Az Index első oldalára kiemelt blogban a szerző szarnak nevezi az Internacionálát. Szíve joga leköpni minden értéket, amit az emberiség valaha teremtett. Gondolom, az ő számára egy vak buzi köcsög írt valami hosszú, unalmas, Íliásznak mondott szart, amit persze ő soha el nem olvasna, mert buzi jankók fércműveit nem hajlandó a kezébe venni. Mellesleg az Internacionálé Franciaországban született, francia volt a vers írója és francia volt a zeneszerző. A munkások először 1888-ban a Lille-ben tartott munkásünnepségen énekelték. Utána még nagyon sokan, mielőtt egyáltalán az orosz kommunisták a szájukra vették volna. És persze nagyon sokan olyanok, akik soha nem voltak kommunisták, de a sorsuk a munkásokhoz kötötte őket, vagy szolidaritást vállaltak a kapitalista társadalom elnyomottjaival.
Azt gondolom, hogy Havas Szófia rendkívül ostoba volt, amikor az MSZP legutóbbi kongresszusára önhatalmúlag ráerőltette ezt az éneket. Ostoba volt, mert még azt és annyit sem mért fel, hogy az a párt, amelynek ő maga is tagja, nem baloldali párt, csak annak mondja magát, hogy valamiképpen különbözzön a Fidesztől. Az MSZP ugyanúgy a polgári demokrácia, azaz kapitalista berendezkedésű társadalom viszonyait, érdekeit, struktúráját szolgálja, mint némi hansúlyeltolódással a Fidesz.
Hogy az Internacionálé milyen jövőre tekint, azt nem tudjuk. Kétségtelen, hogy a munkásmozgalomnak abban a ma már kissé romantikusnak tetsző, ám nagyon keserves időszakában született, amikor szükség volt a nagy és bíztató szavakra. Aki valami szarnak nevezi az Internacionálét az Index címoldalán, az leköpi azoknak a munkásmillióknak és százmillióknak az emlékét, akik hittek abban, hogy az általuk vívott, illetve megvívandó harc lesz a végső. Ma már tudjuk, nincsenek sem végső, sem legvégső harcok. Minden megvívott küzdelem után újabb jön. Különösen azok számára, akiknek a mindennapi élete mindig nehéz volt és a jövőben is az lesz. Akiknek küzdelem a mindennapi megélhetés, a csekkek kifizetése, küzdelem volt életben maradni az 1989 előtti Magyarországon és küzdelem életben maradni napjainkban.
Egyesek azt hiszik, hogy politikai buzgódásukban és odaadásukban mindent és mindenkit leköphetnek. Közben nem veszik észre, hogy önmagukra köpködnek. És ehhez napjainkban egyre inkább hozzá kell szoknunk. Egyesek Fidesz-imádatukban megkérdőjelezik az emberiség alapvető értékeit. Az ilyen emberek természetesen a legválogatottabb becsmérlő szavakkal szólnak A tőkéről is, Marx halhatatlan alkotásáról, amelyet természetesen lehet bírálni, de ismerete nélkül átkozni és lehányni egyet jelent azzal, hogy az illető önmaga tudatát átkozza el és saját személyét hányja le. Sajnos, egyre többen vannak az ilyen emberek. Képtelenek történelemben gondolkodni. Egy ilyen ember a nacionalista közhelyeken túl mit ért meg Szent István alakjából, töprengéseiből, politikájából, emberségének, hitének rendkívüliségéből? Azt hiszem, hogy ostobaságot kérdeztem.
És ezt a néhány sort nem neki írtam, hanem azoknak, akik önmagukat is képesek történelmi terméknek tekinteni, és lényüket - tudatukat - úgy tovább adni, hogy az valami módon javára szolgáljon az elkövetkező nemzedékeknek. Csupán gyűlöletből még soha nem épült haza és jövő.
