Surányi György okos ember.

Surányi György okos ember?

Már az óvodások is tudják, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak jelen pillanatban csak és kizárólag az előrehozott, rendkívüli választás az érdeke, mert így kerülhet gyorsan és nagy támogatottsággal hatalomba. Ebből következően nyílvánvaló, hogy semmi olyan elképzelést nem támogat, amely a választás idejét későbbre teszi és némi esélyt ad a szocialistáknak, hogy valamennyire rendezzék a hazai gazdasági válságot, egyben rendezzék, ha lehetséges, a soraikat, ami valamennyire - legalábbis távlatilag - a lakosság javára is szolgálna. Ezzel maguknak is kedvezőbb helyzetet teremtenének egy választási megmérettetés során. De hozzáteszem: az országnak is. Biztosan nem jó a polgári demokratikus berendezkedés viszonyai közepette, ha valamelyik párt, politikai alakulat túlnyeri magát, és diktálni kezd a többi pártnak és persze az országnak. Azoknak is, akik rá szavaztak, s még inkább azoknak - súlyos sérelmeket okozva bennük - akik nem szavaztak rá, vagy egyáltalán el sem mentek szavazni.

Surányi György okos ember, és mindezt nálam ezerszer jobban tudja.

De okos ember-e Surányi György, ha ezen ismeretek birtokában a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének jóvóhagyásától teszi függövő, hogy vállalja-e az ország irányítását, a válság tudása, felkészültsége szerinti kezelését.

Surányi Györgyöt két párt kérte fel erre a feladatra, az MSZP és az SZDSZ, de tudta, tudnia kellett, hogy ez a felkérés a lakosság egy nagyon jelentős részéről is érkezik, vagy ha nem, akkor is a lakosság túlnyomó többségének érdekét szolgálja. Rövid és hosszabb távon Surányi György az esetleges sikeres terápiával nem az MSZP-ét mentette volna meg valamennyire a jövőnek, hanem az országot önmagának. Mindezt nem kell tudnia Mari néninek Karakószörcsögön, amikor majd elmegy szavazni, de tudnia kell(ett volna) egy olyan embernek, akit ilyen óriási feladatra kérnek fel.

Surányi György történelmi feladatot kapott volna, hogy segítsen a hazáján. Sok gyötrelem, küszködés, olykor reménytelen vergődés közepette, de próbáljon segíteni a hazáján. És talán ez némniképpen vagy esetleg távlatosan sikerülhetett is volna. Segített volna talán azon, aki megszakad a felvett hitelek terhe alatt, segíthetett volna azon, akit elküldenek a munkahelyéről, segíthetett volna mindazokon, akik most bármilyen elhamarkodott döntésbe beleszaladnak a szavazófülke magányában, csak átruházzák a maguk gondját, baját és felelősségét valakire, aki-amely nem biztos, hogy éppen a gondokkal, kínokkal, küszködésekkel teli lévőkön fog segíteni (mint ahogy a jelenlegi kormányzók sem azokon segítenek és akarnak segíteni, hanem elsősorban önmagukon). Surányi Györgynek ezt a rettenetes ellentmondást kellett volna felvállalni, kihasználni, és ha egy mód van rá: feloldani. Olyan a pillanat, hogy sok mindent megtehetett volna, messzire elmehetett volna, mert a korlátozni akarók is érzik, hogy olyan pillanatban élünk, amikor igazi és tágkörű felhatalmazást kell adni valakinek, akibe a bizalmunkat helyezzük, akibe a bizalmunkat el kell ültetnünk, mert alkalmas embernek látszik, mert alkalmas ember.

Tévedtünk. Surányi György nem volt alakalmas ember. Kishitűnek, hezitálónak bizonyult és megfutamodott a történelem elől. A nagy lelkű emberek, akik tudják, miért élnek és mit akarnak a sorsukkal, a döntő pillanatban mindig igent mondanak: önmagukért és persze mindazokért, akik reménykedve néznek rájuk és akik segítségre érdemesek.

Surányi György gyávának bizonyult. Surányi György kevesebbnek bizonyult, mint amennyinek látszott. Surányi György nem szereti igazán sem önmagát, sem a hazáját.

Surányi György elárulta önmagát és azt a nemzetet, amelynek sok-sok tagja reménykedett benne, és amelynek sok-sok tagját megmenthette volna egy rövidesen vagy egy év múlva bekövetkező rendkívül téves vagy veszélyes döntéstől.

Surányi Györgynek fontosabb volt önmaga hitele, eddigi szakmai elismertsége, mint a megmérettetés, a történelmi feldat és kihívás vállalása. Surányi György gyávának bizonyult, megfutamodott és elárult bennünket.

Talán mégis jobb, hogy egy ilyen ember nem vállalta magára a történelmi műtétet, mert a magyar beteg biztosan meghalt volna a műtőasztalán. Hogy enélkül is meghal esetleg? Ennek felelőssége is rászáll.