1. Azok, akik Pekingnek adták az olimpia megrendezésének jogát, tudták, hogy a tibeti problémán kívül számos emberjogi probléma van Kínában. A tibetinél jóval nagyobb gond, hogy például a könnyűiparban a nőket olyan mértékben kizsákmányolják, hogy az szinte képzeletet felülmúló. De lényegében az egész lakosság rendkívüli kizsákmányolásával biztosítható a hatalmas évenkénti növekedési ráta. Ez ellen érdemes volna tiltakozni: magasabb fizetést követelve a profit kárára a dolgozóknak, ezzel emberibb életfeltételeket. De ez láthatóan senkit nem érdekelt, amikor Peking és Kína megkapta a rendezési jogot. És szerintem helyes, hogy megkapta, hiszen az emberek többségét máshol is kitsákmányolják, legfeljebb nem a kínai mértéknek megfelelően.

2. Tibet sírjához valamint a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Különösen akkor, ha ezt a jószándékot politikai betontömbökkel még alaposan meg is terhelik. Vagyis: Kína most igyekszik lehetőség szerint "bársonyosan" kezelni a problémát. Aztán valahogyan majd lezajlik a pekingi olimpia, amelynek megnyitóján vagy ott lesznek az unió országának vezetői vagy nem. És utána Kína rendet rak Tibetben, akkor is, ha a dalai láma az égig ugrál vagy egyenesen Buddhánál próbál tiltakozni. Persze nem lesz látványos ez a rendcsinálás. De szisztematikus lesz, az biztos. És Kína a "problémácskát", mert számára Tibet a sok megoldanó gond (pl. naponta élelmet és munkát biztosítani 1.35 milliárd embernek) közepette tényleg csak problémácska, meg fogja oldani. Egyszer és mindenkorra. Majd akkor is ugrálnak a jogvédők, és ugyanúgy nem lesz semmi haszna a tiltakozásuknak, miként most sincs. Lehetett volna más megoldást választani, különösen Tibetben, ahol a "békés" megmozdulások nem is voltak annyira békések, viszont az lesz a megoldás. Kínának van erre módszere, ereje és kitartása. Már most megjósolom: Tibetet egyszer és mindenkorra el lehet felejteni. Kár érte. De ugyanakkor az is biztos, hogy egy olyan hatalmas ország, mint Kína, nem lehet a foglya egy olyan tartományocskának, mint Tibet. Fájdalmas igazság ez, de akkor is igazság.

3. Kína ezen az olimpián fantasztikus eredményeket produkál. Elviszi az érmek felét. Egy kínai sportolónak Pekingben győzni nem egyszerűen érmet jelent, hanem a kínai nemzet dicsőségét. Olyan, szinte emberfeletti fizikai és szellemi erő, akarat feszül majd minden egyes kínai versenyzőben, amilyet még nem látott a világ. Kína így is bizonyítani fogja és akarja, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha akar, akkor produkál, mégpedig nem is akármit. (Terroristák legjobb, ha egyáltalán nem próbálkoznak megzavarni a játékokat, mert a veszély elhárításában Kína nem lesz szívbajos: kegyetlenül és irgalmatlanul lesújt!)

4. Kína nem felejt. Nem felejti el, hogy most milyen módon megalázzák egyes országok, országcsoportok. Amerika, mint nagyhatalom, tudja ezt, és Bush akkor is elmegy Kínába, ha nem Clinton asszony lesz az új elnök. Mert Bush tanácsadói tudják, hogy Kína nem felejt. Kína törleszteni fog. Kína, miután most megmutatja a világnak, hogy nélküle minden olimpiát értelmetlenség olimpiának nevezni, nem fog elmenni négy év múlva Londonba. Természetesen Kína nem bojkottálja majd a londoni játékokat. Ilyet soha nem tenne. De elképzelhető, hogy négy év múlva valamennyi sportolójának éppen akkor támad hasmenése, amikor Londonban olimpiát rendeznek az angolok. Anglia miniszterelnöke először azt mondta, elmegy a megnyitóra, azután most kijelentette, hogy mégsem megy el (pedig ez kötelessége volna, mint a következő rendező ország vezetőjének). Ettől még Peking megrendezi az olimpiát. És négy év múlva Peking polgármestere ott lesz Londonban, de Kínából más nemigen. És az az olimpia nem lesz igazán olimpia. De láthatóan az emberiség már nem is ragaszkodik eddig olyan kedvesnek vélt vagy talált sportrendezvényéhez. Mert ha ragaszkodna hozzá, követelné, hogy néhány millió tibeti miatt ne most és ne éppen az olimpia kapcsán jusson egyeseknek eszükbe az emberi jog, ha már akkor erről megfeledkeztek azok, akiknek a döntés a kezükben volt, és megszavazták Pekinknek a megrendezés jogát.

Egyszóval: Kína nélkül ma már nem képzelhető el a világ. És Kína a mostani megalázásokat nem fejelti el, és elég nagy hatalom lesz négy év múlva is, hogy ezt intelligensen, de határozottan érzékeltesse. Nem olyan ostobán és bunkó módon fogja kinyilvánítani a véleményét, mint most az európai vezetők. Kína ilyen tapintatlanságot soha nem engedne meg magának. Szépen, finoman, mosolyogva közli majd a véleményét, amelyet lehet érteni így is, és úgy is, döntésének következménye viszont egyértelmű lesz.

Nem akarok politizálni. De annyit azért némi bátorsággal leírok: hihetetlen ostobaság és rövidlátás, hogy egyesek, Tibetből kiindulva, ismét összekeverték a sportot a politikával. De most úgy, hogy megsértettek egy nagyhatalmat. És Kína nélkül az elkövetkező években és évtizedekben semmiről nem lehet komolyan és érvényesen dönteni.