, milyen vonaton, hajón". Egyrészt A. ezt F. levele nélkül is pontosan megérdeklődhette volna, másrészt: megint egy kritikus levél, amely nincs, nem létezik, elveszett. Mint általában az F. állítását igazoló kritikus dokumentumok. A. nem utazott le, de F-től nem érkezett tudakozódó levél, hogy kedves J.A., azt ígérte jön, és nem jött, pedig vártam. Én azt gondolom, hogy azért nem találjuk ezt a levelet, mert A. nem kapott semmilyen választ, és ezért nem indult el.

És kellett valaminek történnie, ami aztán nagyon rossz állapotba kergette A-t. Ha július 20-a csütörtökre esett, akkor az utazás igért időpontja július 25-e lett volna.  F. ezt írja: "Ezután bizonyosra vártam. Helyette - tíz nap múlva - képes levelezőlap jött". Ha ez így igaz, akkor A. a képeslapot 29-én írta, és 30-án érkezett meg. Tíz nap. És a tíz nap alatt egyetlen F. levél sem íródott. De A. sem írt F-nek. És mint tudjuk, nem is utazott le. A már említett okból. De még nem omlott össze. Az a tény, hogy F. minden bizonnyal nem írt neki, legalábbis nem tudja dokumentálni, megviselhette A-t. De a személyes találkozásuk óta már eltelt 20-23 nap, tehát önmagában ez az idő nem magyaráz meg semmit. Valaminek történnie kellett, hogy A. 25-én vagy 26-án összeomlott, és talán már július 28-án, de inkább július 29-én ismét bekerült Hatvany Bertalan segítségével a Siestába.

Én a regényem írásakor abból indultam ki, hogy mindennek oka van. Egy akkora szellem esetében, mint J. A., még inkább. Ha július 20-án bizakodva írja, hogy kb. július 25-én utazik, akkor ezt komolyan is gondolta. Nem utazott, mert véleményem szerint nem jött az a bizonyos levél, amely nincs meg. De ehhez egy kicsit már hozzászokott J. A., hozzá lett szoktatva, tehát azt gondolom, hogy valami olyasmi történt, ami nagyon fontos lehetett számára.

Illyés Gyula három szerelmes-ajzott verse a Nyugat szeptember 1-én megjelenő számában látott napvilágot. A versek - szemben a Holmi állításával - semmiképpen nem íródhattak a feleségéhez, hiszen tudjuk, hogy akkor már fülig szerelmes volt F-be. Különben is, egy elmúlt szerelem nem indukál ilyen indulatokat, sorokat, mondjuk ki egyértelműen: ilyen boldog, végtelen ajzottságot, annál inkább egy vágyott és beteljesült szerelem.

Ha F. lent volt Tihanyban, márpedig lent volt, akkor ez a szerelem csak ott teljesedhetett be. És - bár filológiailag nem bizonyítható - Illyésnek ott kellett lennie, illetve arról, hogy Illyés Tihanyba utazott, A-nak valami információt kellett kapnia. A féltékenység, az álmok összeomlása okozhatta hirtelen és váratlan összeomlását. (Lásd gyufaszálakból következtetéseket von le stb.)

Mert gondoljuk csak meg: a verseket indukáló Illyés költemények előtt az eseménynek előbb meg kellett történnie, azt át kellett élni, aztán meg kellett írni, és végül elég pontosan sejthetjük, hogy Illyés mikor hozta fel a Nyugatnak és adta le. De azzal most nem akarok foglalkozni, csupán F-nek ezt a nem dokumentált időszakát akartam kicsit nagyító alá venni.

Hogy J. A. miként kerül be a Siestába, azt hiszem a regényemben elég pontosan és dokumentálva leírom. Olyan pontosan, mint eddig egyetlen nagyképű irodalomtörténész sem. Szóval a képeslapon lévő pecsét alapján biztosra vehetjük, hogy F. július 30-án kapta meg a képeslapot, amit J.A. 29-én írt, mégpedig az újbóli Siestába vonulása napján.

F. most dokumentálni tudja, hogy valóban írt. Ő gondosan dátumozta a válaszát. De figyeljünk nagyon ennek a levélnek a tartalmára, önmagáért beszél: "Kedves Attila, nagyon aggódom magáért. Nem írta meg, hogy mi baja van. Csak nem valami komolyabb baj? Sajnálom, hogy nem vagyok Pesten s nem látogathatom meg magát. Mennyi ideig kell megint a Siestában maradnia? Lejön azután Tihanyba? Gyógyuljon meg gyorsan! De addig is írjon, és közölje velem egészen részletesen, hogyan érzi magát. Nagyon sokat gondolok magára és szeretettel üdvözlöm. F. jul. 30."

Először is: Tihany már akkor sem volt a világ végén. Ha F. annyira aggódik, felutazik reggel és este vissza. Nem tette. Kívánja, hogy gyógyuljon meg gyorsan, amit persze minden beteg ismerősünknek kívánunk. F. pszichológusi képzettséggel bírt. Gondolhatta, hogy a Siestából, amely ideggyógyszanatórium volt, nem szabadul valaki azonnal, illetve néhány napon belül. Akkor miért kérdezi, hogy lemegy-e A. azután Tihanyba? Miután? Hogy meggyógyult? És most miért olyan fontos ez F-nek?

J. A. már másnap, július 31-én válaszol F-nek, ezt a levelét gondosan dátumozza, és benne van az egész megelőző időszak megoldásának kulcsa. Illyést említi, igen ravaszul és igen összetett gondolati, érzelmi helyzetbe helyezve. Vagyis egyértelmű magyarázatot kapunk az összeomlására, arra, hogy többet tud, mint amennyit megír. De amennyit megír, az már a részéről olyan egyértelmű megfogalmazás, hogy azon akár el is gondolkodhatna F. Már csak azért is, mert a levél nagyon hosszú, nagyon rendezett, teli van nyílt és rejtett utalással, teli van olyan példabeszédszerű gondolattal, amely magáért beszél. Amely, ha nem is utal egyértelműen a megelőző napokra, világossá teszi, hogy mi foglalkoztathatta J.A-t valamilyen információ alapján, ha rögtön, a bekerülése után két nappal már elég nyilvánvalóan kimondja, mi az igazi baja. Még inkább választ ad arra, hogy hogyan érzi magát.

Nyilvánvaló, hogy erről az egész helyzetről pontos képet már sosem fogunk kapni, de aki figyelmesen olvas, aki nem elfogult, aki igyekszik a dátumokat összeegyeztetni, aki próbál a sorok között és mögött is olvasni, az érzi, hogy itt valami nagyon nem stimmel.

És ezt írtam meg - ennél jóval rövidebben - erről a szituációról.

És folytathatnám az ilyen dátum-összevetéseket, és szinte mindenütt az derülne ki, hogy valami nem egészen stimmel, valami ellentmondás érezhető F. előadása, a levelek, azok hangvétele és a megsejthető vagy igazolható valóság között.

Soha, sehol nem mondtam, hogy F. hazug, de azt most is állítom, hogy valami sántít, és az igazság teljesebb, mint F. visszaemlékezése. Ha talán egyszer a naplója napvilágra kerülne... Ha talán egyszer Illyés naplója, az a naplója, amit nem cenzurázott F., napvilágra kerülne, többet megértenénk abból, ami lezajlott.

És akkor talán nem ítélnének fölöttem, áttételesen József Attila fölött a kritikusaim, és nem védenék okkal vagy ok nélkül Illyést, akinek írói nagyságát nem kérdőjeleztem meg. És J. A-val is csak annyit mondattam ki, hogy a maga költészetét sokkal modernebbnek, össztettebbnek látta és ítélte meg, mint Illyését.

És hadd említsek egy kétségbevonhatatlan tényt: J.A. temetésén nem jelent meg sem F., sem Illyés. A maga módján ennek a döntésüknek is van egyfajta üzenete visszafelé, és az utókor számára.