A Népszabadság nekrológját író szerző szerint az Iván Gyenyiszovics egy napjának Nobel-díjas írója "nem volt tehetséges  író". A többi között miért nem? Néhány sorral lentebb a cikk írója erre is választ ad: "Élete utolsó műve botrányt kavart: az oroszországi zsidókról szóló 200 év együtt (2001-2002) két kötete antiszemita sztereotípiákból összeollózott áltudományos mű". És a cikk befejező félmondata: "... egy tolerancia híján lévő író vajon tolerálható?"

Szolzsenyicin egész életműve ellentmondásos és szinte mindegyik műve botrányt kavart: a kommunizmust éppúgy bírálta mint a Nyugat fogasztói társadalmát. Nem akarom őt Tolsztojhoz hasonlítani, de Tolsztoj is nagyon-nagyon ellentmondásos író volt, de ettől még lehet, hogy tehetséges.

Nekem egyébként az a véleményem, hogy az Iván Gyenyiszovics egy napját az olvasni tudó emberek még akkor is olvasni fogják, amikor a Népszabságról és annak kis nekrológ-írójáról már mindenki mindörökre megfeledkezett. Mert ez a mű azt az egyszerű és az életet minden helyzetben pozitívan igenlő embert mutatja be, akire példaként és lelki támaszként mindig is szükség lesz. Miként arra a műalkotásra is, amely ezt a nagy orosz írók hagyományait követve csodálatos egyszerűséggel és művészi mélységgel mutatja be.

Talán nem ebben a cikkben kellett volna megemlíteni, hogy Solohov Szolzsenyicin betiltását követelte, amit el is ért. Egyrészt ez ebben a formában nem igaz. Másrészt a brezsnyevi vezetés a kellemetlenné vált és Nyugaton felkapott Szolzsenyicint akkor is betiltotta volna, ha Solohov egyenesen kiáll mellette. Solohov emberi értékéből az említett magatartás mindenképpen levon valamennyit, miként egy-két műve is, ettől még a Csendes Don a világirodalom tíz legnagyobb regénye között tartandó számon, és Grigorij valamint Akszinya szerelme akkor is minden szerelmek között kiemelkedő szerelmi ábrázolásnak fog számítani, amikor például Kertész Imréről már a kutya sem fogja tudni, hogy szintén Nobel-díjat kapott, pedig a cikk szerzője szerint Kertész Imre bizonyára tehetséges író, és soha nem ágált senki betiltása mellett.

Szolzsenyicin az orosz irodalom jelese volt. Akkor is, ha ma már kevsen olvassák, hiszen Tolsztojt is kevesen olvassák, és nem is a remek Alekszej Tolsztojról, hanem a Lev Tolsztojról beszélek.

Ez a nekrológ nem Szolzsenyicinre vet rossz fényt, hanem a Népszabadságra.  De a Népszabadságra már annyi minden vet rossz fényt, hogy ez a kis mocskosság aligha ront rajta. És, sajnos, ennek ellenére az ország legjobb napilapja. Milyen lehet hát a többi?!