Nagy figyelem kíséri a tatárszentgyörgyi tragikus eseményeket.
Kétségtelen, hogy az ügyben sok a tisztázatlan, magyarázatra szoruló részlet.
Az is kétségtelen, hogy egy ilyen horderejű esemény bekövetkeztekor végül is - a jogos felháborodáson túl - nem ártana, ha az országban vezető tisztségeket betöltő emberek addig megpróbálnák fékezni a buzgalmukat, amíg valamennyire világos képük nincs arról, hogy voltaképpen mi történt, vagyis mi vezetett a tragikus végkifejletthez és az miként zajlott le.
Értem azokat a roma tisztségviselőket, európai parlamenti képviselőt, aki oda sietett a színhelyre, és bár még a vizsgálat meg sem indult, máris mindent pontosan és világosan átláttak. Érthető ez, hiszen szeretnének megfelelni, igazolni a képviseltek felé, hogy megfelelően képviselik őket.
Ez így teljesen rendjén is van.
Biztos ( vagy legalábbis feltételezzük), hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda hihetetlenül felkészült munkatársai mindenre egyértelmű és világos választ fognak adni. És fontos, hogy roma és nem roma a tényleges történések szerint lássa az eseményeket és levonja a szükséges konkluziókat.
Ezt a világon mindenütt így csinálják, ez a dolgok rendje, fájdalmas tragédiák esetén is.
A köztársasági elnök is azonnal magához kérette a legfőbb ügyészt, az igazságügyi minisztert, az országos rendőrfőkapitányt. (Amikor nyikatkoztak, a legfőbb ügyészt nem mutatták a tévések!) Ez is rendjén van. Egy köztársasági elnöknek a biztonságos, kellemesen kifűtött Sándor-palotában buzognia kell, mutatni, hogy számára a haza minden polgára egyformán fontos. De tényleg egyformán fontos? Amikor megölték Horák Nórát (már három hónapja, de még mindig dunsztja sincs a Nemzeti Nyomozó Iroda négy munkatársával megerősített Pest-megyei Rendőr-főkapitányságnak, hogy ki vagy kik lehettek a tettesek), amikor megölték a veszprémi sportolót (miként tudjuk, nem is akárkik és nem is akármilyen körülmények között, és nem is akármilyen módon) és persze másokat, akik mondjuk véletlenül nem romák voltak, akkor a köztársasági elnök nem buzgott, nem hívatott magához senkit, és eszébe sem jutott, hogy részvétét fejezze ki az érintett(ek) családjának.
Szóval sok minden helyes, az is, hogy a most megölt magyar állampolgárok szörnyű sorsa kapcsán még a köztársasági elnökben is megmozdult valami (ez igen ritkán szokott nála megtörténni, ha nem bazsarózsákról van szó!). Helyes és üdvös, hogy beszámoltatta az illetékeseket, hogy: uraim, mi zajlik itt? Sorra és büntetlenül ölik a romákat? Jogos ez a kérdésfeltevés. Nagyon jogos, hiszen ismétlődő cselekményről van szó. De mondjuk, nem kérem, nem gondolom, hogy jogom volna ezt kérni, de esetleg azt nem kérdezhette volna meg a köztársasági elnök úr az illetékesektől, amikor hallotta, hogy Marian Cozmát kik ölték meg, hogy uraim, miként is van ez? Vagy esetleg akkor, amikor itt országosan elterjedtek a legkülönbözőbb szóbeszédek Horák Nóra esetleges gyilkosairól, hogy uraim, maguknak erről van valami véleményük? Elképzelhetőnek tartják, hogy bizonyos körből származó és neveltetésű emberek ilyet megtegyenek (különösen büntetlenül)?
Nem kérdezte meg a köztársasági elnök úr. Ez kétségtelenül igaz. Hogy miért nem? Tudja a fene! Talán nem tartotta annyira fontosnak az adott történéseket, hogy azok kapcsán kérdések fogalmazódjanak meg benne. De az is lehet, hogy rengeteg tennivalója közben (legfelsőbb bíró jelölés, stb. stb.) nem is hallott ezekről az ügyekről. Lehetséges és végül elfogadható ez a változat is, hiszen a Sándor-palota nagyon messze van Kiskunlacházától, Veszprémtől, és onnan nem hallatszott olyan nagy és egekre szálló sikoly, mint most Tatárszentgyörgyről. Nincs ebben semmi rossz, vagy elítélenedő (túl azon, hogy nekünk, állampolgár-porszemeknek nincs is jogunk ítélkezni a mi szeretett köztársasági elnökünk fölött - ugyan már!). A köztársasági elnök úrnak szuverén joga, hogy azt halljon meg, amit jónak lát a Sándor-palotában vagy a nagy parkkal övezett, őrök egész hadával védett-őrzött rezidenciáján. A köztársasági elnök úrnak ahhoz is joga van (túl azon, hogy egyeztetés nélkül ajánljon tisztségekre kedvenceket), hogy szelektíven működjék a füle. Az ő füle, mi nem rendelkezhetünk az ő fülével. Sőt, az ő érzékenységével (vagy érzéketlenségével) sem.
A köztársasági elnök úr azt sem nagyon észleli, de ehhez is joga van, hogy nagyon nagy feszültségek halmozódtak fel a kis hazában. Tízezreket hajítanak ki az utcára a munkahelyükről, és tízezreket fognak kidobni a lakásukból, szintén az utcára, mert nem tudják fizetni a törlesztő részleteket. Ezekkel kapcsolatosan a köztársasági elnök úr nem hívatott magához senkit. Igaz, nem is kötelessége. Arról pedig, hogy valakiben nincs az égvilágon semmi empátia, senki nem tehet. Miként arról sem tehet az ember, hogy mondjuk nem előnyös külsejű és nem elég okos. Van, aki igen, van aki nem. De ne menjünk most bele a részletekbe.
A lényeg, hogy a köztársasági elnök úr most már mindent tud, és, eligazítása alapján, most már az országos rendőrfőkapitány és az igazságügyi miniszter is (hogy a legfőbb ügyész is képben van-e, azt nem tudhatjuk, mert őt nem láthattuk a tévében, de lehet, hogy ő egyébként is képben van, hiszen ő eleve a köztársasági elnök úr választottja, s mint ilyen, arra teremtődött, hogy bármi adódik, külön kihallgatás nélkül is képben legyen). Szóval én most nagyon megnyugodtam eme kis összejövetelt látva. És végső soron megnyugodhat a sokféleképpen rétegződött roma-lakosság is: azok is, akik iszonyatos nyomorban élnek, és azok is, akik minden munka végzése nélkül negyven-ötven milliós házban laknak, és persze azok is, akik tisztességes munkával teremtik meg normális életvitelük körülményeit). Most már minden sínen van, mert a köztársasági elnök úr intézkedett, megadta a rendőrségnek, az igazságügyi minisztériumnak (és ha mégis ott volt a legfőbb ügyész, akkor neki is, bár ő ezt születésétől fogva tudja, mint a köztársasági elnök úr kiválasztottja) a direktívákat.
Mindenki nyugodt lehet, az egész ország.
Most már csak az az apró kérdés van hátra, hogy a tatárszentgyörgyi tragikus események miként történtek és kik, milyen szerepet játszottak benne? Ezt feltétlenül ki kellene deríteni.
Hogy közben a Marian Cozma gyilkosság körülményeinek kiderítése egyre zűrzavarosabb, az olyan nagyon most és lehet, hogy a jövőben is, senkit nem érdekel (mármint illetékest).
Az pedig immár abszolut bocsánatos bűnnek tetszik, hogy 2008. november 23-án éjszaka egy 14 éves gyereklányt (véleményen szerint többben) megerőszakoltak, megöltek és kiraboltak. Ennek kiderítésén eddig is nyugodtan fáradozott a rendőrség, és megerősítva a NNI négy izmos nyomozójával, tovább fáradozhat március 23-ig, amikor is majd ismét kapnak újabb két hónap határidőt, és ez a hosszabbítás mindaddig ismételhető, míg végül mindenki szépen elfeledkezik erről a kis kényelmetlen malőrről, mert az élet háborítatlanul megy tovább. Különösen a Sándor-palotában.
